Advent a Hargitán 2019. 12. 02. 17:20 Nem kell magyarázni, hogy miért volt jó döntés a Váci Dunakanyar és a Zenthe Ferenc Színház – valamint a kooprodukcióhoz kapcsolódó Móricz Zsigmond Színház – részéről, hogy az Advent a Hargitán című darabot ebben az időszakban vigyék színre. Ráadásul nemcsak a naptár indokolja, hanem az az érzésvilág is, amely az ünnepváráskor hatalmába keríti az emberek jó részét. Fotós: Komka Péter A főszereplők közül, a Bódi Vencelt alakító Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész ma először lép fel a salgótarjáni társulat produkciójában, ezért is kerül be portálunk Névsorolvasás elnevezésű sorozatába. 1958-ban Debrecenben született, a főiskolát Horvai István osztályában, 1987-ben végezte el. Tagja volt a Vígszínháznak, a kaposvári társulatnak, dolgozott szellemi szabadfoglalkozásúként, 2002 óta viszont a Nemzeti Színházhoz tartozónak tudhatja magát, s számos jeles alakítás fűződik a nevéhez. Az előadás egyik ihletett jelenetében a két főszereplő: Tarpai Viktória (Árvai Réka) és Szarvas József (Bódi Vencel) Fotó: Komka Péter / MTI Az idei Prima Primissima díj egyik jelöltje azt vallja, hogy a színházművészet segítette hozzá, hogy a saját nyelvén is meg tudjon szólalni.
Ez számára azt jelenti, hogy úgymond a kultúra visszatanulása érdekében létrehozhatta és működtetheti az őrségi Viszákon a Kaszás Attila emlékét is őrző Pajta Színházat és a természet csodáit őrző, gyarapító, közösségerősítő Tündérkertet. Szívesen tett eleget a felkérésnek, hogy vegyen részt az Advent a Hargitán színre vitelében, hiszen Sütő András darabja napjainkban is fontos, fájdalmas. Ugyancsak örömmel vállalta a vendégjátékot az egyik szerelmest, Árvai Rékát megformáló Tarpai Viktória. A kárpátaljai származású színésznő jelenleg is a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház tagjaként szerepel az anyaországban: úgy érzi ugyanis, hogy elsősorban szülőföldjén van dolga. Évekkel ezelőtt, otthon Vidnyánszky Attila és Éva gyermekcsoportjában kezdett ismerkedni a színpaddal, diplomát a Pesti Magyar Színiakadémia növendékeként szerzett. Véleménye szerint az Advent a Hargitán örök érvényű gondolatokat vet fel, közvetít. Hiszen manapság is sok család esik szét, nem kevés fiatal távozik szülőföldjéről, s csak nagy erőfeszítések, küzdelmek árán lehet megőrizni hitünket, jellemünket.
Kisréka bevallja Gábornak, hogy ő valójában anyja egykori szeretőjének a lánya. Anyja megátkozza szerelmét és önmagát is, majd a Nagy Romlásnak fut, amely maga alá temeti az utána rohanó Gábort is. A felejteni és megbocsátani nem tudás mérgezi meg a sorsukat. Históriájuk példázza: az általános veszedelemben az emberi kapcsolatok végzetszerűen fenyegetettek. Az Advent a Hargitán a szétszóródással, külső és belső bajjal, sorvadással sújtott erdélyi magyarság balladai hangulatú siratóéneke. A "Betlehemből a Golgota hegyére" vezető kálváriás úton a tradicionálisan transzilvanista biblikus-krisztusi létazonosítás képzetkörében és passióhangulatában az időtlen virrasztás válik sorsparanccsá. A reménység, hogy "amíg várni tudunk: élünk". A kötet még két vidám játékot foglal magába. Vidám sirató egy bolyongó porszemért címmel 1976-ban dolgozta a szerző egységes művé korábbi két egyfelvonásosát, a Fügedes a paradicsomban t, illetve Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárciszá t. Hőse, Fügedes Károly egy adventista szekta tagjává keresztelkedik, s életvidám lányait is ki akarja szakítani a társadalomból.
2018. november 29. Több, mint 30 éve, 1986. január 2-án volt az Advent a Hargitán ősbemutatója a Nemzeti Színházban – Sinkovits Imrével és Kubik Annával a főszerepben. Sütő András tragikus és szürreális folklórballadája még ennyi év után is az útkeresésről, az élet hosszig tartó vezeklésről szól. A színjátékot ezúttal a Hevesi Sándor Színház mutatja be november 30-án. A főpróbáról Mozsár Eszter tudósította az M5 Kult'30 című műsorát. Címkék:
Meg van győződve róla, hogy cselekedetei "hivatalosak", ezért támadhatatlanok, büntet, intézkedik, megaláz másokat. A játékban lelepleződik és megbukik – földi relációkban és égi szférákban egyaránt. – Ma mintha egyfajta fásultság lenne tapasztalható a magyarságtudatunkban, ön szerint ez változni fog? – Én hiszek ebben. Több mint ezerszáz éve, amióta a magyar állam létezik, ez a nemzet mindig talpra állt. Valóban sokszor megtörtént, hogy a fásultság, a pesszimizmus erőt vett rajtunk, de mindig is be tudta bizonyítani a nép, hogy ha kell, összefog, egységbe lép. Ilyen összefogás volt 1848 is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét tapasztalható lesz ez a nemzeti egység. A szószékről is mindig ezt hirdetem az embereknek, mert sajnos nálunk, Erdélyben is tapasztalható ez a fásultság. A Hargitán most nagy a hó, de a hó alatt ébred az élet, és az emberek szemén még látszik a dac. Amikor egymást köszöntjük, hogy "szebb jövendőt", nemcsak mondjuk, hanem hisszük is. – A határon túl erősebb a nemzeti egység, a magyarságukat jobban megélik az emberek.
"Aki keresi, megtalálja a másikat…" Tizenéves lányok voltunk. Nem "csak" barátnők. Barátok. A finom distinkció csak azért álljon itt, hogy ne csak a rötyögő, egymásnak titkokat súgó-búgó lányok – egyébként fontos és értékes – kapcsolatára gondoljunk. Az is benne volt, persze, ahogyan tizenöt évesen az lenni szokott. De sok más is: ezeknél elemeltebb, fontosabb. Kamaszok a kilencvenes évek elején A rendszerváltást követő évek közéleti pezsgése, egy új, tágasabb jövő tevékeny alakításába vetett gyerekes (? ) hit volt jelen ebben a kamaszkapcsolatban. Otthonról ragadt át ránk ez a lelkesültség, egymásban pedig a hasonlóság örömét is ünnepeltük, mert korántsem volt ez természetes. Kicsit ki is lógtunk az osztályunkból, valamiféle bohókás-különös zárványt képezve a mi, másoknak nehezen megmagyarázható közéleti érdeklődésünkkel. (Az első fiúval például azért lett vége a kapcsolatnak, mert nem értette, miért kell nekem március 14-én fáklyás felvonulásra mennem a budai várba, amikor épp üres a lakás otthon.