Ha felnézek az égre este, ott csillog a szemed, A hold fénye olyan, mint mikor simogat a kezed, A fényes csillagokra tekintek és Veled vagyok, A szerelmünk világít, mint ahogyan a nap ragyog! Ha felnézek az égre ahol bárányfelhők úsznak, Eszembe jutsz és a vágyaim csak felfelé kúsznak, De csukott szememmel is látlak és ott vagyok Veled, Szeressél nagyon, hiszen csak ezért létezem Neked! Budapest, 2008. szeptember 4. csütörtök
Betege vagyok a szerelemnek a vágynak, az érintésed is éget amikor a kezem és a te kezed is ugyanoda nyúl be a kukorica végett fölhevít, és amikor elveszed, űrt hagy nem tudok én ma a filmre figyelni miattad olyan gyönyörű vagy. Varró Dániel Ha én elmondom, hogy mennyire gyönyörű vagy, akkor neked is tenned kell valamit. Éreztetned kell, hogy férfi vagyok, nem bánhatsz velem úgy, mint egy lelkes hódolóval. Vagy szerelmesek vagyunk, társak, és kölcsönösen támogatjuk egymást, vagy nincs értelme az egésznek. Oravecz Nóra Annyira gyönyörű vagy (... ). Úgy értem, ez a szó, hogy gyönyörű, ki sem fejezi igazán, legfeljebb egyfajta felszínes módon, ami csak a külsőről szól, és nem igazán hatol le a valódi, teljes mélységére annak, amit én a gyönyörű alatt értek. Jeff Lindsay Tudod, milyen gyönyörű vagy? Elképesztő! Azt hittem, a csillagos égboltnál nincs csodálatosabb látvány. Amikor felnézek az égre, mindig úgy érzem, mintha valami óriási, valami felfoghatatlan egész része lennék. Ez a kedvenc hangulatom... és most már elég lesz rád néznem, ha fel akarom idézni.
Nem emlékszünk arra, ami rossz volt fájt, Csak arra gondolunk, ami előttünk áll.... Szeretem mikor hozzád bújhatok, Szeretem mikor ajkadra csókot adhatok, Szeretem ha melletted fekhetek, Szeretem ha kezemet kezedbe tehetem, Szeretem mikor édesen nézel rám, Szeretem mikor azt mondod:Szeretlek cicám. Szeretem minden egyes porcikád, Szeretem, hogy szerethetlek csak Téged és senki mást!... Elmúlnak az álmok, elveszett a vágy, Hideg már alattad az egykor meleg ágy. Csillagok fénye alatt végső utad járod, Tudod, hogy elveszett, mégis visszavárod.... Sok ezer éve fagyos sziklát hordok én, Nem dobog, halott súly mellkasom közepén. Sok ezer éve már, hogy a Nap nem néz rám, Kiszárad fa, virág a lépteim nyomán... Ezer éve oly sötét halált hordok én, Jégbe fagyott mellkasom üres közepén... De eljött egy angyal ragyogó arccal, És felém fordította a Napot! Az égbe kiáltott, tán még villámlott, És lenéztek rám a csillagok. Nem ért ajkamhoz, s csókja mégis, Forróbb volt ezer más csóknál... Zafír szemei fényesebben égtek, Százezer teliholdnál... Kitépte a sziklát, halálom titkát, De szebbet kaptam tőle: Szívéből darabot, mi életet adott, S remélem, őt magát örökre.... A csillagokat nem értem el, varázsló nem vagyok, Hiába kéred, kihűlt szívembe lángot nem lophatok.