Talán amíg görcsösen kapaszkodunk az életbe, észre sem vesszük, hogy bölcs elengedésre nemcsak az utolsó óráinkban van szükség, hanem életünk minden addigi napján is. Dr. Máté-Horváth Nóra
Sokan azt mondják erre, hogy nem oda való. Az élettérbe egy halott energia kerül, ami visszahúz a múltba, tehát nem tudunk a jelennek élni. Ha valaki mégis nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy otthonába vigye az urnát, akkor tegye élettere északi részére. A magyar térrendezés szerint ugyanis ehhez a részhez tartozik a halál. Halál Utáni Elengedés, Brutális Halál Videók. Pszichológusok szerint a gyászmunka fontos része, hogy részt vegyünk a temetésen, ahol szembe kell nézni a megváltozhatatlannal, tudomásul kell venni, hogy valóban elment a szerettünk. Manapság távol kerül az ember ettől a természetes folyamattól, aminek jobb, ha részese, mert gyakran hozzátartozója nem otthon hal meg. A fenti sorokat gondolatébresztőnek szántam egy olyan témában, ami előbb-utóbb mindenki életében felmerül. Beszéljünk róla, mert együtt könnyebb lesz.
Persze, könnyű azt mondani… hiszen olyan nehéz ebben a sérülékeny állapotunkban az érzelmeinket szabályozni, időzíteni, amikor minden őrá emlékeztet, bárhova nézünk… Beülünk egy akár ismeretlen helyre, és elég ránézni egy étlapra, ott vannak azok az ételek, amiket ő szeretett; vagy csak meghalljuk a kedvenc dalát… Ezek mind képesek váratlan és letaglózó érzelmeket kiváltani. Hagyd magadnak megélni őket, hogy túl tudj jutni rajtuk. Ha nem is ott a helyszínen rögtön, ahol előjön, de amikor hazaérkezel, engedd, hogy megérintsenek a történtek. EZ történik a halál pillanatában, és ez jön utána – tudományos bizonyítékok a túlvilágról | Titkok Szigete. Ez egy folyamat, és eljön az az idő, hogy a szíved megtelik majd szeretettel és csodálatos emlékekkel, amikor elveszített szeretteidre gondolsz. Igen, átérzem a helyzetedet, nekem is volt gyászolnivalóm. Még 18 év múltán is megérint, de ugyanakkor már a szeretetet is meg tudom élni. Megértem, ha azt gondolod, hogy 18 év nagyon sok idő, te nem akarod, hogy ennyi ideig kínozzon ez a fájdalom, és igazad van! Segítséget kapsz a cikk végén lévő gyakorlatban, hogy mielőbb megkönnyebbülhess!
William Cullen Bryant És nem vesz rajtuk erőt a halál. Nem hallják immár a sirály jaját s a parton megtörő hullám zaját; hol virág lélegzett, fejét virág nem emeli az erős szélbe már; bár nincs eszük, s feküsznek mereven, lényegük általüt a százszorszépeken, s nap felé tör, amíg csak a nap áll, és nem vesz rajtuk erőt a halál. Dylan Thomas Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Fekete István A halál után nincs visszatérés, és nem lehet megnézni, miből szálltunk ki. Bocsánatot sem lehet kérni a dologért. Nincs folytatás... Gyász és térrendezés. Hogyan könnyítsük meg az elengedést? - Magyar Térrendezés. A halált nem lehet uralni. Mindig ő az, aki felülkerekedik. Jodi Lynn Picoult Meghal. És ha Ő nem lesz, én se leszek. Hogyan lehetnék én, ha ő nincsen... Wass Albert Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána. Marjorie Pizer Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem.
A halál nagyon el van intézményesítve. Számomra elképzelhetetlennek tűnt, hogy hazavigyem meghalni a lányomat, persze reméltük, hátha valami csoda folytán meggyógyul. A csoda otthon is megtörténhetett volna, de ez a racionalizált gondolkodásvilágomba nem fért bele… Halála után, miután kiszedték a kábeleket a testből, két órát ott álltunk mellette a kórteremben. A Bambino Gesù kórház papja ott maradt végig velünk, amikor misézni kellett menjen, egy apáca váltotta fel. A halott melletti "virrasztás" nagyon lényeges az elengedési folyamatban, és hogy ilyenkor úgymond kívülállók is megjelennek, számomra a túlélést segítették. Ott volt bennem az önmarcangolás, hogy nem jó módszert vagy nem a jó "receptet" próbáltunk alkalmazni a lányunk gyógyulásáért, az örökös kérdés, hogy mitől "tudott" leukémiás lenni – nehéz a harcot vesztesként zárni. A szakértők a gyász több szakaszáról beszélnek, s valóban mind az egészet végig kell járni, a saját ritmusomban és a magam módján. A veszteség elfogadása és az ezzel való tudatos együttélés, nem eltussolás, emészthetővé teszi azt, hogy Zselyke, édesapám és nagymamám nincsenek az élők sorában.
Cikkünk szakértője találkozott már olyan nővel, aki az ápolásra tette fel az életét, és aki minden napot győzelemnek fog fel: "Még mindig él az anyám! " Előző cikkünkben szó volt arról, hogy ha "rá tudunk készülni" szerettünk halálára, könnyebb lehet a gyászolás, főleg akkor, ha volt alkalmunk elbúcsúzni tőle. A helyzetet tovább könnyítheti - már ha egyáltalán használhatjuk ezt a szót -, ha azt látjuk: beteg hozzátartozónknak jobb, hogy eltávozott és nem szenved. Ebbe mi is bele tudunk kapaszkodni, és könnyebb az elengedés. - A gyermek halála okozza talán a legnehezebb gyászt, mert vele a jövőnket veszítjük el - mondja Hajnalka. Azt gondolnánk, könnyebb lehet annak, akinek "maradt" még élő gyermeke, ám szakértőnk kiemeli, hogy ebben az esetben a szülő annyira retteg attól, hogy ő(ke)t is elveszítheti, hogy már nem képes az addig megszokott, "normális" eszközökkel nevelni. Egy dologban viszont mégiscsak segíthet, ha több gyermek van: a túlélésben. - Amikor a gyermek meghal, a szülő úgy érzi, véget ért az élete, pláne, ha felnőtt gyermekét temette el, akivel szoros, szeretetteljes kapcsolata volt.
Sosem tudtam, higgyek-e ebben… Alkalomról-alkalomra álltunk az ágy körül, figyeltük a monitort és az utolsó, bizonytalan légvételeket, miközben a csukott szemen és a mozdulatlan arcon már semmi fájdalom nem tükröződött, csak egy egyre mélyülő béke simította ki a korábbi küzdelmek ráncait. Ha ilyenkor valaki kinyitotta az ablakokat, szinte éreztük, ahogy a kinti levegő megkeveri a kórterem fertőtlenítőszagú közegét, de továbbra is minden szempár a távozni készülőt figyelte, mígnem egy bizonytalan, végső dobbanás után vízszintes csík jelezte a monitoron a test és a lélek szétválását. Akár babona volt, akár nem, maga ceremónia mindig meghatott. Mint ahogy az is megható, és szintén nélkülöz minden racionális magyarázatot, amikor egy napok-hetek óta tartó haláltusa akkor ér véget, amikor a haldokló hozzátartozói végül elfogadják az elkerülhetetlent, és elengedik szerettüket. Orvosként rengeteg ilyet látunk. Megható, és egyben furcsán nyomasztó végigkísérni egy-egy olyan családot, akik egy szakmailag reménytelen és kilátástalan helyzetben – szeretetük és szomorúságuk által elvakítva – csodáért fohászkodnak.