Köbli Norbert és Szász Attila sikeres tévéjátékaik ( A berni követ, Félvilág, Örök tél) után elkészítették első közös mozifilmjüket. Hasonlóan a televíziós alkotásaikhoz, az Apró mesék is a huszadik századi történelem egyik homályzónájába kalauzolja nézőit. Ezúttal a második világháború utáni zűrzavaros hónapok idején játszódik a cselekmény. Budapest romokban, az utcákon mindennapos a nyilasok lincselése, a szovjet hadsereg kérdés nélkül munkaszolgálatra viszi azt, aki papírok hiányában nem tudja igazolni személyazonosságát. Egy szélhámos, bizonyos Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) az újságok apróhirdetéseit böngészi, majd az alkalmasnak tűnő áldozatokkal kosztért-kvártélyért elhiteti, hogy együtt szolgált hozzátartozójukkal a Don-kanyarban. Ügyesen férkőzik az emberek bizalmába, akár egy jó pszichológus és vásári jós keveréke, és mindig ugyanazt meséli, ugyanoda futtatva ki a történetet: a frontról megszökött katonatárs egy hős volt. Egyszer mégis rossz embert próbál átverni, ezért menekülnie kell, aztán a vonatról is le kell ugrania, valahol Szekszárd és Bárányfok között, s a gemenci rengetegben kóborolva találkozik Judittal (Kerekes Vica) és a fiával, Virgillel (Tóth Bercel), a helyi vadász, Bérces Vince (Molnár Levente) családjával.
Szabó Kimmel Tamás szélhámosként éli túl a világháború utáni napok zűrzavarát, és majdnem belehal, amikor jó útra tér a ragyogó Kerekes Vica oldalán. Apró mesék -kritika. A Szász Attila – Köbli Norbert rendező-forgatókönyvíró páros a jelen magyar filmgyártás egyik legerősebb alkotópárosa, akik üzembiztosan szállítják az utóbbi évek legsikerültebb tévéfilmjeit. Ezekben a műfaji stílusjegyeket és az érzelmeket mindig valami ízes és korrekt történelmi háttérszínezettel gazdagítva, hozzáértéssel és jó arányérzékkel tálalják, többnyire a második világháború utáni zavaros időszak egy-egy szeletébe bepillantást nyújtva. Az Örök tél lel már némi hiánypótlásba is belenyúltak, és a nagy falat, hogy a nem éppen túlexponált Gulag-témáról nagy költségvetésű gigaprojektben relevánsat mondjanak, nem akadt a torkukon, sőt, kimondottan jól működő, érzelmes, de nem didaktikus filmmel adóztak a kényszermunka-táborokba hurcolt ezreknek. Szász a történelem arcait fikciós mikrotörténeteken keresztül igyekszik megérteni, közelebb hozni, és a trükk működik: egy klasszikus bevezetés-bonyodalom-tetőpont-megoldás jellegű, kerek és általában kellően izgalmas történetet nézünk, miközben mégis csak megtudunk, megérzünk valamit egy-egy történelmi időszak miliőjéről, lecsapódásáról a mindennapokban.
A szívszorító gulágfilmről szóló kritikánkat itt el is olvashatjátok. Az Apró mesék a második világháború vége felé veszi fel a fonalat. Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) Budapest romjai között egyfajta szélhámosként éli mindennapjait. A háború végével ugyanis mindenki a Don-kanyarba elhurcolt fiát, férjét, szerelmét keresi. Balázs mindezt kihasználva járja a rokonukat kereső elkeseredett embereket, majd egy jól bejáratott történetet elmesélve reményt kelt bennük, hogy szerettük hősként halt meg a háborúban, mindezért természetesen a hálás rokonoktól pénzt, szállás vagy ellátást kap. Már itt, rögtön a film elején felmerül ez az erkölcsi dilemma, ami gyakorlatilag végigkíséri a cselekményt. Vajon mennyire elítélendő cselekvés az, ha valaki úgy él egyik napról a másikra, hogy hazugsággal ugyan, de reményt kelt a háborúban elesett katonák szeretteiben. A kérdésre választ nem kapunk, a cselekményben nem kap helyet főszereplőnk tettei miatti bűnhődése, a készítők ránk, a nézőkre hagyják, hogy magunkban miképp hozzuk meg az ítéletet.
Viszont ahogy azt a közmondás is tartja: "A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ebben az esetben ez így is lett, amikor Balázs egy nyomozót választ ki célszemélynek. A turpisság kiderül és a fiatalember kénytelen vonatra szállva elmenekülni. A száguldó járművön sem lesz szerencséje, mivel okmányok hiányában az orosz katonák kezdik üldözőbe venni őt, így kénytelen kényszerleszállást végrehajtani és a közeli erdőbe futni. A sors pedig nem hiába vitte be a fák és a medvecsapdák közé Hankó urat, hiszen itt fog összetalálkozni a Bérces család kétharmad részével. "A kívülről keménynek tűnő, de belül annál gyengédebb Judit (Kerekes Vica) és vadászmesterség minden fortélyát elsajátítani vágyó fia, Virgil (Tóth Bercel) fogják útját állni. " Az elején nem túl barátságos a helyzet a csaló és az anya-fia páros között, de miután egy újabb apró mese fog helyet találni a kis házikóban, megnyugodnak a kedélyek. Természetesen Judit egyből rájön a hazugságra, de a kezdeti gyűlöletből érzelmei szerelemmé válnak át Balázs iránt.
Úgy gondolom, ha az elkövető fél nagyon komolyan megbánja a tettét és tényleg minden erővel azon van, hogy visszakapja a másikat, akkor nem teljesen reménytelen. De ekkor is csak úgy tudom elképzelni, ha ezzel együtt azt is demonstrálja minden elérhető módon, hogy a bűne nem fog soha megismétlődni. Értsd ezalatt: mindenről beszámol, tudomásul veszi, ha a társa féltékeny (elvégre a történtek után ez a minimum), s nem titkolózik előle egyáltalán. Ha a megcsalt hosszú időn át (értsd mondjuk egy év) sem találja semmi jelét annak, hogy a párja újra kikacsintgatna, akkor valszeg újra elkezd bízni benne, s a kapcsolat megmenthető. Az a fajta továbblépés, hogy oké, megbocsátok, s aztán úgy teszek, mintha mi sem történt volna, s soha nem is kételkedek a páromban többé, na, az szerintem lehetetlen. A magyar nyelv értelmező szótára. Gratulalok, nagyon jol dontottel. Én is pont így vagyok azért mondják az okosak hogy megbocsátani megbocsájtassz de nem tudod feledni Én az időre azért írtam hogy ha már megbocsátottál neki az idő meg fogja mutatni hogy érdemes volt-e A z a baj a bizalmatlanság megmarad nem nagyon gadnak?
A lovakat oldalt egy-egy hosszú hajú, selyemsipkás apród vezette. A hintó mögött az ezüstsisakos belső testőrség. Azok mögött a budai ostromban vitézkedett tisztek hosszú sora lovagolt. Gergely egy rézderes kis lovon Török Bálintot követte. Hogy az ura kedvetlen volt, maga is komolykodva ült a lován. Csak akkor derült föl, mikor hátrapillantott, és meglátta az öreg Ceceyt. Milyen furcsán ül az öreg a lovon! Az egyik lábát, amelyik fából van, meredten kinyújtva tartja, a másikat meg, amelyik csak térdig van fából, összehúzza. Bocsátani szó jelentése a WikiSzótár.hu szótárban. Aztán a jobb kezével tartja a kantárt, s a kardja is jobb felől van felkötve. Gergely sohase látta őt se lovon, se fegyverben. Nevetésre fakadt. No, furcsa is volt az öreg, hogy úgy kinyalakodott. A nagy sastollas posztósüveg félre volt ütve a fején, a bajusza meg - kicsit fehér bajusz - olyan hegyesre volt viaszolva, mint a legényeknek; s hogy immáron foga nem volt elöl, meg a szemei is mélyen ültek az öregségtől, a vén Ceceyt inkább valami díszmadárijesztőnek lehetett nevezni, hogysem díszmagyarnak.
A WikiSzótá az internet révén a kis településekre, a határon túli magyarokhoz, és a világon szétszóródott magyarsághoz is eljut, ahogy azt a kapott visszajelzésekből tapasztaljuk. Az anyanyelv ápolása és fennmaradása az anyaországtól távol felbecsülhetetlen kulturális érték. A szótárban a szócikken belül az egyes jelentéseket, szófajokat eltérő háttérszínek különítik el nagyon szemléletes módon, ami sokat segít a keresett szófaj és jelentés megtalálásában. 19 | Szöveggyűjtemény | Kézikönyvtár. A háttérszínek jelentése fehér háttér: még nem végleges, nem befejezett kezdemény névelő határozó melléknév főnév névutó, főnévrag ige képző igerag kötőszó egyéb A szótár tartalma, ez a felépítés, a szótárírási technológia és az alkalmazott szempontok együttese a WikiSzótá szerzőinek szerzői jogvédelem alatt álló szellemi tulajdona. © WikiSzótá 2008 - 2022. Minden jog fenntartva.
Török Bálint lehajolt, és egy katonáját arcon csókolta. - Ez az én búcsúcsókom, mindnyájatoké! S megsarkantyúzta lovát: kilovagolt a várkapun. - Ugyan, ugyan, Bálint öcsém - mondotta az agg Werbőczy -, mire való az ilyen ellágyulás? Török Bálint megrántotta a lova kantárját, és bosszúsan felelte: - Megmutattam én nemegyszer, hogy nem vagyok ólomból. - Hát aki nem fázik, ne reszkessen. - Nono, bátyám, majd meglátjuk, ki érzi meg jobban az időjárást. - Ha nem mondta volna is a császár - szólt közbe György barát -, el kellett volna hozzá éppen így mennünk. Nem szabad hidegen bánnunk vele. - György fráter - szólt Török Bálint komor pillantással -, te okos ember vagy, de Isten te se vagy. Ha az ember kívül a ruháján hordozná a szívét, a császár akkor is betakarná azt mielőttünk. A barát nyugodtan felelte: - Ha itt volna még a német a nyakunkon, te is másképpen beszélnél. A kaputól a táborig a janicsárság állott sorfalként. Oly viharosan csokjasázták a magyar főurakat meg a kis királyt, hogy nem lehetett folytatniuk tovább a beszélgetést.
Nem vagyunk elég tudatosak a kapcsolatainkban. Olyan elvárásaink vannak, amik nem reálisak. Ha ismernénk magunkat és képesek lennénk megismerni a másikat, akkor hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ki milyen, milyen képességei, igényei vannak, milyen sebei, és mennyire és melyiken tud és akar egyáltalán változtatni. Egyre inkább úgy látom, hogy nincs dolgunk a másikkal, abban az értelemben, hogy bármit is el kellene várnunk azzal kapcsolatban, hogy ő ki tudja elégíteni az igényeinket. Sőt, azt gondolom, hogy ilyen nincs is, hogy bárki ezt meg tudná tenni. Csakis azzal van dolgunk, hogy magunk milyenek vagyunk és mivé kell hogy változzunk. Ha képes vagy a hűségre, jó. A másik nem, fel kell tenned a kérdést magadban: jó nekem olyan emberrel élni, aki ezt teszi velem, FÜGGETLENÜL attól, hogy miért teszi? Ez nagyon fontos. Az ember csak a saját lépéseiért felel. Jó, ha dühöngök, ha elkeseredek, ha rossznak érzem magam? Jó nekem ez? Vagy ki tudom mondani a nemet, és ezzel azt is elengedni, ami jó volt nekem ebben a kapcsolatban.