Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség számára az emlékmű azért is bír kiemelt jelentőséggel, mert pont a "Cipők a Duna-parton" holokauszt-emlékmű mellett emlékeztek idén március 25-én az Európai Rabbik Központjával (RCE), közel 200 rabbi részvételével a vészkorszak áldozataira. Ráadásul itt került sor a világ minden tájáról érkező rabbik részéről a kormányokat a zsidók jogainak megvédésére kérő nyilatkozat aláírására is. Újra teljes lesz a „Cipők a Duna-parton” kompozíció – Zsido.com. További információ és interjúkérés: Tóth Gábor, +36 30 396 2625 SAJTÓKÖZLEMÉNY 2014. szeptember 17.
Különös figyelem vetül ezen a napon azokra is, akik megmentették az üldözötteket. A Cipők a Duna-parton emlékmű a Kossuth tér előtti Duna parton emlékeztet a múlt árnyaira. A kompozíció ötletét Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész és filmrendező barátja, Can Togay találta ki. A Pauer Gyula által megvalósított emlékmű másodlagos elnevezése: A nyilas terror Dunába lőtt áldozatainak emlékére. A hatvan pár, öntöttvasból mintázott korhű cipő az 1944-45 során a Nyilaskeresztes Párt pribékjei által ártatlanul a Dunába lőtt magyar zsidóknak állít maradandó emléket. A tömegesen végrehajtott kivégzések során az áldozatokat arra kényszerítették, hogy sorba rendezve, egymás mellett álljanak a Duna partján, majd a Dunába lőtték őket. Az emlékmű helye szimbolikus, hiszen a budapesti Duna-part szinte minden pontjáról lőttek zsidókat a Dunába, különösen a Margit-sziget északi része felőli oldalon. Az emlékművet 2005. április 16-án, 21 óra 30 perckor avatták fel. Az Élet Menetének több ezres résztvevői fáklyákkal vonultak a Kossuth tér előtti Duna-partra, ahol Kiss Péter kancelláriaminiszter a miniszterelnök és a történelmi egyházak jelenlétében avatta fel a művet.
Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: "A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án. " 1944. április 16-án kezdődött a zsidók gettókba történő elkülönítése, majd később deportálása az ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba. A Magyar Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják meg a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. Ezen a napon minden évben fáklyás felvonulással emlékeznek az áldozatokra, zsidó és roma emberekre, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik mentették az üldözötteket. -------- Can Togay és Pauer Gyula néhány gondolata az alkotással és a vészkorszakkal kapcsolatban: "Az emlékművet 2005. április 16-án, 21 óra 30 perckor avatták fel. " "Az emlékmű szakrális felavatása a történelmi egyházak képviselői által 2005. április 17. vasárnap, 15 óra. " [1] Források: [1] Az emlékműről: Azonosító 194 Látogatás Frissítve 2022.
Kárál a tyúk keservesen az eresz alatt, mintha már vénasszony lelke volna, mely rimánkodóan visszajár. Belül is pöttyös állatok, ütődött, kékes öregek guggolnak, mordulnak nagyot, csupán hogy ne merengjenek. Mert sok a révülni való, ha már az ember nem kapál. Szép, puha gond a pipaszó, tört ujjak közt pamutfonál. S mit ér a vén? A kanalat elejti, csöppent, etetik s ha ő etet, a malacok habos vödröstül fellökik. És lágy a tanya, langy az ól. Csillagra akasztott homály! Kemény a menny. A gally alól bicegő cinke sírdogál. 1929 nyara Margaréta Itt kuksolok a szilvafák között, kakukkolgat a hamvas szerelem, kakukkolgat. A berekháti köd pamutpapucsban lépked szívemen. József Attila- Favágó - YouTube. Elültem, mint az öreg szúnyogok. Összébb simul a szittyó meg a nád, hever lábamnál a szél és morog; borzas a szőre. Sóhajt a világ. Tégla a boglyán, öklöm fejemen, – egy margarétán búsulnék magam, már pára hátán illan életem s – vén görbe bú! – munkám még lombtalan. Csak bámul göbbedő hodály alól a barna kapa hűvöslő nyele – – Ökörnyál után ugrik a bokor, zsibongva rebben száraz levele.
A fák talán az egyik leghűségesebb társai az emberiségnek. Egykor védelmet jelenthettek, ma gyümölccsel kényeztetnek minket, a nyári melegben hűsölhetünk az árnyékukban, télen pedig a kandalló mellett melegít a tüzük. Ehhez persze sajnos ki kell vágni őket. A fák életében is eljön az az idő, amikor megöregednek, vagy pusztán méretükkel veszélyeztetik lakókörnyezetünket. Ilyenkor számíthat szakértelmemre! Hívjon, ha: – …fája ápolásra szorul, – …telkén veszélyesen túlnőtte magát egy fa, – …a közműveket, villanyvezetéket veszélyezteti, – …szétfagyott, balesetveszélyes ágak vannak rajta, – …árnyéka túlzottan elveszi a fényt otthonától, – …elterülő gyökérzete már problémát jelent, – …vagy bármilyen egyéb okból, amikor már csak a kivágás jelent megoldást! József Attila: Favágó Latinovits Zoltán előadásában | Egyéb videók. Vágom a fát hűvös halomba, fényesül a görcse sikongva, zúzmara hull szárnyas hajamra, csiklándani benyúl nyakamba - bársonyon futnak perceim. Fönn, fönn a fagy baltája villog, szikrádzik föld, ég, szem, a homlok, hajnal suhint, forgács-fény röppen - amott is vág egy s dörmög közben: tövit töröm s a gallya jut.
Például a 3. szakaszénak: Itt élünk mi! Idegünk rángó háló, vergődik benn' a mult síkos hala. A munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben, úgy megyünk haza. Újságpapír az asztalon kenyérrel s az újságban, hogy szabadok vagyunk –.
1929 nyara Nyár Aranyos lapály, gólyahír, áramló könnyűségű rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét és leng az ég. Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsára száll. A mérges rózsa meghajol – vörös, de karcsú még a nyár. Ám egyre több lágy buggyanás. Vérbő eper a homokon, bóbiskol, zizzen a kalász. Vihar gubbaszt a lombokon. Ily gyorsan betelik nyaram. Ördögszekéren hord a szél – csattan a menny és megvillan kék, tünde fénnyel fönn a tél. József Attila verse: Favágó. 1929 nyara/1934 Ákácokhoz Száz göbbedő odvas falunkba' homokot kötözni magunkba' – ákácok, vigyázzunk magunkra! – az úri szélben ez a föladat. Zizegni minden bizalomra keserülő e marxi munka, de kössünk, kössünk lágyan zsongva, a homok elfut, a föld megmarad. Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa? Nem sors az egyes ember sorsa! Fogom én, lám kötöm ujjongva, a jó fa zúg, az édes táj dagad. – Recseg az ég odvas falunkba', csikorogva hordja halomba tört águnkat, csörög a lombja, – de meleg földet fogunk föld alatt. nov. /1931. febr. Arany Lombozott a por még, ám elült a zaj, elfult a homokban a sziklamoraj.
– Ejh, dudorássz csak, míg a szerelem hulló levélen hajadon pihen; míg fürtödre a giz-gaz rátapad, karod rángasd és ringasd derekad! Könnyen becsípik proletár-ludak tapadó bőröd, majd ha meglohad. S csimbókba barnul, mint a naspolya, két ringó melled ringló mosolya. Fortyos fazekad gőgben szenvedő? Megnyugszik minden csapkodó fedő. S a tollas karalábé görcseit a fejeden új ifjak föllelik. No, dalolj, rózsaromboló leány! … (Igy feledte a lángos lány után, hogy zokszava bár vág, akár a sás – erős a sorsunk, mint a csikarás! ) 1929. aug. Harmatocska Guggolva ringadoz a málnatő, meleg karján buggyos, zsiros papiros szendereg. Lágy a táj, gyöngy az est; tömött, fonott falomb. Hegyek párája rezg a halmokon s dalom. Hát dolgoztam hiven, zümmögve, mint a rét. Milyen könnyű a menny! A műhely már sötét. Fáradt meg együgyű, vagy tán csak jó vagyok s reszketek, mint a fű és mint a csillagok. Tiszazug A báránybunda árnyakat tűlevelű fák fércelik. Szalad a puli pillanat, fagyon koppantja körmeit. Hümmögőn áhítgat a nép s házacskák gondolkodnak, ím zsuppjának zsíros süvegét lehúzza ablakára mind.