A kékszakállú herceg vára Bartók Béla egyfelvonásos operája, melynek szövegkönyvét Balázs Béla - a zeneszerző nagy barátja - írta. A mű egy kicsivel több, mint egy óra hosszú, és mindösszesen két szereplője van: Kékszakállú (basszbariton vagy basszus), és új felesége, Judit (mezzoszoprán, drámai szoprán vagy alt), akik épp most keltek egybe, és Judit első ízben érkezik Kékszakállú várába. A mű 1911-ben készült (szeptember 20-án fejezte be), de bemutatója hét évvel később, 1918-ban volt Budapesten a Magyar Királyi Operaházban. A librettó magyarul íródott, de létezik belőle német nyelvű fordítás is; ezért egyes előadásokon németül hangzik el. A művet - amely szoros műfaji értelemben véve nem opera, inkább egyfajta misztériumjáték, vagy Várnai Péter megfogalmazása szerint "szcenírozott ballada" - keletkezése évében (1911) Bartók benevezte a Lipótvárosi Casino zenei pályázatára, de mint előadhatatlant, a zsűri nem találta díjazásra méltónak. Végül 1918-ban mutatták be (a bemutatón a Kékszakállút Kálmán Oszkár, Juditot Haselbeck Olga énekelte), de nyolc előadás után levették a műsorról, s egészen 1936. október 29-éig nem is volt újra hallható.
Augusztus 6. péntek 20:30 esőnap: augusztus 8. vasárnap 20:30 MűvészetMalom udvara (Bogdányi u. 32. ) Bartók Béla A kékszakállú herceg vára – bemutató Szcenírozott, vizuál-operakoncert Bartók Béla születésének 140. évfordulójára A Szentendrei Teátrum és a Coopera produkciója A két szerepben Mester Viktória és Molnár Levente, a világ nagy operaszínpadait megjárt, Surányban élő művészházaspár. Producer: Dr. Vadász Dániel | Művészeti vezető: Bocskor Lóránt | Díszlet, jelmez, látvány: Csíki Csaba Rendező: Zakariás Zalán Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operáját a szentendrei alapítású, egyedülálló színházközi együttműködési modellt létrehozó Coopera társulatával visszük színpadra. A szcenírozott operakoncert arra hivatott, hogy emléket állítson nemzetünk egyik legnagyobb zeneszerzőjének, az idén 140 éve született Bartók Bélának. Az új produkció arra tesz kísérletet, hogy a férfi és női lélek önállóan is érvényes sajátosságait, és azok komplex kapcsolatát bemutassa, feltárja és értelmezze.
Két kegyetlen ajtó nyitja meg a sort: a kínzókamráé és a fegyveresházé. Az ajtók zenéje Bartókot a programzene és Richard Strauss híveként mutatja be, azzal a különbséggel, hogy eszközei már egészen a sajátjai. A második, barátságos ajtó-pár az aranyfényű kincsesház és a kékes zöld rejtett kert. Az utóbbiban Bartók az ún. természeti skála hűvös, tiszta, tágköző hangzásvilágához folyamodik, ismét népzenei forrásvidékéről. Az opera szerkezeti centrumában az egész zenekar fortissimo dúr hármashangzatai tárják fülünk-szemünk elé a tágas birodalom ragyogó képét: fehér fénybe borítják a várat. Az ötödik ajtó C-dúr tündöklése ellentétes sarka az opera tonális szerkezetében a kezdő és a befejező fisz-mollnak. A Kékszakállú most már hiába őrizné az ötödik ajtó fényét. Hiába tárja karját ölelésre. Juditot többé nem lehet megállítani. Még két zárt ajtót lát, s addig nem nyugszik, amíg azok is ki nem nyílnak. Civódásuk izgatott zenéje, hajszolt tempója hű képe a dinamikus cselekvény-rétegnek. Expresszív gesztusai, dinamizmusának feszültsége hajszolják a drámát a végkifejlet felé.
A besorolás így néz ki: VALÓS MESÉK, 850-999 Rablók és gyilkosok 950-969 A rablóvőlegény 955 A történet alapszituációja pedig a következő: "A lány a rablók rejtekhelyén. Mialatt rejtőzködik, tanúja lesz egy másik lány megyilkolásának. A meggyilkolt lány ujja jelképként nála marad. A lány az útját az erdőbe általában kaviccsal, lencsével hinti fel. Amikor a vőlegény megjelenik, felhasználja ellene a lemetszett ujjat. " Ez az a "csontváz", amelyre az egymással rokon mesék ráépülnek, és amelybe a Kékszakállú története is tartozik. Most így posztírás közben felrémlett bennem egy régi magyar népmese. A címére már nem emlékszem, csak nagyjából az alaptörténetre, amelyben két, Mari nevű királylány testvérekként szeretik egymást és nőnek fel. Felnőttként az egyiket feleségül veszi egy jóember. Innen kicsit kiesik a cselekmény, de az egyik jelenet, amelyet gyerekfejjel is borzalmas volt olvasni, megmaradt bennem. Mari (a férjezetlen) egy templomban rejtőzik, ahova a gyilkos férj behozza a másik, halott Mari testét.
Egy-egy beszúrt, éles kis-szekund disszonancia már most - és később is - vért sejtet. A zenei történés második alaprétege a cselekvő szereplő, Judit alakjához fűződik. Szemben a vár és a herceg diatonikus, népzeneien zárt zenei karakterével, Judit zenéje a színpadiasan kifejező, heves gesztusok, a feszült zenei hangzások, a kromatika és a disszonanciák romantikus világát szólaltatja meg. A jelenet fejlődése megérleli Judit elhatározását: felderíti a sötét várat. Itt magasra csap gesztusainak hevessége. Különösen élessé válik a cselekmény-zene, amikor elszánja magát a vár hét zárt ajtajának felnyitására. Heves dörömböléssel követeli a hercegtől az első ajtó kinyitását, mire "mély, nehéz sóhajtás búg fel" - írja Balázs Béla a színpadi utasításban. A zenei cselekvényszövés további rétege a hét ajtó képe. Mint állóképek, a zenei hangfestés, a karakter-mintázás alkalmai a zeneszerző számára. A hét ajtó szimmetriáját a darab felépítése úgy rendezi el, hogy az első négy ajtó páronként áll össze két, egymás közt rokon egységgé.
Nem tündököl az én váram. Gyere vezess Kékszakállú, mindenhová vezess engem. Nagy csukott ajtókat látok, hét fekete csukott ajtót! Miért vannak az ajtók csukva? Hogy ne lásson bele senki. Nyisd ki, nyisd ki! Nekem nyisd ki! Minden ajtó legyen nyitva! Szél bejárjon, nap besüssön! Emlékezz rá, milyen hír jár. A te várad derüljön fel, A te várad derüljön fel! Szegény, sötét, hideg várad! Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki! Jaj! Jaj! Mi volt ez? Mi sóhajtott? Ki sóhajtott? A te várad! A te várad! A te várad! Félsz-e? Oh, a várad felsóhajtott! Félsz? Oh, a várad felsóhajtott! Gyere nyissuk, velem gyere. Én akarom kinyitni, én! Szépen, halkan fogom nyitni, Halkan, puhán, halkan! Kékszakállú, add a kulcsot, Add a kulcsot, mert szeretlek! Áldott a te kezed, Judit. Köszönöm, köszönöm! Én akarom kinyitni, én. Hallod? Hallod? Mit látsz? Mit látsz? Láncok, kések, szöges karók, izzó nyársak... Ez a kínzókamra, Judit. Szörnyű a te kínzókamrád, Szörnyű, szörnyű! A te várad fala véres! A te várad vérzik! Véres... vérzik.
Versek gyerekeknek Mentovics Éva: Télapó az oviban Tavaly télen az oviban nálunk járt a Télapó. Arca kedves és mosolygós, haja fehér, mint a hó. Egymás után minden ovis a térdére ülhetett, -nagyon meg voltunk hatódva – s úgy mondtuk a verseket. Télapóka mesélt nekünk, s készült rólunk egy fotó. Mivel nekem nagyon kedves, szobám falán látható. Amikor a képre nézek eszembe jut, mit mondott: -egy év múlva újra jövök, s hozok nektek csomagot. Eltelt egy év, december van, s készülünk az oviban: verseket és dalt tanulunk, s előadjuk majd vígan. Ha betoppan, dallal várjuk kedves öreg Télapót. Reméljük, hogy – úgy, mint tavaly- most is hoz majd minden jót. Versek gyerekeknek: Versek gyerekeknek, gyerekversek, rövid versek gyerekeknek, téli vers, tavaszi vers,, nyári versek, őszi versek, születésnapi versek gyerekeknek, Mentovics Éva versei iskolásoknak. Mentovics Éva versek, Mentovics Éva versei, Mentovics Éva.
Mentovics Éva: Szent karácsony éjjelén Megszólal sok apró csengő. Érces hangjuk lágyan zengő. Azt zenélik minden ágon: Karácsony van a Világon. Szent karácsony éjjelén táncot jár a gyertyafény. Meghittség, és szeretet melengeti szívedet. Mentovics Éva: Szent karácsony éjjelén Versek gyerekeknek: Nőnapi versek gyerekeknek Anyák napi versek gyerekeknek Mikulás versek gyerekeknek Karácsonyi versek gyerekeknek Versek óvodai … Olvass tovább Mentovics Éva: Kisüt a nap… Kisüt a Nap, fogy a hó, eltűnik a takaró. Illatozik a virág, zöldbe borul a világ. Füstifecske csicsereg: – Megjött már a kikelet! Kelepel a gólya pár: – Mehetünk a tóra már. Mentovics Éva: Kisüt a nap… Versek gyerekeknek: Nőnapi versek gyerekeknek Anyák napi versek gyerekeknek Mikulás versek gyerekeknek Karácsonyi … Olvass tovább Mentovics Éva: Locsolóvers Húsvét hétfő reggelén kis bokrétát szedtem, tarka-barka virágokról illatot gyűjtöttem. Bezártam egy szelencébe, repültem is hozzád, hogy illatos harmatvízzel megmosdassam orcád.
Télszalajtó Ki látott már ilyen csuda maskarát? Kinn, a téren lángra kap a szalmabáb, elijeszti majd a telet messzire, ne maradjon hóból, fagyból semmi se. Unjuk már a vacogtató hideget, nem jó, ha az ember folyton didereg. Szaladj tél már, ne lapulj a bokorba', úgy iszkolj, hogy szél se érjen nyomodba! Könnye hulljon minden egyes jégcsapnak, járdánkat se marcangolja szét a fagy! Nap szikrázzon, emelkedjen magasra, bucskázzon a fényben fürdő patakba'! - Itt a tavasz! - dalolja a kisrigó. - Ibolya bújt ki a földből – millió. Erdők mélyén kivirít a somvirág, napfény horgol a pitypangra bóbitát. Lángolj, kisze, vidd a telet! Ahogyan a kisze ég, úgy tűnjön el minden jég! Csorduljon a jégcsap könnye, éltet adjon minden csöppje! Amikor a kisze lángol, fusson a fagy hét határról! Dőljön le az összes hófal, tavasz jöjjön minden jóval: gólyahírrel, napsugárral, szárnyaljon a víg madárdal, csattogjon a gólyakelep! Szaladj már tél, ott a helyed, ahol hívnak, ahol várnak, szíves szóval invitálnak.
Éljenek az édesanyák, nagymamák, dédik ölelések nélküli, távoli köszöntésekkel is! Mikor járni tanítottál, lehajoltál hozzám. Azt súgtad, hogy: drága kincsem… s megcsókoltad orcám. Ölelgettél, cirógattál, ápoltad a lelkem. Kedves szóval terelgettél – bármi rosszat tettem. Oly sok éjjel virrasztottál kívánságom lesve. Álmot hozó meséd nélkül sose múlt el este. Beszédre is tanítottál – szívesen mesélek. Elmesélem e szép napon, hogy szeretlek téged. Ahogyan a barna mackók szeretik a mézet, Édes, drága jó Anyácskám úgy szeretlek téged.
- Nahát, mint a mesekönyvben? Zoknicsenő szörnyeteg? Ámul el az édesanyám, majd azonnal fölnevet. - Úgy szárnyal a fantáziád! Nem vitatja senki sem. Bár nem láttam, hogyan lopkod, ha te mondod, elhiszem.
Mit adjak e szép ünnepen az édesanyámnak? Ha a Napot fényes égről kezembe foghatnám, rákötnék egy piros masnit, és ölébe adnám. Hogyha a sok fénylő csillag elérhető lenne, nekiadnám azt is szépen egy csokorba kötve. Ha a fénylő, kerek Holdat kezembe vehetném, pislákoló kis lámpásnak szobájába vinném. De mivel az égbolt távol, őket el nem érem, kötök egy szép tarka csokrot kint, a kerek réten. Ez a színes virágcsokor elsuttogja halkan, amit neked édesanyám mondani akartam.