019 Berzsenyi Dániel A magyarokhoz Mácsai Pál - YouTube
A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből. Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24. ) magyar költő. Tanulmányaiból [ szerkesztés] A magyar nyelv eredetiségéről (1825) [ szerkesztés] Régóta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, amelyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzetek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származatját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam. Vizsgálataimnak első tárgyai valának azon fizikai dolgoknak nevei, melyek természet szerint az embernek és beszédnek legelső, legszükségesebb objektumai voltanak, mint: föld, víz, tűz, nap stb, melyeknek hihetőképpen legelsőbben adának nevezeteket az első emberek. Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általlátám azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja; mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegeneknek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekbül lehet származtatni,... (Berzsenyi Dániel Prózai Művei.
Így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, melly ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed. Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz. Letépte fényes nemzeti bélyegét, S hazája feldúlt védfalából Rak palotát heverőhelyének; Eldődeinknek bajnoki köntösét S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt, A nemzet őrlelkét tapodja, Gyermeki báb puha szíve tárgya. - Oh! más magyar kar mennyköve villogott Atilla véres harcai közt, midőn A fél világgal szembeszállott Nemzeteket tapodó haragja. Más néppel ontott bajnoki vért hazánk Szerzője, Árpád a Duna partjain. Oh! más magyarral verte vissza Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát! De jaj! csak így jár minden az ég alatt! Forgó viszontság járma alatt nyögünk, Tündér szerencsénk kénye hány, vet, Játszva emel, s mosolyogva ver le. Felforgat a nagy századok érckeze Mindent: ledűlt már a nemes Ílion, A büszke Karthágó hatalma, Róma s erős Babylon leomlott. A magyarokhoz II. Forr a világ bús tengere, ó magyar! Ádáz Erynnis lelke uralkodik, S a föld lakóit vérbe mártott Tőre dühös viadalra készti.
Így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, melly ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed. ( 1810) A Pesti Magyar Társasághoz [ szerkesztés] Az ész az isten, mely minket vezet, Az ő szavára minden meghajul, Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké, S örök helyéből a tenger kikél; Ez alkot minden szépet és dicsőt, Az egyes embert, mint a milliókat, Ez áldja s égi boldogságra inti. ( 1815) A megelégedés [ szerkesztés] Nem kér kínai pamlagot, Sem márványpalotát a Megelégedés, Többszer múlatoz a szegény Földmíves küszöbén s durva darócain, Mint a dáma kigyöngyözött Keblén s ambroziás mellpatyolatjain. Csendes szalmafödél alatt A víg pásztori kor gyermeki közt lakik; A természet ölébe dől, Annak nyújtja kezét s mennyei csókjait. Gróf Mailáth Jánoshoz [ szerkesztés] Mailáth! poétád éneke leng feléd, Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait A Kárpátok közt zúgva szórja, Tört jeget és köveket sodorván; Csak mint az alkony enyhületén kalász- Párnáján pihenő lyányka szelíd dala Üdvezli a várt est nyugalmát S a hegyek ormai közt mosolygó Holdat, midőn már csend fedi a mezőt, S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt.