pusztán a gondolat is már Lángfelhőket idéz véres szemeimnek elébe, És szívem tombol, mint a harmadfü csikó, ha A pányvás kötelet legelőször dobja nyakába A pásztor, hogy a ménesből kocsirúdho' vezesse. Nem a tehertől fél, amelyet húznia kell majd, Nem! Petőfi sándor le vele arany jánoshoz se. hanem a hámtól, mely korlátozza futását. És amit így elveszt, azt nem pótolja sem abrak, Sem pedig a ragyogó szerszám. Mit néki az étel S a hiu fény! megelégszik ő a pusztai gyeppel, Bármi sovány, s a záporesők szabad égnek alatta Verhetik oldalait s a bozót hadd tépje sörényét, Csak szabadon járjon, csak kergethesse tüzében A sivatag viharát s a villám sárga kigyóit - - Isten hozzátok! lelkem múlatni szeretne Még veletek, kedves hiveim, de az elragadó szél Képzeletem százrétü vitorlájába beléfújt, Szétszakad a horgony, fut gályám, elmarad a part, S ringat habkarján a látkör nélküli tenger, És mig az orkán zúg, s a felhők dörgenek, én a Lant idegébe kapok, s vad tűzzel zengi el ajkam Harsány himnuszodat, százszorszent égi szabadság!
Lada 1. 7 motor eladó lakások
A 3. egység (49-91. sor) a költő házasulási szándéka kapcsán a megélhetési nehézségekről, rabságot és szabadságot adó életformákról szól. Petőfi sándor le vele arany jánoshoz 2. Ez a rész már túlmutat a személyes témákon és a magánéleten: általánosabb, egyetemesebb kérdéseket érint, s a végén a költő szabadsághimnuszt zeng. A Levél Arany Jánoshoz 91 sorból áll és nem tagolódik versszakokra. Látszólag hosszú, terjedelmes, de egyetlen fölösleges szó sincs benne. Verselése időmértékes, hexameterben íródott. Műfaja költői levél (episztola). Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni: Nem tehetek róla.... te gyújtottad úgy fel! Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki? Más csak levelenként kapja a borostyánt, S neked rögtön egész koszorút kell adni. Ki volt tanítód? hol jártál iskolába, Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted? Az iskolákban nem tanulni, hiába, Ilyet.... a természet tanított tégedet. Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű, De oly tiszta is, mint a puszták harangja, Melynek csengése a rónákon keresztűl Vándorol, s a világ zaja nem zavarja. S ez az igaz költő, ki a nép ajkára Hullatja keblének mennyei mannáját. A szegény nép! Petőfi sándor le vele arany jánoshoz da. olyan felhős láthatára, S felhők közt kék eget csak néhanapján lát. Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, Enyhítsük mi, költők, daloljunk számára, Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás, Egy édes álom a kemény nyoszolyára! – Ezen gondolatok elmém környékezték, Midőn a költői, szent hegyre jövék fel; Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!
Hja, nekem is hozzá kell látnom végre, barátom. Házasodom, tudod azt, s tudod azt is, hogy jövedelmet Dús uradalmam nem hullat zsebeimbe, mióta Századik édesapám eladá vagy meg se' szerezte. S így az eléléshez nincsen mód, nincs! hivatal kell. Meghajtom fejemet, szépen mosolyogni tanúlok, Nyájas szófogadás, kígyó-csúszásu hizelgés Lesz kenyerem (s zsíros kenyerem)… hah, lesz a kutyának, Nem pedig énnékem! pusztán a gondolat is már Lángfelhőket idéz véres szemeimnek elébe, És szívem tombol, mint a harmadfü csikó, ha A pányvás kötelet legelőször dobja nyakába A pásztor, hogy a ménesből kocsirúdho' vezesse. Nem a tehertől fél, amelyet húznia kell majd, Nem! hanem a hámtól, mely korlátozza futását. És amit így elveszt, azt nem pótolja sem abrak, Sem pedig a ragyogó szerszám. Petőfi Sándor <br>Arany Jánosnak<br> (1847) - HallgatniAranyt. Mit néki az étel S a hiu fény! megelégszik ő a pusztai gyeppel, Bármi sovány, s a záporesők szabad égnek alatta Verhetik oldalait s a bozót hadd tépje sörényét, Csak szabadon járjon, csak kergethesse tüzében A sivatag viharát s a villám sárga kigyóit – – Isten hozzátok!