A vers címe azonos első magyar összefüggő szövegű nyelvemlékünkével ( Halotti beszéd és könyörgés, 1192-1195). Tudatosan rájátszik Kosztolányi a nyelvemlékre: nemcsak a címmel idézi fel, hanem két megszólítással is (" Látjátok feleim ", " Édes barátaim " – az eredetiben: " Szerelmes barátim "). A szövegköztiség által Kosztolányi kapcsolódik egy hagyományhoz, ugyanakkor el is tér tőle: számos különbség fedezhető fel a nyelvemlék és a vers között. Ellentétek a két mű között: A Halotti beszéd és könyörgés (a nyelvemlék) a bibliai fordulatokra teszi a hangsúlyt, s a könyörgés műfaja kap benne nyomatékot. Ezzel szemben a Kosztolányi-vers mindvégig megőrzi a búcsúztató beszéd jellegét (temetési beszéd könyörgés nélkül). Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd :: gyergyaiszabomariann. Az 1200-as évekbeli nyelvemlék a középkori ember szemléletét, értékrendjét mutatja, és összefügg a középkor nyelvi és embereszményével. A középkorban az ember egész földi életében a túlvilági életre készült, mert abban hitt, hogy a gyarló ember majd boldogságra talál a túlvilágon.
Így a középkori Halotti beszéd ben a temetésen van a hangsúly, a szövegemlék a halott búcsúztatása és könyörgés, melyben a halál mint közös emberi sors jelenik meg és a gondviseléshit (az üdvözülés által elnyerhető öröklét hite) kap hangot. Ezzel szemben Kosztolányinál az élet elmúlásán, az utolsó napokon, az életből való kivonuláson van a hangsúly, és mindez egyedi eseményként jelenik meg, nem közös sorsként. És mintha a gondviselésbe vetett hit is megrendült volna. Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd | Vers videók. Ezt jelzi legalábbis, hogy a halálhoz természeti katasztrófák képei kapcsolódnak (" összedőlt ", " vízbe süllyedt templomok ", " rázuhant a mázsás szörnyű mennybolt "). Az eredeti Halotti beszéd et elmondó középkori szerzetes bibliai történettel igazolja, hogy a halál elkerülhetetlen, és figyelmeztet, hogy mindnyájan a sír felé haladunk. Ezzel szemben Kosztolányi alkotásának középpontjában az életigenlés áll: ő elsősorban nem a halál misztikus, rettentő voltáról beszél, hanem az élet ősi titkáról, az emberi méltóságról és az ember megismételhetetlenségéről.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Kosztolányi dezső halotti beszéd szerkezete. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére és futott, telefonált és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer. Műfaja elégikus hangnemű óda, temetési beszéd, prédikáció. Hangulata elégikus. Témája az élet és a halál. Központ gondolata: minden ember egyedüli, egyetlenegy, senki mással össze nem téveszthető, soha meg nem ismétlődő csoda. Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd (elemzés) – Oldal 2 a 4-ből – Jegyzetek. Eszerint mindenki különleges. Nem kell, hogy valaki nagy ember legyen, vagy kiváló ember legyen, ha nem az, személye akkor is egy különös és kiismerhetetlen világ: egyénisége megismételhetetlen és pótolhatatlan. A beszédhelyzet egy temetés, a halott elbúcsúztatása. A vers beszélője szónok, aki temetési beszédet mond. Közvetlen hangnemben, T/2. személyben fordul a gyászolókhoz. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4
Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére és futott, telefonált és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Kosztolanyi dezso halotti beszed. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez épen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt…", majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt…" Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4