Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: »Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. «… …légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben… …mértéken túl senkit se büntess vagy szidalmazz. Légy szelíd, sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, […] a halál ösztönzőjét…" Bizony, Szent István Intelmei t már az általános iskolában minden mai gyermeknek is meg kellene tanulnia. Mezey Katalin
A Szent István intelmei Imre herceghez az 1010-es évek első felében készült, amikor Imre még gyermek volt – erre a prológus (bevezetés) utal. Más feltevés szerint 1020 körül keletkezett, esetleg 1020 és 1031 között. Az biztos, hogy 1031 előtt kellett íródnia, mert 1031-ben Imre herceg meghalt (István királynak meg kellett érnie a gyermeke halálát). A mű szerzője ismeretlen. Nem tudjuk pontosan, hogy Szent István írta-e vagy csupán neki tulajdonítják. Feltehetőleg nem maga István írta, hanem csak íratta valakivel, akiről nem tudjuk, ki volt, de olyan ember lehetett, aki közel állt a királyhoz és személyesen ismerte őt és Imre herceget is, mert nyilvánvalóan volt rálátása az ország vezetésére. A szöveg nyelvi megformáltságából, stílusából arra következtethetünk, hogy a szerző magasan képzett egyházi személy lehetett, valószínűleg egy tudós német szerzetes. A szöveg lelőhelye: az Intelmek szövege csak 15. századi kéziratokban maradt fenn, ezért többen megkérdőjelezték eredetiségét. A korabeli hivatkozások (István-legenda, Imre-legenda) és a 11. századra jellemző rímes próza azonban eloszlatják e kétségeket.
Régi, rossz szokás, hogy szeretjük a szentség hírében állókat és a nagy tettekre képes embereket leszólni, gyanúba keverni. Szeretjük valamely vélt vagy valódi rossz cselekedetük miatt a megérdemelt piedesztálról lerángatni őket. Szent Istvánt, első, államalapító királyunkat is nemegyszer illetik méltatlan szavakkal. Hosszú évtizedeken át a tankönyvek szinte csak egyetlen érdemét ismerték el: azt, hogy fiához, a későbbi Szent Imre herceghez írt Intelmei ben az idegeneket méltatja, a soknemzetiségű országot dicséri.
Ebből idézek, különös tekintettel a kegyesség, az irgalmasság, valamint a többi erényre, így: türelem, erő, alázat, mértékletesség, szelídség, becsület, szemérmesség. " Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.... " Az emlékjel Balatonalmádi lakosainak összefogásával, közadakozásból készült az "államalapító és egyházszervező uralkodó" emlékezetére. Források:
A törvények megalkotásában az uralkodó mellett a királyi tanács is részt vett. "A vasárnap megtartásáról A papok pedig és az ispánok hagyják meg az összes falusi bíróknak, hogy ezek parancsára vasárnap mindenki menjen a templomba, öregek és fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik. Ha pedig valaki amazok hanyagsága folytán nem tűzőrzés végett marad otthon, az ilyet verjék meg, és nyírják le. A keresztény vallás megtartásáról Ha valaki a keresztény vallás megtartását elhanyagolva és hanyag ostobaságtól megátalkodva az ellen bármi vétséget követ el, a vétek természetének megfelelően ítélje meg a püspök az egyházi törvények szabályai szerint. Ha pedig ellenszegüléstől indíttatva a reá rótt büntetést vonakodnék nyugodtan elviselni, ismét ugyanazon büntetéssel fegyelmezzék, és ezt is megismételve összesen hét ízben. És ha mindezek után is konoknak és makacsnak találtatik, adják át a király bíróságának – tudniillik mint a kereszténység védelmezőjének. A templomba járásról Azok, akik az istentisztelet hallgatására a templomba menvén, ott a misék szertartása alatt egymás közt mormognak, és másokat zavarnak, haszontalan történeteket mesélgetve és nem figyelve a szent olvasmányokra és a lelki táplálékokra, ha idősebbek, dorgálják meg őket, és gyalázattal űzzék ki a templomból, ha pedig fiatalabbak és közrendűek, e nagy vakmerőségükért a templom előcsarnokában mindenki szeme láttára kötözzék meg, s ostorozással és hajuk lenyírásával fenyítsék meg őket.