Hazai – 2005. december 26., hétfő | 6:00 Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor – a gyermek, a szamár, a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A csodát most ők is vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik – mennyből az angyal. (Márai Sándor) Kép:
Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik, mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták -: Ilyen nagy dolog a Szabadság? … Angyal vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor – a gyermek, a szamár, a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik – mennyből az angyal. Juhászné Bérces Anikó: Eltaposott dicsőség Rengett a föld talpuk alatt, mikor e nap hajnal hasadt. Együtt léptek, kéz a kézben, bizakodva, szép reménnyel, összefogva és elszántan, halált is vállalva bátran. Szabadságvágy és akarat lerombolta a kőfalat. Ízlelték a szabadságot, a valóra váltott álmot. Lyukas zászló örömében táncra kelt az őszi széllel. xxxx Lánctalp alatt nyögött a föld, gyászruhába felöltözött.
Lövés dördült, halál kaszált, megrémisztés célba talált. Vörös téglás "védőbástya" ráépült a nép nyakára. Börtönökben jaj üvöltött, a falakon átsüvöltött. Megtelt a titkolt parcella, nem mutatta virág, fejfa. Névtelenül és nyomtalan eltűnt a sok dicső magyar. Több százezer útnak indult, lelkében a félelem dúlt. Hátrahagyott hazát, rokont, menekültként lelt új otthont. Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar Hagyom megráncosodni szépen ezt az arcot, ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét s nem taposták le durva póklábak közönyösen. Hadd lásson, aki látni akar a gesztenyelombok emlékezetéből kikopni csöndben s ebből a városból is, amely taszigált, ölelt, ámított, lebegtetett. Szemem a szobrok arcáról ma is a tornyokéra vándorol, aztán az égre s vissza, kialudt tüzeket lát az elüszkösödött királyi várban, és vérben vonagló tömeget az Országház körül. Hadd lásson így, aki látni akar tonnás halántékcsonttal ballagni a mindennapi sötétség felé, mielőtt még a lámpák mint emlék-mécsek, kigyúlnának.
Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta – Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer. Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta – Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának a titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon. És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét?
Ő megjelenésre simán lehetett volna angyal is, amennyiben léteznek ilyen lények. – Na szépen vagyunk. – bólintottam végignézve rajtuk. – Olyan szinten beképzellek magamnak titeket, hogy valóságosnak látszotok. – összegeztem a nem épp szokványos helyzetet. – Bár neked nincsen kimondottan ördögi kinézeted. – pillantottam végig a fickón. – Még szarvad sincs. – Itt a Földön sosem hordom. – felelte, mintha csak az időjárásról beszélne. – Ó, minő öröm számomra, tehát csak egy emberi kinézetű ördögöt képzelek be magamnak. – mentem át szkeptikusba. – Persze ettől még ugyanúgy totális elmebaj az öndiagnózisom. – hűtöttem le saját magam az állítólagos valósággal. – Ha befejezted az önsajnálkozást, rátérhetnénk az aktuális dologra, miszerint kiakarsz rabolni egy bankot. – ragadta magához a szót az ördög. Ettől kezdve így nevezem, de ez még nem nyújt garanciát ördögi mivoltára. – Természetesen nem próbállak lebeszélni róla, hanem ellátlak jó tanáccsal. A lényeg, hogy a bizonytalanságnak még csak csírája sem lakozhat a lelkedben, mert elég egy váratlan fejlemény a balhé alatt, és kiterebélyesedik.