2009. január 20., kedd Juhász Gyula: Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál emlékeimből lassan, elfakult arcképed a szívemben, elmosódott a vállaidnak íve, elsuhant a hangod és én nem mentem utánad az élet egyre mélyebb erdejében.
Jöjjön Juhász Gyula: Szerelem? verse. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem! Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Gyula költeményét. Ajánljuk! Juhász Gyula: Szerelem?. Mi a véleményed a Szerelem? írásról? Írd meg kommentbe! Még több szerelmes verset ITT találsz
A költemény zeneiségét az állandó ismétlődés, variációk mellett a hangok akusztikai hatása, a hangszimbolika és az alliterációk is erősítik ("bágyadt búcsúzó", "meleg szava szól... tavaszból, mely messze, mint... "). Hangszimbolika: olyan költői eljárás, ahol a hangok fizikai, akusztikai tulajdonságai válnak stíluseszközzé (hangutánzó, hangulatfestő szavak használata). Anafora: "előismétlés" (gör. Juhász gyula szerelmes versei az. ) szóból; retorikai és stilisztikai alakzat; az egymást követő mondatok / sorok / versszakok azonos szóval (szavakkal) való kezdése Megszemélyesítés: szókép, a költői kifejezésmód egyik stíluseszköze; elvont dolgokat, természeti jelenségeket, tárgyakat élőlényként ábrázol, emberi tulajdonságokkal (antropomorfizáció) vagy állatokra jellemző tulajdonságokkal ruház fel
Egész szerelmem annyi volt csak: Hogy láttalak, szemedbe néztem, Egy mosolygásod volt csak minden, De nekem elég volt egészen. És én úgy őrzöm e mosolygást, Miként a napsugárt a tenger, Elrejtve mélyen, szomorúan És - végtelen nagy szerelemmel.
A bravúros mondatszerkezet funkciója a létező állapot, a tény és az érzések, gondolatok, a belső állapot közti ambivalencia érzékeltetése. Az eltávolodás, a két ember közti távolság tényét az elme tudomásul veszi, a művész képes mindezt érzékeltetni (asszociatív természeti képek), az érzések azonban uralkodnak minden fölött, a kedves emléke összeolvad a tájelemekkel. Minden Annához kötődik, minden őt idézi, ezért is nevezi meg a befejező szakasz utolsó előtti sorában. Juhász Gyula Szerelem - Valentin napja. A három versszak három évszak képe (nyár – ősz – tavasz), a megszemélyesítések, szinesztézia-képek ("szőke mezők", "kinyíló egek", "hangja selyme", "rét sóhaja") a távolítás ellenére érzékivé, érzékelhetővé teszik a benyomásokat (látás, tapintás, hallás). A tél hiánya mintha azt érzékeltetné, hogy Annához, Anna emlékéhez nem kapcsolódik az elmúlás, a vég, a befejezettség gondolata, s a "felsorolás" végén lévő tavaszi kép múltba és jövőbe végteleníti a szerelem örök újjászületését. Az időbeli távolságot, végtelenséget a térbeli távolság ("messze, mint az ég") érzékelteti.
Az 1912-ben írt Milyen volt... nem sokkal a szerelmi csalódás után keletkezett, a szeretett nő alakja, mégis mint egy a távolból felidézett csodálatos kép jelenik meg benne. Az emlékké távolítás a vers egyik leglényegibb mozzanata. A beszélő úgy beszél kedveséről, mint a régmúltból felidézett emlékről, az emlékkép, az anaforikus mondatismétlések, szóismétlések (szőkesége, szőkék, sárguló, szőkeségben) és a természeti párhuzamok Anna alakját istenivé lényegítik. A szöveg mentes minden konkrét eseménytől, történéstől, a megidézett képelemek (haj – búzamezők, szem – őszi ég, hang – a rét "sóhaja") nem egy szeretett nő arcát, inkább egy szerelemistennő portréját vetítik elénk. Juhász gyula szerelmes versei gimnazium. A panteisztikus természeti képek szimbolikussá teszik a nőalakot. A lírai én monologizál, elmélkedik, emlékezik. A látszólag kérdésként induló többszörösen összetett versmondatok (egy versszak egy mondat) állandó tagadó megválaszolása ( "nem tudom már", "sem tudom már") ellentétes mellérendeléssel folytatódik ( "De azt tudom... ", " De ha kinyílnak ősszel az egek", "De tavaszodván... "), melyet a feltételesség (ha) egészít ki, megcáfolva a tagadó állításokat.