A 10 millió fa elsődleges célja, hogy minden lakos nevében elültessen egy fát Magyarországon. Ezen túlmenően biodiverz ligetekkel, erdőkkel igyekszik bolygónk ökológiai egyensúlyát visszaállítani. A civil kezdeményezés országszerte toborozza a tenni akarókat. Korábbi jelöltjeinket bemutató sorozatunkban az alapítóval, Bojár Iván Andrással beszélgettünk. Ahogy fogalmaztál a Telekommal közösen készített videónkban: ez egy megelőlegezett díj volt nektek 2019-ben a Highlights részéről. Hogy látod most, fél évvel később rá is szolgáltatok?
426db) számban ültettünk. (11361 fa, 9065 cserje). Nem Magyarországon pedig, s ez legyen egy későbbi meglepetés, további 15. 000 fát. Összesen tehát több mint 77ezret. Én nem szégyenkezem. "A Margitszigeten közel 9000 fa található" - írja az oldal, vagyis közel 8 Margitszigetnyi fát ültettünk mostanáig. Szerintem ez nem csekélység. Sőt! Büszke vagyok magunkra, Rátok, a képviselőinkre, közösségeinkre, szakértőink és szervezői központi önkénteseink munkájára, és büszke vagyok az ország akár legtávolabbi pontján is hozzánk csatlakozó, hívószavunkra mozduló önkénteseinkre. Büszke vagyok, hogy nemcsak ültetést, de utógondozást is szerveztek, hogy nemcsak fákat, de gondolatokat is ültettek. Mindenkire, aki a 10 millió Fa eszméjét közvetítve tesz egy jobb világért, utódaink remélt jobb létezése érdekében. Ez az egész, - és elnézést ezért, de, nem szűnök meg csodálkozni, lenyűgöződni, - számomra egy csodálatos álom megvalósulása. Nagyon köszönöm, hogy vagytok, hogy jöttök, egyeztettek, a közös ügynek adjátok a tehetségeteket, időtöket, eszeteket, szuper képességeiteket.
Naponta ugranak elém is különféle lapok, portálok okos cikkei. Mindegyik más szemszögből, fokozódó problémára irányítva a figyelmet ébreszt rá: vészesen fogy az időnk, amíg mi emberek érdemben befolyásolhatjuk fajunk sorsát. Megfigyeltem, nem vagyok képes több rossz hírt elviselni már. Félreteszem a fontosnak mutatkozó szöveget. Elolvasom majd – ígérem magamnak, aztán pár nap elteltével lemondok róla, törlöm. Egyik oldalról a felelősségérzet, az aggódás kényszerít éberségre, a lélek azonban kiköveteli az enyhülést. Aztán ocsúdok megint. Homokba dugom a fejemet! Nem hagyom magamat tisztán látni, elkényelmesedtem! – így veszekszem belül. Biztosan nem vagyok egyedül ezzel így. Aki csak egyszer is végiggondolta, hogy miféle folyamatoknak vagyunk részesei, létrehozói és elszenvedői egyaránt, nem tud a felelősségtudattól megszabadulni többé. Pszichénk újra és újra önfelmentő, önnyugtató üzemmódra vált, de a körülményeink ettől nem javulnak. Hogyan lehet kitörni ebből a kelepcéből? Hogyan maradjunk éberek?