Jöjjön Weöres Sándor – Szép a fenyő verse. Szép a fenyő télen-nyáron, sose lepi dermedt álom: míg az ágán jég szikrázik, üde zöldje csak pompázik. Nagykarácsony immár eljő, érkezik az újesztendő. Míg a mező dermed, fázik, a zöld fenyves csak pompázik. Köszönjük, hogy elolvastad ezt a Weöres Sándor költeményt. Mi a véleményed a Szép a fenyő írásról? Írd meg kommentbe! The post Weöres Sándor – Szép a fenyő appeared first on. Mondd el a véleményed
A képek forrása: Balassa–Ortutay: Magyar néprajz Weöres Sándorról ITT olvashatnak esszét. Magyar Kurír
Weöres Sándor Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22. költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő. "Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. " / Weöres Sándor / Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 116 Csak játék, mondja dalomra a kortárs, s a jövő mit se szól rá, elfeled. Verseimet ajánlom a falaknak, úgy írtam ahogy nekem jólesett. Weöres Sándor: Rongyszőnyeg, 15. Szép könyvemet lassan becsuktam. Hullatja tarka tollait a táj. Árny béleli kicsiny szobámat, vad lombokat hajt az indás homály. Zöld csoda-fény dereng az égen, a világ része látszik most ide. Szép könyvemet lassan becsuktam, belédobtam a boldog semmibe… Weöres Sándor: Hajnali áhitat Szűz rózsákkal kél a hajnal… Égő szívvel, dalos ajkkal üdvözöllek, Alkotóm!
Jöjjön Weöres Sándor: Öregek verse. Kodály Zoltán mesternek Oly árvák ők mind, az öregek. Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé – vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban – vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóizüen – nyujtott tenyérrel a templom előtt úgy állanak búsan, csüggeteg, mint hervadt őszi levelek a sárga porban. És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: "Jó napot, bácsi. " A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: "Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni…" Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol. És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé. És rabok ők már, egykedvű, álmos leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata – hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát: "No gyere, tedd le. "
És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: "Jó napot, bácsi. " A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: "Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni... " Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol. És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé. És rabok ők már, egykedvű, álmos leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata - hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát: "No gyere, tedd le. " vissza a címoldalra
ÖREGEK Kodály Zoltán mesternek Oly árvák ők mind, az öregek. Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé – vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban – vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóízűen – nyujtott tenyérrel a templom előtt úgy állnak búsan, csüggeteg, mint hervadt őszi levelek a sárga porban. És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: "Jónapot, bácsi. " A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: "Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni... " Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol. És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé. És rabok ők már, egykedvü, álmos, leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata – hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát: "No gyere, tedd le. "