Mert a VI. rész egyfajta – közbeeső – összegzés; az első hat rész szorosabban látszik egymáshoz kapcsolódni; az első és a második hat résznek részben más a központi gondolati magja. Az első nagy szerkezeti egység inkább a képzet és a tett távolságát mutatja meg s azt, hogy közben mégis miféle tettek lehetősége merül fel a tudatban, a második nagy szerkezeti egység viszont inkább azt vizsgálja, hogy milyen legyen a követendő magatartás akkor, ha állandósulni kényszerül az eszmélet állapota, ha tehát történelmileg – és természetesen egyénileg is – mérhető időtartamra arra kell berendezkedni, hogy az élet számára döntő szempontokból a valóságos tevékenység nem válik lehetségessé. Ennek fényében egyáltalán nem különös, hogy az Eszmélet komor rezignációt sugárzó mű, hogy a József Attila minden alkotó korszakában jelen lévő történelmi remény-elv, amely a legutolsó hónapokig rendre a személyiség létére is átsugárzott, itt legfeljebb áttételesen lelhető fel. Akadémiai Kiadó, Bp., 1987. 135. o. Tizenkét vers. József Attila Eszmélet-ciklusának elemzése (Budapest, 2004). ; Dienes Valéria ford.
Az Eszmélet 12, számokkal elkülönített, azonos formájú, ritmusú részből áll. A nyolcsoros szakaszok jambusi nyolcasokból és kilencesekből épülnek, a rímelés szimmetrikus: ababbaba, s ez is az egyes részek zártságát, kerekdedségét fokozza. József Attila: Eszmélet (elemzés) – Oldal 3 a 8-ből – Jegyzetek. A műfaji előkép Villonnál lelhető fel: itt nem annyira a balladaforma hat (mint néhány más József Attila-versben), hanem a Nagy Testamentum, s az sem csupán külső formájával, hanem vallomásosságával, hangváltásaival, összegző-leszámoló jellegével. A legtöbben a marxizmussal azonosuló szemléletmódot látnak, s köztük is megfigyelhető egy régebbi, ortodoxabb és egy újabb, rugalmasabb álláspont. De már a hatvanas években megszólaltak az egzisztencializmussal rokonságot találó értelmezések, újabban pedig nyilvánvalóvá vált a bergsoni hatás is. Bármelyik álláspontot fogadjuk is el, maradnak szép számmal értelmezési gondok, többértelműségek, "lefordíthatatlanságok" a vers világában. Így van ez akkor is, ha arra a legvalószínűbb álláspontra helyezkedünk, hogy az Eszmélet nem egyetlen filozófiai rendszer merev és következetes alkalmazása, hanem szintéziskeresés, mégpedig bármifajta gondolati egyoldalúságon felülemelkedve.
Ugyanakkor ez a mű nem filozófiai- logikai traktátus, hanem költemény. Az axiómaszerű kijelentések, az aforisztikusság (aforizmaszerű, életbölcsességet tömören, szellemesen kifejező), az ebből is következő szaggatott építkezés, a logikus és tiszta kijelentéssoroknak nemegyszer enigmatikus jellege (talányosan, rejtvényszerűen közmondásos) ugyan filozófiai gondolatgyűjteményre is utalhatna, de ugyanígy költeményre is. Olyan modern művet alkotott a költő, amely a szemléletesség és az elvontság kivételes összhangját teremti meg, szinte azt is képes elhitetni, hogy filozófia és költészet egy és ugyanaz, hasonlatosan a régi görögök ideáljához. József Attila Eszmélet Elemzés, József Attila Eszmelet Elemzés. A mű értelmezése szempontjából mindjárt a cím is talányos. A legtöbben a kifejezés köznapi jelentéséből indulnak ki, s azt elégségesnek is vélik, hiszen e mű valóban azt tükrözi, hogy "az ember tud magáról, öntudata működik", s azt is, hogy "általános helyzetének, mivoltának tudatára ébred; megnyílik az esze". Csak újabban mutatott rá egy jeles kutató (Tverdota György) arra, hogy e kifejezés egyúttal Bergson fő művének (Teremtő fejlődés) is központi fogalma.
Az egyes rétegek hol egymásra épülnek, hogy szembehelyezkednek egymással, és olyan antinómiákat (ellentmondás) alkotnak, amelyek a lét feloldhatatlan s mégis feloldani vágyott ellentéteit fejezik ki. Ez az ellentmondásosság jellemző a valóságra, az emberekre s az egymáshoz való viszonyukra is. Régebben szokás volt a VI. József attila eszmélet elemzés. rész második felét a marxizmus alapigazságaként értelmezni, holott nyilvánvaló, hogy ennek a valóban így is érthető képnek és képzetnek az elvont jelentésköre sokkal erőteljesebb. Azt is célszerű figyelembe venni, hogy a rákövetkező VII. rész éppen a törvény ("úgy szabadulsz, ha... ") be nem teljesülését, az ebből keletkező feszültséget állítja az eszmélet középpontjába. A rezignáció mögött azonban nem önfeladás, nem eszményfeladás van, hanem a személyes és a társadalmi lét olyan tragikumának felismerése, amely lehetetlenné teszi a harmonikus létet és a harmonikus világot. Ez a mű is a megértett disszonanciákat rögzíti, s a létben lehetetlennek mutatkozó harmóniát a műben valósítja meg: az esztétikai tökéletességben.
A képzet és a tett széttolódását méri" (Bergson: Teremtő fejlődés. A legtöbben a marxizmussal azonosuló szemléletmódot látnak, s köztük is megfigyelhető egy régebbi, ortodoxabb és egy újabb, rugalmasabb álláspont. De már a hatvanas években megszólaltak az egzisztencializmussal rokonságot találó értelmezések, újabban pedig nyilvánvalóvá vált a bergsoni hatás is. Bármelyik álláspontot fogadjuk is el, maradnak szép számmal értelmezési gondok, többértelműségek, "lefordíthatatlanságok" a vers világában. Így van ez akkor is, ha arra a legvalószínűbb álláspontra helyezkedünk, hogy az Eszmélet nem egyetlen filozófiai rendszer merev és következetes alkalmazása, hanem szintéziskeresés, mégpedig bármifajta gondolati egyoldalúságon felülemelkedve. A mű lényege a sokoldalú rétegzettség. Az egyes rétegek hol egymásra épülnek, hogy szembehelyezkednek egymással, és olyan antinómiákat (ellentmondás) alkotnak, amelyek a lét feloldhatatlan s mégis feloldani vágyott ellentéteit fejezik ki. Ez az ellentmondásosság jellemző a valóságra, az emberekre s az egymáshoz való viszonyukra is.