Hirdess nálunk! Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!
Sajnos nem maradt nyoma, hogy ez megépült-e egyáltalán, és ha igen, milyen sorsa jutott. Az első udvart viszont átszeli egy járdaszerű, a talaj szintjéből néhány centivel kiemelt sáv, valószínűleg ez a terveken látható fedett átjáró részeként készült. A második épületrészben minden emeletre lakásokat terveztek, a padláson pedig mosókonyha, mángorló-, vasaló- és cselédszoba kapott helyet. A ház homlokzata az eredeti tervek szerint sokkal díszesebb volt, mint amilyennek ma látható, erkélyek és különféle emberalakok is ékesítették. Baross utca 20 22. Hasonló domborművek jelenleg a bejárati folyosó két oldalán láthatóak. A ház első, utcafronti részén, a legfelső szinten található hatalmas üvegablakok pedig egy műterem számára készültek. A Dános-ház keresztmetszeti rajza MŰTEREM MŰVÉSZT KERES A Baross udvar 1912-re készült el, a Dános fivérek már ebben az évben több újságban is hirdették kényelmes, fürdőszobával ellátott lakásaikat, kiváló üzlethelyiségeiket és napfényes műtermüket.
De ezt te honnan tudnád, ugye. Nem tudom, hol voltál, mi miatt hiányoztál arról az óráról az egyetemen, amikor a női kismedencét tanították, mert kurvára nem voltál jelen. Nem tudom, mi történik, ha nem telik el fél év azzal, hogy félrekezelsz. Szentesi Éva: Valaki megmondaná, hogyan kell felkészülni a legrosszabbra? - WMN Könyv: Hamvaimból (Szentesi Éva) Ki az a szentesi éva 10 Miért félnek az emberek beszélni a rákról? A halál miatt. És mert még mindig van ez az általános közvélemény, hogy nem lehet gyógyítani a rákot. Pedig lehet, csak ki kell állni és el kell mondani, hogy hogyan. Nyilván nem azt állítom, hogy csak az én módszerem, az én orvosom a jó, hiszen minden eset más és más. Valakinek a kineziológia segít, vagy az orvosi kezelést egészíti ki alternatív terápiákkal, pszichológussal. A 20-30 évvel ezelőtti beidegződések, a betegségtől való zsigeri félelem ma is él az emberekben – de akkor még nem volt ilyen fejlett a világ. Nem mertek az emberek beszélgetni egymással. Ezt hozzuk magunkkal az előző generációkból.
Szentesi Éva: Levél az orvosnak, aki félrediagnosztizált - WMN Óriási örömhírt kapott Szentesi Éva írónő, pedig kevés esély volt rá - Blikk Rúzs Ki az a szentesi eva longoria et tony Mikor mondja meg a partnerének, ő sohasem fog tudni gyereket szülni neki? Függ-e mindettől a nőisége vagy bárki nőisége? A méhünk, a mellünk csak egy szerv egy testrész, amit a társadalom a nővel azonosít, de miért szégyellené valaki ezeknek a hiányát, ha cserébe életben tudott maradni? A rákot, főleg a méhnyakrákot, a mai napig egy mély és sötét szégyenburok veszi körül, mert valamiért az van még sokak fejében, hogy biztos akkor sok férfival feküdt le és azért lett beteg. Vagy valamit nem jól csinált: nem "jól" élt? De mi az, hogy jól élni? És arról már nem is beszélnék, hogy tudományosan is hülyeség azt kijelenti, hogy valaki attól lesz rákos, mert sok férfival lefeküdt. Nem mintha számítana vagy bárkinek köze lenne ahhoz, hány szexuális partnere van valakinek. Hány ember él ebben az országban elfojtások és lelkitraumák súlya alatt, mégsem lesz rákos vagy beteg, egyszer viszont mindenki szembe kell, hogy nézzen a saját démonjaival.
Aminek köze leginkább ahhoz van, hogy a húgom meg a párja egyáltalán nem szeretnek szerepelni, még ilyen formában sem. Kifejezetten rosszul vannak tőle, sőt azt sem nagyon kultiválják, hogy én ennyire előtérben vagyok, de ezzel nem igazán tudnak mit kezdeni, leginkább kénytelenek elfogadni. Viszont a gyerek az övék, és ők közösen megegyeztek abban, hogy nem fogják mutogatni, mint egy bazári majmot. Sajnos vagy nem sajnos, de a húgom is lelkes WMN-olvasó, így épp elég Gyurkó Szilvi-cikket tanulmányozott erről. (Persze nekem ez szinte kibírhatatlan helyzet, mert mindennap csak mutogatnám az unokaöcsém édes és gyönyörű arcát, de a szabály az szabály, és ez a szabály persze teljesen értelmes és érthető is. Még akkor is, ha nehéz számomra. ) Kaptam tehát valakit a húgom által, akit kicsit a sajátomnak érzek, hiszen az én véremből is való. Akit annyira és úgy szerethetek, hogy annak nincsen semmilyen feltétele. A tesóm persze a fellegekben jár. Gyakorlatilag olyan szerelemben él négy hónapja, hogy nem bír a fiára könnyek nélkül nézni.
Ebben hasonlítunk a legjobban. Szóval temetőbe kell jönni ezen a napon, virágot kell hozni, fehér labdarózsát, sárga virágot, meg mécsest, majd meggyújtjuk este, akkor visszajövünk. Az idő gyönyörű, pont olyan, mint amikor temettünk. Még mindig idétlen a sírodhoz kijárni, még mindig rettenetesen erőltetett, béna poén az élettől, tőled, Istentől, ha ez utóbbi létezik egyáltalán, merthogy egyikünk sem hisz benne, pláne ezek után. Állunk egyik lábunkról a másikra, zavarban vagyunk, mit kell most mondani, halottak napja van, kurvára hiányzol, nem csak ma, örökké, próbálok azzal viccelni, ha ki akarnátok velem tolni, kedves családom, a ballagási fotómat tegyétek majd ki, azon elrontották a hajam, a szám erőltetetten összeszorítva, mérges vagyok, leginkább az egész világra, leginkább magamra. Ezen nevetünk. A béna poénok maradtak. Aztán este visszajövünk, a két és fél éves unokád is hoz egy szál virágot, hangosan szalad, megörül neked, "ott a mami sírja! ", és kiabál, rongyol előre. A húgom meséli, a múltkor csúnyán néztek rá, hogy minek örül ez a gyerek, annak, hogy a nagyanyja meghalt?
A kisgyerek még nem érti, mit jelent a halál, csak annyit tud, hogy a felhők felett vagy, és hallasz mindent, de nem tudsz már beszélni. Egyszer azt mondta, elfelejtettél minket, akkor a húgom bőgött, pedig tudjuk, vagyis reméljük, hogy nem felejtettél el. Bár tudnánk biztosan, mi van odaát, még az is jobb lenne ennél a mostani állapotnál, ha kísértenél. Valami jelet küldhetnél, vagy bármit, hogy tudjuk biztosra, hallasz, látsz, látod, hogy vagyunk, szarul, boldogan, kétségbeesve, félelemmel, de alapvetően csináljuk a dolgunkat, cipeljük tovább az életet, nélküled kurvára nehéz. Az unokád hangoskodik, már sötét van, mindenhol ezer mécses, életemben nem láttam még ilyen szépet, mint a temetőt halottak napján, semmi félelmetes nincs benne, leginkább megnyugvás, itt is maradnék egész éjszakára, akkor se félnék, itt a hamvaid mellett, biztonságban, a közeledben. Szóval ezért kell kijönni ilyenkor a temetőbe. Hogy láthassuk ezt a csodát. Hogy tudjuk, valaki jár a fák hegyén, azt mondják, és hogy a remény, meg azt is, hogy ez a félelem.
Mosolyogtam, és hallgattam a beszélgetésüket. A figyelem hamar elterelődött rólam. P olitizáltak, azt hiszem, a szavak kilencven százaléka elúszott a fülem mellett. Az este ma is homályba burkolózik. Nem tudom, mit csináltam tíz óráig, amikor végre mindenki köszönt és elment. A rádióból még mindig áradtak az édesbús karácsonyi melódiák. Közösen elmosogattunk, ugye jó kis karácsony volt, kérdezte a férjem, és ásított egy nagyot. Hullafáradt volt, tizenegykor már aludt, mint a bunda, én pedig bekapcsoltam a számítógépet, és mint egy álomban, lassan felmentem egy portálra. Azonnal megtaláltam, amiről Ancsa beszélt. Ha nem is a címlapon hozták, de az első néhány cikk között ott szerepelt a neve. Nem volt annyira híres ember, hogy vezető hírré váljon. Dermedten olvastam. Karambol. Azonnal meghalt. Esélye sem volt. Aztán néhány sor az életéről, a szerepeiről. Az életmű lezárult. Ahogy a mi három évünk is, örökre. Ültem magamba roskadva. Egyszer már álmodtam arról, hogy meghalt, felhívtam, ugye jól vagy, kérdeztem, mire kinevetett.