Lekenés után hagyom rászáradni pár percet, majd átteszem egy másik tányérra. És jöhet rá a következő adag. Erre a bejgli receptre pedig nagyon büszke vagyok, ugyanis az enyém a legfinomabb a családban – azt mondják.
Kategória: Sütemények, édességek Hozzávalók: 75 dkg liszt 35 dkg porcukor 2 púpos kiskanál szódabikarbóna 1 zacskó mézeskalács fűszerkeverék 5 dkg margarin 4 tojás 4 ev. méz Elkészítés: 75 dkg lisztet, 35 dkg porcukrot, 2 púpos kiskanál szódabikarbónát, 1 zacskó mézeskalács fűszerkeveréket (de lehet őrölt fahéjjal, 10 szem porrá tört szegfűszeggel is helyettesíteni, bár szerintem fűszerkeverékkel az igazi). Hozzáadunk 5 dkg margarint, 4 egész tojást, 4 evőkanál mézet és az egészet jól összedolgozzuk. A tésztát kis pihentetés után kb. 3 mm vastagra nyújtjuk. ITT A TITOK!! ÍGY SÜSS TÖKÉLETES, HETEKIG (!) PUHA MÉZESKALÁCSOT!. A süteményeket kiszúró formákkal szaggatjuk ki. Megkenjük felvert tojással, kizsírozott és lisztezett tepsiben, közepesen meleg sütőben világos barnára sütjük. A díszítéshez használt diót, mandulát, mogyorót, mazsolát sütés előtt rátehtjük a tésztára, a drazsé és cukorféleségek cukormázzal történő felragasztását, illetve cukormázas díszítést a sütés után végezzük el. Cukormáz: 1 tojás fehérjét verjünk fel nagyon keményre, tegyünk hozzá kb.
Szentendrei étterme például nem tarthat nyitva, mégis úgy tűnik, hogy a második hullámra még jobban felpörgött. Ugyanolyan őrülten kovászol, és közben egy újabb pékséget is nyitott Budán, a Bem térnél. Az új saroküzlet igen hangulatosra és tágasra sikeredett. Szinte könyörög a kis asztalokért, amik mellett kávézhatunk és ehetünk egy szuper vajas croissant-t, kakaós csigát vagy épp egy szendvicset. Vendéglátás Magazin - Szabi, a pék egyedül viszi tovább a Panificio il Basilico-t. Az új Bazsalikomban (vagy hivatalos nevén Panificio il Basilico) ugyanis a szendvics lett a fő csapásirány. Szabadfi Szabolcs nagyon boldog, hogy végre megalkothatja azokat a szendvicseket, amelyeket mindig is szeretett volna, így most alaposan kiéli magát. Szabi a Bomboloni nevű fánkozójában a Pozsonyi úton, fotó: Mudra László Igazi osztrák specialitás a Bazsalikom pékségben Aki valamennyire követte Szabadfi Szabolcs életrajzát, az tudja, aki nem, annak meg most mondom, hogy Szabi nyolc évig dolgozott pékként Ausztriában – még mielőtt az itthoni kovászforradalom és kakaóscsiga-reform élharcosává vált volna.
De hosszú távon nem tud működni, hogy minden nap végigmegyek minden üzleten, beállok dolgozni, és amikor kilépek az ajtón, kontrollvesztett lesz minden. Egy dologban viszont őszintének kell lennem, amikor azt kérdezed, hogy miért engedtem ennyire elburjánzani az éttermeket. Mert élveztem azt, hogy a nagyüzemi technológiát is ki tudtam próbálni. Emiatt mindenképp jó döntés volt. Csak végül felőrölte minden energiámat. Nagyon nehéz volt azzal az ambivalens érzéssel együtt élni nap, mint nap, hogy egyrészről a piacon az utca gyereke vagyok, Szabi, aki hozza a kenyeret, másik oldalon pedig ott volt ez a felgyorsult vállalkozás, ami tényleg egy olyan "sztárt" csinált belőlem, aki soha nem akartam lenni. Viszont ez is hozzájárult ahhoz, hogy országos ismertséget szereztél, ha csak pl. Szabadfi Szabolcs: Az én hivatásom, hogy az embereknek megtanítsam, mi is a minőségi pékáru. a tévés szerepléseket nézzük. Ezt is elengeded ezután? Tévében szerepelni és annak a következményeit viselni, két külön dolog. A forgatások alatt rengeteg csodálatos embert ismertem meg, legyen szó a stábról, vagy a játékosokról.
Aki ismeri a pék lendületét, tudja, hogy jön, ötletel, süt – ösztönösen, amit az adott szezon, a rendelkezésre álló friss termények, az aktuális hónap és nap diktál majd. Minőségi alapanyagra jelenleg kétségelenül könnyebben szert tesz, mint minőségi munkaerőre, ami országosan problémát jelent a kereskedelemben és vendéglátásban. Ő épp úgy küzd az ideális munkatársakért-csapattagokért, ahogyan minden magára igényes szakmabelije. Szabi a Pék. Fotó: Panificio Il Basilico Városmajor Gondolkodására jellemző, hogy gondol a körülötte lévőkre is. Ügyel arra is, hogy ne licitáljon rá a környék kínálatára (idén nyitott nagy sikerrel Debrecenben a Pizza, Kávé, Világbéke új üzlete is), és valóban olyat csináljon, amire van valós felvevőpiac. A pékség és pizzázó még épül-szépül, a kovászos pékáruk mellett foccaccia-alapú szendvicseket és helyben fogyasztható egész pizzákat is tervez, valamint étkezési lehetőséget a nap minden szakában. Egy olyan pékséget szeretne megvalósítani, amilyet már sok évvel ezelőtt a Király utcai "nagy" Panificio il Basilico üzletben is eltervezett: egy pékáru megszületésének stációinak bemutatásával a búzamezőktől a liszten át a friss, ropogós pékárukig.
És persze, mivel még mindig úgy érzem, hogy rengeteg energiám van, megnyitottam hó elején a Sas utcai Panificio il Basilico-t. Ami egyben egy osteria is a pékség mellett. Pontosan. Mivel az elmúlt időszakban valóban a méretekkel volt a legnagyobb bajom, nagyon örültem, amikor megtaláltam a Sas utcában, közvetlenül a Sociéte-vel szemben ezt a kis üzletet. 15 férőhely, terasszal együtt 30, amit már most imádok, mert minden vendéggel fogok tudni váltani pár szót. Fantasztikus technológiát raktam a kis csapatom és magam mögé, ami maximálisan segíti a munkánkat. Vannak ikonikus ételeim, mint pl. a porchetta, ami itthon az én nevemhez fűződik igazán. Aztán ott van a konfitált kacsacombom és a házi tésztáim, amelyek szintén signature fogásokká váltak az évek folyamán, és kész. Kb. 6-8 étel van az étlapon összesen. Továbbá, van egy új őrületem, a reggeli. Frittata nélkül tehát nem kezdődhet nap nálam, ahogy a házi joghurtom és saját készítésű granolám nélkül sem. És mivel én csipegetős reggelizős vagyok, csipegetős reggeliket kínálok.
Ezek a dolgok adtak erőt ahhoz, hogy ma is ezt a szakmát űzzem. Volt olyan hölgy, aki mindig a nagymamája mákos kalácsához hasonlította az enyémet, s a mai napig a vásárlóm. Az akkori áruim kaphatók nálam ma is, csak az ízpaletta bővült, közel 110 fajtára. Hogy nőtte ki magát mindebből a Panificio il Basilico? A szombati vásárlóim kérdezgették, hogy hétköznaponként hol tudják megvenni a kenyereimet, így az ő nyomásukra nyitottam meg először a városmajori üzletet, amit a nyitás után azonnal megrohamoztak a vevők. Már az elején ekkora üzletet akartál? Már a kezdetektől tudtam, hogy ennek ez lesz a vége, de mégsem akartam. Én sokkal jobban szerettem egyedül sütögetni. De a Városmajor rohamszerű sikerének köszönhetően elég gyorsan négyen lettünk a sütöde részben, és alig fértünk el a 10 négyzetméteren. Napi 16-17 órát dolgoztunk ilyen körülmények között, s ezt nem kívánhattam meg senkitől. Láttam, hogy bővülni kell. Ekkor találtam az üzletet a Király utcában, miközben még a Hold utcai is megnyílt.
Engem az tesz boldoggá, amikor látom, hogy valaki rácsodálkozik a termékeinkre. Amikor elfáradok, akkor gyerekeknek tartok workshopokat. Óriási élmény a kicsikkel dolgozni, nagyon befogadóak, rendkívül sok szeretet kapok tőlük és még időben nevelhetem őket rá a minőségre. Szóval, ha pihenni szeretnék, akkor is dolgozok. Ez egyáltalán nem teher a számomra, mert a munkám a hobbim és hiába vagyok fáradt, boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom.
Az egy csodálatos időszak volt. De persze nem bírtam magammal, így elmentem Ausztriába, és 1995 magasságában bekopogtam egy kis pékségbe. Milyen különbséget tapasztaltál a két ország között? Épp leköszönt a nagy tapasztalattal rendelkező mester, s az üzletet egyik fiatal pékje vette meg tőle. De ez a srác inkább az akkor megjelenő multik felé akart nyitni, ami nem igazán vált be neki, így a környező falvakban terjeszkedtünk tovább. A különbség tehát annyi volt, hogy Ausztria hamarabb kezdett el minőségben romlani az adalékanyagok miatt, a multik hatására. De sikerült azért valamint tanulnod? Persze. A szervezettséget és a pontosságot, a precíz munkamenetet mindenképpen. Csinálhattunk például rövidebb kiflit, de akkor azt meg kellett enni, nem hagyhatta el az üzletet. Kimondottan fegyelmezettek voltak, szakmailag viszont nem adott semmit. Innen hova vitt utad? Olaszországba, ahol először egy idős bácsival dolgoztam együtt, aki a vasárnapi miseruha kivételével mindig pékruhát hordott. Almából és szőlőből erjesztettük a kovászt a pizzákhoz, amihez a faluból hozták a friss paradicsomot, mozzarellát.