02. Szinyei-Merse Pál: Majális 1873 Szinyei Merse Pál Majálisa a magyar festészet egyik legbecsesebb és legismertebb alkotása. Értékét nemcsak újszerűségének és ellentmondásos fogadtatásának köszönheti, hanem szerencsésen választott témájának is. A pompás tavaszi tájban piknikező társaság képe derűs és boldogító érzéseket kelt minden nemzedék nézőiben. Épp ez a hétköznapiság, ez az egyszerű, minden nosztalgiától mentes életöröm tette olyan modernné, s eleinte egyenesen érthetetlenné a képet. Szinyei bevallottan nem is akart mást ábrázolni, mint "egy szép tavaszi napot, melyet a városból kirándult víg társaság élvez... ". Ám épp ezt tartották egyes kritikusai "rémítően prózainak". A kép 1873-ban a bécsi világkiállítás bajor szekciójában volt látható, meglehetősen kedvezőtlen helyen. Szinyei ezért a képet a kiállításról visszavonta. Miután a Nemzeti Múzeumnak történő felajánlására sem kapott kedvező választ, a festményt szülőfalujába, a Sáros megyei Jernyére vitte. A mű végül 1896-ban került állami múzeumi tulajdonba, miután akkori budapesti kiállításán a fiatal festők "felfedezték" a kép modernségét.
Magyar festőművész Szinyeújfalu, 1845. július 4. – Jernye, 1920. február 2. Szinyei Merse Pál apostol Kristóf Ágoston Ulrik Félix (Szinyeújfalu, 1845. február 2. ) magyar festőművész. Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864: beíratkozott a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át. Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. 1869: Egyéni formanyelve márkibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).
C épület - 2021. november 12. – 2022. február 20. A magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású mesterének, a 19. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak az életművét mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása. A 2021. november 12-től látogatható, mintegy 120 művet felvonultató kiállítás kép és kultusz összefüggéseit vizsgálja Szinyei életművében. A párhuzamosan kibomló kultusz- és képtörténet a művész kultúrtörténeti helyéről és művészetének jelentőségéről alkot új összképet. A kiállítás Szinyei fő műveit magyar és nemzetközi – elsősorban osztrák, német és francia – kontextusban, az egykorú rokon törekvések és tematikus összefüggések tükrében mutatja be. A tárlatra több mint 20 külföldi festmény – köztük Monet, Sisley, Corot, Courbet, Gainsborough remekművei – érkezett neves köz- és magángyűjteményekből. Nemcsak a Szinyei-életműből láthat a közönség gazdag, számos ritkán látható művet felvonultató válogatást, hanem Szinyei kultuszát is eddig példátlan részletességgel tekinti át a tárlat, olyan művészek alkotásain keresztül, mint Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Bernáth Aurél vagy a kortársaink közül Konkoly Gyula, Tót Endre és Szabó Ábel.
Az évekig tartó visszautasítás ellenére a festmény megtalálta helyét: a Majális a magyar művészet kultuszképe, és lassan egy évszázada szerepel az európai impresszionizmussal foglalkozó opuszokban. 1883-ban visszament Jernyére, ahol megfestette a magyar realista tájábrázolás egyik remekét, a Hóolvadás t, majd tíz évre felhagyott a festéssel. Nem akart hazudni, nem tudta megtagadni önmagát, inkább elnémult. 1887-ben felesége elvált tőle, két lányát magával vitte, Szinyei Félix fiával Jernyén maradt. 1894-ben Zempléni Tivwadar itt látogatta meg és az ő biztatására kezdett újra festeni és kiállítani. Nehezen viselte a visszautasítást és értetlenséget, saját magát nem is tartotta tehetségesnek: "Tudom, hogy egyedüli erőm ez a szilárd meggyőződés – írja Önéletrajzában. – Tehetségem nem nagy, színérzékem jó, technikám egyszerű, routinról bravourról szó sincs ezt jól tudom. Magam sem tartom képeimet mesterműveknek, ezek csak útmutatók. Fog jönni a nagy tehetségű festő ki ezen a nyomon tovább haladva mesterműveket alkotand. "
Májusban pedig a Berlini Nemzetközi Kiállításon aranyérmet kapott. 1911-ben a Római Nemzetközi művészeti Világkiállításon 19 műve különteremben szerepelt és itt nagydíjat kapott. 1912-ben az Ernst Múzeum megrendezte második gyűjteményes kiállítását, 96 alkotással. A művész munkásságának legnagyobb kitüntetéseként 1914-ben a Szépművészeti Múzeum felállította a Szinyei termet.
Szinyeit a magyar festészet első nagy koloristájaként emlegetik. Színei valóban roppant magával ragadóak, elég csak a Lilaruhás nő képén látható lila színre gondolnunk. Az 1873-as képen látható dekoratív ruhájú nő az (akkor, abban az életszakaszban) idealizált feleség, Probstner Zsófia festői ábrázolása. A magyar festészet egyik legismertebb darabja ez, mely megjelenik dekortárgyakon, reprókon, pénztárcákon, de azok lilasága olykor az eredetiével köszönőviszonyban sincsenek. A magyar Mona Lisaként is elhíresült alkotás ruhakölteményét sok nő mai szemmel is megirigyelheti. A festő asszonya és múzsája az itt megörökített ruháját saját maga varrta. Épp várandós volt első közös fiúgyermekükkel, akit később még öt leánygyermek követett. Sajnos közülük hárman korán meghaltak. Ami érdekesség teszi még a gazdag színvilágú festményt, az az a tény, hogy Szinyei megtévesztő módon nem a friss levegőn festette (akárcsak a Majálist), hanem a műtermében. Álljon itt még egy egészen megdöbbentő életrajzi adat is: a Lilaruhás nő, Probstner Zsófia 101 éves korában, 1954-ben halt meg, túlélte az összes, festővel közös gyermekét… kép:, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest A Majális apró titkai Most vegyük szemügyre Szinyei egy másik remekművét, a Majálist, amit saját korában túl nagy lelkesedéssel nem fogadtak.
Az öccseinek jutott kastély parkjának végében saját tervezésű lakóházat, távolabb műteremházat építtetett, amelyeket 1878-ban foglalt el. Ekkoriban újra többet festett: nem csak meghitt szépségű családi portrékra telt erejéből, de régi témáinak felelevenítésével és természettanulmányokkal is próbálkozott. Meghasonlottságát jelzi, hogy egyéni képterveit félretéve csupán a portrékat és a Kentaur és faunok (1878, Magyar Nemzeti Galéria) kompozíciót fejezi be. Ezzel búcsúzott a böcklini mitológiától, amely többé nem tért vissza festészetében. Napsütötte színvilága feltűnik még egyik legeredetibb képötletén, a Léghajón (1878 k., Magyar Nemzeti Galéria), majd a naturalisztikusan részletgazdag Pacsirtán (1882, Magyar Nemzeti Galéria), amelyet Bécsben festett. ~ nagy reményeket fűzött az egy éves bécsi tartózkodáshoz, az újabb kiállításokhoz, de hiába. Régi barátja, Makart és a historizáló akadémizmus iránt rajongó császárváros nem fogadta be az üde látványt, egyszerű témákat élénk színekkel feldolgozó önfejű magyart, aki a bécsit követő pesti kiállítás kudarca után még mélyebb csalódással tért vissza falusi magányába.
Szállások » Panzió » Zamárdi » Panzió Molnár Zamárdi 8621 Zamárdi, Eötvös utca 26. (Magyarország) ÁRAK SZABAD SZOBÁK + KÉPEK FOGLALÁS PANZIÓ MOLNÁR ZAMÁRDI - Árak, ajánlatok, online foglalás VENDÉGÉRTÉKELÉS "Kiváló. " "Egyszerűen tökéletes. " 9.
ajánlja a Foglalj szállást Magyarország legnagyobb online foglaló rendszerében, a A garantálja neked a legolcsóbb árakat.
6! NTAK regisztrációs szám: MA19016115 FOGLALÁS