A megoldás a "they" ("ők") egyesszámú használatának bevezetése lett, pontosabban újrafelfedezése, mert ez az alak létezett az óangolban. Így lett they, them, their, theirs, themselves vagy themself – ez utóbbi kivételével ez egyezik a többesszámú "they" változattal. Már a helyzet oda ment, hogy az amerikai, brit médiákban többségi lett az egyesszámú "they", a beszélt nyelvről viszont nincs statisztika, gondolom, ezt nem szabad kutatni se. Az angol hülyeséget leghűebben követni akaró németek sajnos nem tudtak máig felzárkózni, a német nyelv logikájától teljesen idegen ugyanis az abszurd szótologatás politikai alapon. A szláv nyelvek persze teljesen reménytelenek progresszív szemmel. Dr. Magyar László - Játszva angolul - angol nyelvkönyv (meghosszabbítva: 3169409186) - Vatera.hu. Még a helyi ultraprogresszívista lények se gondolják komolyan, hogy új szavakat kellene kitalálni politikai alapon. Pedig pl. az orosz sokkal "problémásabb" az angolnál, nemcsak nemi alapú névmások vannak, hanem az összes melléknév is ilyen, sőt a múlt idejű igeragozásban is kötelező a nyelvtani nem. Tehát a világ harmadik legelterjedtebb nyelve (anyanyelvként második, használt nyelvként harmadik), a spanyol fontos célja lett a gender- és homoklobbinak.
– Ez a kutya fáradt. I love my sister. – Szeretem a testvéremet. This suitcase is heavy. – Nehéz ez a bőrönd. That T-shirt is yours. – Ez a póló a tiéd. Na ez nem volt annyira bonyolult. Most pedig nézzük meg részletesen azokat az eseteket, amikor KELL használnunk az a/an határozatlan névelőt: Minden esetben kell használni a határozatlan névelőt ha egyes számban és általánosságban beszélünk megszámlálható főnevekről. A mouse is a small animal. – Az egér egy kicsi állat. A nyelvi abnormalitás világa | BircaHang. Bár itt magyarul határozott névelőt használunk az egér (mouse) előtt, angolul határozatlan névelőt kell odatennünk, mert nem egy "konkrét egérről" (pl. Mickey, Minney, Jerry, Stuart Little, egér a Marson – őt nem tudom, hogy hívják, stb. ) beszélünk, hanem általánosságban emlegetjük az egereket.
A liberalizmus anyanyelve az angol. Nem csak ma, hagyományosan is az, persze kezdetben a franciával együtt. A franciáról nem szeretnék írni, mert nem szeretek olyan dolgokról írni, melyekről sekélyesek az ismereteim. Az angolt viszont jól ismerem. Az angol szinte teljesen elvesztette a nyelvtani nemet az idők során. A modern angolban szinte csak a természetes nemek esetében van nyelvtani nem, minden más semleges nem, pontosabban nem nélküli. (A pontosság kedvéért: a modern választékos stílusú angolban van ennél több is, pl. a hajókat hagyományosan nőneműeknek veszik. ) A genderizmus megjelenésével megjött azonban a probléma: miért van a hímnem elsőbbsége a nőnem felett, lásd ha nem tudható mi a konkrét nem, akkor hímnemet használ az angol, mi van a magukat se nem férfinek, se nem nőnek meghatározókkal, őket miért kényszerítik választásra a hím- és a nőnem között. Szóval meg kellett oldani a "he" (hímnemű "ő") és a "she" (nőnemű "ő") "problémáját", s persze ezek ragozott alakjait is, lásd tárgyeset him/her, birtokos névmás his/her és his/hers, valamint a visszaható névmás himself/herself.
Főtt tehát a spanyol genderlobbi feje. Aztán döntöttek, ez egyszerre túl nagy csata lesz, bontsuk hát részekre! S kezdtek csak a harmadik személyű személyes névmásokkal: legyen tehát az él és ella mellett egy "gender-inkluzív" elle is, s többes számban ugyanez: elles. Kis zavar: az "elle" szó már létezett a spanyolban, ez az "ll" betű neve. Szóval már ez önmagában komikus színt adott az egésznek. (Ahogy a magyarban, a spanyolban is léteznek kettős betűk, ezek: ch, ll, rr. ) Aztán nem működött semmi, senki se kezdte használni a két új alakot, se írásban, se szóban. A homok- és genderlobbi támogatói is ódzkodtak ettől. Mára a szó visszaszorult teljesen marginális körök belső tolvajnyelvébe.
Aki ugyanis tisztában van saját értékeivel, nem akarja mások szeretetét koldulni, főleg nem olyan áron, hogy lealacsonyítja magát. Gyakran összetévesztik a megfelelési kényszert azzal, hogy valaki olykor szeretne mások kedvében járni – azonban nagy különbség van a kettő között. Utóbbi esetben ugyanis ez az érzés nem akadályoz saját személyiségünk kibontakozásában, illetve nem az tölti ki a napjaik nagy részét, hogy azon töprengünk, hogyan tudnánk a környezetünkben lévőknek megfelelni. Szigorú szülők, szeretetéhes gyerek "Leginkább azokra jellemző a megfelelési kényszer, akiknek szigorúak voltak a szülei, és nehezen elérhető elvárások elé állították őket. És mivel a gyerekekben erősen él az, hogy megfeleljenek a szülőknek, csak úgy lesik, mivel érhetnek el náluk dicséretet (kvázi szeretetet). Debreceni Sportuszoda | Megfelelési kényszer ellen mark 8 Best Komposzt giliszta rajzok images | Komposzt, Green day, Komposztáló Megfelelési kényszer - Blikk Magyarország térkép megyékkel városokkal Megfelelési kényszer ellen allien Marozsan Anya fia baszás card
Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat! OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc Ismerős, mikor másoktól várod a szeretetet, a visszajelzést és az elismerést, mert úgy érzed attól magabiztosabb leszel? Az önbizalmad növeléséért mindent megteszel, szinte kergeted mások szeretetét, de a folyamat egy véget nem érő mókuskerék, és mindig ugyanoda érsz vissza. Ilyenkor meg kell keresni a gyökereket, hogy honnan ered valójában ez az érzés, és mi az, ami meghatározza a mindennapjaidat. A megfelelési kényszer a szeretet hiányából fakad, a szeretethiány pedig az önbizalom hiányából. Amikor nem tartod magad elég jónak ahhoz, hogy szeressenek, de közben vágysz a másik szeretetére. De hogyan szeressenek mások, ha te nem szereted saját magad? Mennyivel jobban vágysz te is egy olyan dologra, ami önmagában csábító? Önmagad elfogadása és szeretete mindennek az alapja kellene, hogy legyen, de ahhoz első lépésként fel kell ismerned, ki vagy valójában. Önmagad előtt nincs ítélkezés, sem irigység, csak egyetlen feladat; hogy észrevedd és értékeld a saját eredményeidet.
Álljon ezentúl az önismeret az első helyen. Figyelje meg, hogy mi az, amit szívesen csinál, és mi az, amit csak nyűgnek érez, így lassan eléri, hogy a saját nézőpontját is mindig érvényesítse. Merjen naponta legalább egy apró szívességet kérni egy barátjától vagy kollégájától. Már az is jó kezdés, ha csak annyit kérdez: Átolvasnád az e-mailt, hogy nincs-e benne helyesírási hiba? vagy Lehet, hogy pár percet késni fogok az előadásról. Foglalnál nekem egy ülőhelyet? Ha ezek már rutinszerűen mennek, akkor előbb-utóbb ön is sokkal magabiztosabban fog szívességet kérni másoktól. Gondolja át, hogy milyen tevékenységekkel mennyi időt tölt és próbálja úgy alakítani a mindennapjait, hogy az ön számára legfontosabb és kevésbé fontos teendők egyensúlyban legyenek. Ne hagyja, hogy kihasználják segítőkészségét vagy folyton beleszóljanak az életébe! Vegye kezébe az irányítást még akkor is, ha ezzel kivívja mások nemtetszését. Idővel rá fog jönni, hogy nem bűn néha nemet mondani - ahogy azt eddig hitte.
A szülő célja ilyen helyzetekben A szülő célja ilyenkor a leginkább az lehet, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy jó döntéseket hozzanak. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk csalódni, vagy elkeseredni, amikor mégsem jön össze ez nekik. De azt mindenképpen jelenti, hogy ha azt szeretnénk, hogy bizalommal forduljanak hozzánk bármikor útmutatásért, akkor azt kell, hogy érezzék: Biztonságban vannak akkor is, ha rossz döntéseket hoztak, És biztosan tudniuk kell, hogy tudjuk kezelni azt is, amikor az igazat mondják.
Örülök, hogy kedves pasi vagy, de miért kell flörtölni az egész világgal? Amikor megismertem Ákost, azt gondoltam, ő a legédesebb, legkedvesebb, legcukibb srác, akivel életemben találkoztam. Piszkosul szerencsésnek éreztem magam, mikor összejöttünk. Habár volt köztünk négy év (én 23 voltam, ő 19), fel sem tűnt, mert annyira egy szinten álltunk - mindenhogyan! Kivéve azt, hogy én nem akartam mindenkinek megfelelni, kedveskedni és alárendelni magam... Rettegek, hogy megunsz! A lány tökéletesnek álmodta meg a mai estét: szépen megterített asztallal, csinos ruhával, ami alatt csábos fehérnemű rejlik. Hosszasan és gondosan igazgatta a haját, míg végre minden tincs megfelelően állt. Neked akartam megfelelni, de közben elveszítettem önmagam... "Most vagy soha! " - gondolta elszántan, egy hajfestékes dobozzal a kezében. A haja olyan átlagos: se nem barna, se nem szőke, és épphogy csak hullámos. Nehogy már bármitől is karakteres legyen... Na és a szája? Átlagos vonalú. Lehetne húsos, érzéki, vagy keskeny, vagányságot sugallva, de nem.
Jessie Burton regényíró egész életében másoknak akart megfelelni. Könyveiben azonban kihívóan bonyolult női karaktereket hoz létre, akik őt is arra késztetik, hogy átgondolja önmagáról alkotott felfogását. Az Elle hasábjain útkeresésről és arról mesél, miért nem érdemes mindig másoktól várni a megerősítést. Életem nagy részében azon gondolkodtam, hogyan érezheti egy lány jól magát a saját bőrében, és hogyan szeretheti magát egy nő mások jóváhagyásának biztonsága nélkül. Fiatal koromban acélos önbizalommal rendelkeztem. Nem tudom, honnan jött, de nem hallgattam el, és azt hiszem, emiatt néhányan kevéssé kedveltek. Az osztályban mindig fent volt a kezem, a legjobb jegyeket kaptam a legnehezebben megnyerhető tanároktól. Szerepeltem az iskolai darabokban, díjakat nyertem, és csak beszéltem, beszéltem, beszéltem: emlékszem, hogyan forgatták az osztálytársaim a szemüket. De a lényeg, hogy megerősítettek, csak ez számított. A megerősítés biztonságot adott. A baj az volt, hogy annyira csillogtam, hogy nem tudtam, mindezen eredmények mögött mi az, ami igazán értékes bennem.