Az államtitkár emellett emlékeztette az ellenzéki képviselőt, hogy a főváros mozgásterét alapvetően befolyásolja, hogy fel kell újítani a 3-as metrót.
Elnevezés: "1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig" II. 2. 1 es villamos meghosszabbítása 2022. 2) További CPV-kód(ok): Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 45234126-5 További tárgyak: 45233120-6 45231400-9 45316200-7 45316212-4 45316213-1 45200000-9 45234128-9 45234160-5 71320000-7 II. 3) A teljesítés helye: NUTS-kód: HU110 A teljesítés fő helyszíne: Budapest, XI. kerület, Etele út Fehérvári út és Etele tér közötti szakasz, valamint a Könyves Kálmán körút Győrffy István út és Mester utca közötti szakasza. II. 4) A közbeszerzés ismertetése: A vállalkozási szerződés keretében elvégzendő feladat: "Az 1-es villamos Etele térig történő meghosszabbítása és pesti oldali villamosvasúti rekonstrukciós munkák kivitelezése és kiegészítő tervezése" tárgyú projektkivitelezési munkáinak elvégzése A kivitelezés rövid leírása: Az 1-es villamos meghosszabbítása során a Hengermalom út - Fehérvári út csomópontban létesített ideiglenesvégállomás részbeni átépítésével kerül meghosszabbításra a kétvágányú villamos pálya az Etele úton.
A gyermek elvesztését a természet rendjével ellentétesnek érezzük. A gyermekhalál miatti gyász számos sajátossággal bír, és fokozott lelki megterhelést jelent az egész családnak. Hogyan dolgozzák fel a szülők ezt a krízist, mit tehet a környezet? Kiderül cikkünkből! A gyermekhalál mindenkit erősebben érint, mert természetellenesnek gondoljuk: alig jött világra egy új jövevény, máris elmegy, a veszteség pedig egyben a szülői jövőkép változását is jelenti. A gyász feldolgozásának alapvető feltétele a veszteséggel kapcsolatos érzések átélése és az érzések kifejezése – olvasható dr. Pilling János "A búcsú méltósága" című munkájában. A normál gyász szakaszai Az elutasítás stádiuma: a halálhírt követő első időszak, néhány órától néhány napig tarthat. Jellemző tünetek: sokkos állapot, valótlanság érzete, tagadás, torokszorító érzés. Az érzelmek feltörése: düh, harag, bánat, időnként teljesen egymásnak ellentmondó érzelmek. A gyászoló keresi a vétkest vagy erős bűntudata lehet. A keresés és elválás stádiuma: a gyászoló átveszi a meghalt egyes szokásait, életstílusát, keresve mindenben az elhunytat, és így újra át kell élnie a veszteség élményét, amikor rájön, hogy mégsem találja meg, akit elveszített.
Keresi a régi közös helyszíneket, élményeket. Minden tárgy, gesztus, mozdulat az elhunytra emlékeztet. Idegenekben véli felfedezni az eltávozottat. Saját szokásait, mindennapjait is az elhunyt szokásaihoz igazítja. Tulajdonságait igyekszik átvenni, immár sajátjaként megélni. Ebben a szakaszban gyakran fájdalmasan vetődik fel az élet értelmének- értelmetlenségének dilemmája. A gyászoló nem találja helyét a világban. A korábban közösen megélt élmények, tevékenységek, visszajelzések hiánya jelentős elbizonytalanodást, az énkép megingását, az önbizalom sérülését okozhatják. Mintha a túlélő egy része is eltávozott volna az elhunyttal együtt... A gyászmunka utolsó stádiuma a leválással veszi kezdetét. Ekkorra a veszteség már nem csak racionális szinten, hanem érzelmileg is átélhetővé válik. A gyászoló megbékél a változtathatatlannal. Megkezdődik az önmagához és a világhoz fűződő új viszony kialakításának időszaka. Új tevékenységek, szerepek, emberek jelennek meg az életben, míg a régi, közös minták halványodnak.
Mi az, amit meg kellett volna tennie, vagy mondania. Vagy épp ellenkezőleg, mit kellett volna elhallgatnia. Felidéződnek a régi feszültségek, konfliktusok, melyeket a gyászoló szeretne meg nem történtté tenni, átírni, korrigálni. Az álom a gyász szerves része Ezt az időszakot gyakran intenzív álomtevékenység kíséri. Az elhunyt megdöbbentően valóságosan jelenhet meg az álmokban. Üzeneteket, tanácsokat közvetíthet a gyászoló felé. Máskor a halál pillanatai elevenednek meg az álomban, vagy régmúlt emlékek jelennek meg. Az ébredés ezekből az álmokból fájdalmas és nehéz. Újból és újból szembesülni kell a megváltoztathatatlan valósággal. Az álmok ugyanakkor a gyászmunka szerves részét képezik. Segítenek az ellentmondásos érzések, emlékek újraélésében, konfliktusok feldolgozásában. Amit nappal nem sikerül átélni, az álomban válhat láthatóvá. Az intenzív érzelmek heteit, hónapjait a keresés és elválás időszaka követi. Ekkor a gyászoló intenzív párbeszédet folytat az elhunyttal. Megosztja vele a mindennapok történéseit, segítségét kéri aktuális nehézségek megoldásában, korábbi, valódi párbeszédeket folytat, igyekszik ezeket megnyugtatóan lezárni.
Ha képesek vagyunk azt elfogadni, hogy ezeket a szakaszokat egy folyamatnak tekintsük, akkor érzékelhető lesz számunkra, hogy haladunk valami felé - bánatunk enyhülése, és a veszteség elfogadása felé. Gyászolni (tudni) kell Társadalmi szintű probléma sajnos, hogy közösségi és családi szinten is már majdnem elvesztettük a gyászolás képességét, és ezáltal azt is, hogy a gyászolás révén az elvesztett értékeket "belsővé mentsük", s így az elvesztésüket a realitásban megfelelően tudomásul vegyük. Ma már nem sirathatunk el, nem engedünk gyógyírt találni. A régiek bölcsebbek voltak, mint a mai kor embere. Ha meghalt valakijük, kabátjuk, gallérjuk hajtókáján fekete szalag jelezte, hogy gyászol, tapintatosan illik bánni vele, hiszen nehéz lelki krízisen megy át. A veszteség feldolgozásának minden kultúrában jól kidolgozott rítusa volt. Kollektív események szerveződtek erre, a siratóasszonyoktól a halotti torig, a feketében töltött gyászéven keresztül a gyászmiséig, és ma már ki tudja, mi minden volt hivatva a gyászolókat segíteni.
Mi jut eszünkbe arról a szóról, hogy veszteség? Legelőször, legtöbbünknek a halál. Pedig nem csak a halál jelenthet számunkra veszteséget, hanem egy sor más is: elmúlt szerelem vagy barátság; gyermekkorunk, fiatalságunk elvesztése; véget ért házasság; életterünk megváltozása; a testünkben lejátszódó változások; régi énünk elvesztése - mind veszteségként érhet bennünket. Ma még nem került be a köztudatba, hogy nemcsak a halál okozta veszteség után kell elvégeznünk a gyászmunkát, hanem minden más esetben is, például ha lezárul egy életszakasz. Az, hogy mi módon éljük meg veszteségeinket; hogyan, mikor és miként ér véget a veszteség felett érzett gyász, számtalan dologtól függ: életkorunktól, a veszteségre való felkészültségünktől, válságmegoldó repertoárunktól, kríziskezelő képességünktől, a támogató környezettől. Meghatározó persze a veszteségeink általi egyéni edzettségünk is. Veszíteni sajnos tudni kell Az ember számára veszteségérzést okoz minden olyan dolognak vagy tulajdonságnak az eltűnése, megszűnése, amely az egyén számára fizikai, érzelmi vagy pszichológiai szempontból jelentős volt.
Mindennapi életünk szerves része 2019. 03. 06. 20:00 A gyászfolyamat, amely a veszteségélményt kíséri, nem csak halálesethez kötődhet, bár kétségtelen, hogy legtöbbször annak kapcsán beszélünk róla. A veszteség lehet párkapcsolati, vagy munkához, netán egészséghez kötődő is. Milyen szakaszai vannak a gyászfolyamatnak, hogyan lehet feldolgozni a veszteséget? A kérdésben Putz Gabriella, klinikai szakpszichológus volt az Életmódi segítségére, akivel nem csak a halálesethez köthető veszteségélményről beszélgettünk. A folyamat szakaszai - A gyászfolyamat a hétköznapi életünk része, sőt viszonylag gyakran előfordul az életünkben. A veszteség feldolgozása természetesen egyéni, de vannak közös vonásai. Általánosságban az első szakasz a tagadás, amikor a veszteséget követően fel sem tudjuk fogni, mi történt, nem veszünk tudomást a valóságról. Ez egy sokkos, beszűkült állapot – kezdte a szakember. Mivel a veszteség bekövetkezése után legtöbbször feladataink adódnak – például a temetést kell intézni, vagy szakítás esetén a szétköltözés részleteit – ezek valamelyest kontrollálttá teszik az embert.