Lassan a Monarchián belüli vezetés kezdett áttolódni Magyarországra, mert észrevették, hogy ezt a fejlődést folytatva pár évtizeden belül a gazdasági jólét elérheti az Egyesült Államokét. Ez volt a helyes út. A megbékélés, és a koncentráció a fejlődésre. A nemzetiségekkel megbékélt az ország, a lázongások megszűntek. Aztán a helyes útról kezdett letérni Magyarország. Megjelentek azok a nacionalista eszmék, amik veszélybe sodorták az országot, a megbékélés helyett inkább a viszályszítást választották. A nemzetiségek ismét ellenségnek tekintették azt az országot, ami enni adott nekik. Ady rettegett ettől. De nem tehetett semmi többet, minthogy megírta Az eltévedt lovast. Sajnos túl későn. Az első dolog, amit észrevehetünk, hogy az első és a kilencedik versszak majdnem teljesen megegyezik. "Eltévedt, hajdani lovas" és "Hajdani, eltévedt lovas" jelenik meg. Ennek nagyon nagy jelentősége van. A vers elején a lovas még él, csak eltévedt, a végén már múlt időben beszél róla a költő, vagyis a lovas meghalt.
Erdővel, náddal pőre sík Benőtteti hirtelen, újra Novemberes, ködös magát Mult századok ködébe bújva. Csupa vérzés, csupa titok, Csupa nyomások, csupa ősök, Csupa erdők és nádasok, Csupa hajdani eszelősök. Hajdani, eltévedt utas Vág neki új hináru útnak, De nincsen fény, nincs lámpa-láng És hírük sincsen a faluknak. Alusznak némán a faluk, Multat álmodván dideregve S a köd-bozótból kirohan Ordas, bölény s nagymérgü medve. Hajdani, eltévedt lovasnak, Az eltévedt lovas műfaja látomásos tájvers, hangulata sejtelmes, reménytelen, bizonytalanságot sugárzó. A magány, az otthontalanság, a céltalanság, a kilátástalanság érzését ébreszti fel az emberben. Tematikailag Ady magyarságversei és világháborús versei közé egyaránt besorolható. Ugyanakkor mindkettőnél tágabb értelmű, létértelmező költeményről van szó. Számos jelentéssíkja van: az egyén szembesülése a háborús világgal, a nemzet útkeresése, küzdelem a tudattalan tartalmakkal. Ezek mind lehetséges témák. A vers ugyanis azok közé a remekművek közé tartozik, amelyekről nem lehet meghatározni, hogy mi az "üzenetük", mivel annyi síkon és olyan sokféleképpen értelmezhetőek.
Ez nagyon jellemző Adyra, kezdetétől elítélte a háborút és látta benne a világégést, még akkor is mikor a Központi hatalmak sikert sikerre arattak. Elítélte a vérontást és annak szentesítését. Megpróbált ember maradni az embertelenségben, magyarnak, az űzött magyarságban. Kérdés, hogy ez lehetséges volt-e. "Emberség és jóság csak szavak S a meghatott, a megrémült világ nincs sehol S fáj, hogy vagyok S fáj, hogy nem lehetek büszke arra, Hogy ember vagyok. " Ady első világháborús verse Az eltévedt lovas, 1914 augusztusában írta, nem sokkal a háború kitörése után. Ekkorra már világossá vált a német Schliffen-terv, a villámháború kudarca. Ady rögtön észrevette, hogy nagy bajban van a világ, eltévelyedett és nem fog visszatalálni. Az eltévedt lovas nagyon sokszínű költemény, nem konkrét, többféleképpen is értelmezhető, rejtélyesség és titokzatosság jellemzi. Egy szóval sem említi a háborút, csak az emberiség eltévelyedéséről szól. Az első fontos kérdés, hogy ki is ez az eltévedt lovas. Lehet Magyarország szimbóluma, az egész emberiség szimbóluma, vagy akár a magára maradó egyén szimbóluma.
1914. júliusában olyasmi történt, ami az addigi világot és rendet alapjaiban rengette meg. Olyan háború kezdődött, ahol az emberi élet értéke nullára csökkent, ahol a becsületnek és lovagiasságnak immár semmi keresnivalója nem volt. A legszomorúbb mégis az, hogy ezt az embertelenséget emberek milliói éltették, rajongtak érte, és támogatták minden erejükkel. Kevesen voltak azok, akik észrevették a nemesnek és szentnek mondott háború mögötti valódi borzalmakat és pusztulást. Az emberiség közel járt ahhoz, hogy kiirtsa önmagát, és olyan folyamatot indított el, hogy az ember állandóan retteghessen ettől a kiirtástól. Ady észrevette ezt. Ady ragaszkodott a régi rendhez, rettegett, és féltette népét, a tébolyban meg tudott maradni gondolkodó embernek. Nem nézhette tétlenül a rémségeket, de tudta, hogy fegyverrel és harccal nem lehet békét hozni, ezért elkerülve a hadsereget, tollat ragadott és írt. Petőfi lángoszlopnak vélte a költőt, lángoszlopnak, ami vezeti népét keresztül mindenen. Adynak meg kellett felelnie ennek.
Új, szórványos emberi jelenlétre utaló tájelemek jelennek meg: a kerítés és a guba, ezek azonban költői képek részei, így inkább a vidék megszemélyesítését szolgálják. Egymásra rétegződik a köd, a bozót és a " régi, tompa nóta " jelentéselem, és így a látás, a tapintás és a hallás érzékterületeivel írja le az utazó által értelmezendő tájat. A 3. egység (5. versszak) a vers kulcsjelenete. A lovas megjelenésére (amiatt, vagy csak azzal egy időben? ) a tájat újra elborítja az egykori vegetáció. A metaforák arra utalnak, hogy a köd és a növényzet jelképe egyaránt vonatkozhat a történelmi múltra. A " benőtteti magát " visszaható igeként megszemélyesíti a vidéket, és a magyar Ugarhoz hasonló eleven, támadó kedvű tájjá változtatja. A 4. egység (6-7. versszak) a kísérteties hajdani, félelmetesen burjánzó vegetációt és a fény nélkül, magányosan, eltévedve, a hátborzongató tájon egyedül, kétségbeesetten vergődő lovast jelenti meg. A 6. strófa a legerősebben poetizált versszaka a költeménynek. Sűrítve adja vissza a vers egészét, a magyar múltként is értelmezhető szimbolikus tájon való vergődés tapasztalatát.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folyatatáshoz!