Maga az elkövetés pedig messze nemcsak (vagy nem is elsősorban) a szexről, a vágyról szól: ez a hatalom gyakorlásának eszköze.
A testben megőrződnek a tapasztalataink, még olyan dolgok is, amikre nem emlékszünk tudatosan. Ha ezt nem tesszük meg, akkor könnyen előfordulhat, hogy csak akkor leszünk képesek örömet érezni, ha egyúttal fájdalmat is okozunk önmagunknak. Az is gyakori, hogy valaki annyira blokkolja magában a negatív érzéseket, hogy ezzel a pozitívakról is le kell mondania. Sok terapeuta úgy gondolja, hogy a gyermeknek meg kell bocsátania a szüleitől elszenvedett bántalmazást, ez azonban korántsem olyan egyértelműen egészséges. Ha meggyőzöm magamat arról, hogy mást érezzek, mint amit valójában érzek, az testi tüneteket okozhat. Ha erőnek erejével próbálok szeretni valakit, aki károsan befolyásolta az életemet, akkor lemondok a saját magammal való hűségről. Az embernek azonban szüksége van a valódi önmagára! Gyermekkori Molesztálás Következményei. A szüleinket sem kényszeríthetjük rá a szeretetre. Vannak olyan szülők, akik csak a gyermekeik álarcán keresztül tudnak élni. Ha a gyermek felnőve leteszi az álarcot, akkor azt mondják nekik "bárcsak olyan lennél, mint amilyen voltál".
Általában olyan gyerekeket környékeznek meg, akik érzelmileg sérültek, csonka családban élnek, elhanyagoltak, esetleg szegények. Irántuk megértést tanúsítanak, problémáikkal azonosulnak. Odafigyeléssel, szeretettel hódítják meg őket, bizalmat keltenek. A gyerekeket olyan ügyesen hálozzák be, hogy azt hiszik segítséget kapnak, miközben kihasználják Őket. És ami a legfontosabb, a gyerekek közelségét keresik, bizonyos foglalkozásokban jelenlétük felülreprezentált, például a tanárok, oktatók, edzők, lelkészek, papok között. Nők között a pedofilia nagyon ritka. Az önszántukból zaklató nők "ügyei" pedig gyakran nem is derülnek ki, mert a molesztált fiúk nem élik meg traumaként az esetet, pl. : tanárnő és diák kapcsolata. Szeretném, ha elbeszélgetnénk a gyerekeinkkel! Nem csak azt kell bennük tudatosítani, hogy ne menjen el senkivel aki hívja vagy valami ajándékkal kecsegteti, mert ez a legritkább eset, hanem merjen nekünk beszélni gondjairól és tudatosítani benne, ha véletlenül valaki molesztálja, azt ne szégyellje elmondani nekünk, hisz nem az ő hibája, és nem Ő a rossz, hanem az, aki vele ezt teszi.
Hiszen ott az udvartartás részét képező statisztaként, de mégis kívülállva azért átláthatta azt, amit a szereplők nem: a helyzetüket és viszonyaikat s az ezekben tükröződő valóságot, világképet, amely nem azonos az ő primér valóságukkal. Rosencrantz és Guildenstern, a be nem avatott kisemberek, a belül kívülálló átlagpolgárok, a hatalmat - ha nem is fenntartások nélkül, de - szolgáló alattvalók látószögéből semmi sem átlátható, minden zavaros és viszonylagos. Megfejthetetlenek a szereplők közötti viszonyok, amiért is a két szolga szemszögébe helyezett nézőnek is szakítania kell azzal a fensőbbséges helyzettel, amely a katarzis határát súrolva meg-ajándékozta a világértés élményével (és persze kínjával). Itt legfeljebb azt hiheti balga önteltséggel, hogy Rosencrantz és Guildenstern helyzetét felülről pontosan látja; mígnem rá kell jönnie, hogy róluk is csak annyival tud többet önmaguk-nál, amennyit Shakespeare - és a Hamlet rendezője - tudni engedett. Stoppard jóvoltából pusztán Ros és Guil világhoz való viszonya átél- hető, ami megegyezni látszik a világba vetettek, a mindenkori közemberek valósághoz való viszonyával.
Amolyan művészetfilozófiai, színházelméleti szemeszter kerekedhetett volna mindebből, meghalási mesterkurzussal Haumann (Ma este improvizálunk) és Végvári (Rosencrantz... ) professzor urak előadásában, gyakorlati foglalkozásként, demonstrációs jelleggel pedig Halász Péter színházával kiegészítve. Mert valamilyen módon mindegyik produkció egyben önmeghatározási kísérlet is (volt): a színház helyének értelmezése a világban, s a világ értelmezésének lehetősége a színházban. Utóbbi némileg aggályos, már ha a világ, adott esetben a Dániának nevezett börtön Rosencrantz és Guildenstern, két jelentéktelennek mondható mellékalak szemszögéből láttatik, mi-ként Stoppard Hamlet-parafrázisában. Nem mintha objektíve, a történések szintjén nem ugyanarról a drámai valóságról volna szó, mint Shakespeare-nél,, hanem mert a nézőpont a drámán belülre került, s ezzel megszűnt a rálátás lehetősége. "Olyan, mintha néző volnék" - fészkelődik a lelátók egyikére elégedett mosollyal Tóth József Rosencrantza, ám ez a perspektíva most nem nyújtja a nézőnek azt a kettősséget, amit egykor a Hamletet szemlélőnek; azazhogy részese is lenne á játéknak meg nem is.
Tom Stoppard: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT Az Aradi Kamaraszínház, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Gyulai Várszínház előadása Rosencrantz és Guildenstern a Hamlet mellékszereplői. A király udvaroncai azt a feladatot kapják, hogy Hamlet után kémkedjenek, s mindezt úgy, hogy a régi barátságot mímelve a dán királyfit faggassák ki. Tom Stoppard 1966-ban megjelent világhírű darabjában főszereplőkként értetlenül, bénultan élik át saját sorsukat és a Hamlet történéseit, láthatóan külső szemlélőként gondolnak magukra, nem érzik át saját jelentőségüket az események sodrásában. Abszurd léthelyzet, posztmodern játékossággal és mélyértelműséggel társítva. A darab alapvetően vígjáték, de létezésünk alapkérdéseivel szembesíti a nézőt, miközben a két főszereplő céltalanul bolyong az eredeti darab történései között. Az előadás során változik a szerepük is, olykor egyikük látszik értelmesebbnek, gondolkodóbbnak, máskor a másik, közben még a saját identitásukat is elveszítik, maguk sem tudják, melyikük Rosencrantz és Guildenstern.
Frunză Victor: Rosencrantz és Guildenstern halott (2020. 11), 2009. Az előadás adatai Az előadás színházkulturális kontextusa Dramatikus szöveg, dramaturgia A rendezés Színészi játék Színházi látvány és hangzás Az előadás hatástörténete Cím: Rosencrantz és Guildenstern halott Bemutató dátuma: 2009. szeptember 6.
A gondolati "hovatartozás" kérdése. Mintha már nem is a halál gondolata, a szerelem, a szenvedély, a szenvedés foglalkoztatná a ma emberét, hanem annak a gondolata, hogyan töltse ki önmagával azt az űrt, amit önmaga okozott. Ilyen értelemben Tom Stoppard figurái tökéletes példái a kortárs dilemmáknak. Úgy hallottuk, hogy alaposan leporolták, átalakították a stoppardi szöveget, miért volt rá szükség? Azt hiszem, mindenkinek van egy saját olvasata, gondolata egy-egy szövegről, karakterről, hangulatról. Arról a korról, amelyben élünk. Vagy éppen fogalmunk sincs, miben élünk, így lehet, hogy bátrabban és élesebben tudunk fogalmazni. Nótáros Lajos újrafordította a szöveget, Fekete Rékával tettük, vettük, vágjuk, és tenni, vágni fogjuk a színészekkel együtt is. Hiszen számukra fontos, hogy otthonos legyen a szöveg, az ő szájukból szól majd, ők mennek a színpadra, nem pedig a dramaturg, fordító vagy a rendező. A színész viszi vásárra a bőrét, a szöveg csak eszköz, csak egy váz, nem is ruha, csak egy rajz.
A publikum most a két főszereplővé lett antihős egyéniségére, történetére kíváncsi, Tóth József Rosencrantzára és Bán János Guildenstern, akiknek tehetetlen, a hiperaktivitás látszatát keltő bizonytalan toporgása a világban - mintha csak Estragon és Vladimir drámatörténeti ikerpárosa lennének - Garas és Darvas Godot-jára hajaz. Nem stilárisan, inkább lényegileg, amennyiben Máté Gábor rendezésében is sokkal erősebb az előadás önreflexiós humora, minta világ könnyen kiismerhető kiismerhetetlensége okozta szorongás felidézése. (A Művész Színház Godot-ja ugyancsak inkább szólt hatásosan a színház világáról, mint a világnak nevezett színjátékról. ) A világszemléleti elbizonytalanodás érzékeltetésének rovására hangsúlyos az alulnézet komikumának bizonyossága - egyébként igazán élvezetes helyzeteket teremtve. Mondhatni, kedélyesen, feszültségmentesen szembesít az előadás minden dolgok viszonylagosságával, a "lenni vagy nem len-ni" kérdésével - mindazzal, ami a Hamletben megkerülhetetlen létfilozófiai felvetés -, csak éppen nem a cselekmény révén, hanem annak hézagos információforgácsaira reflektálva, ahogyan az intellektuálisan egyébként korántsem lebecsülendő hőseink nézőpontjából egyáltalán elvégezhető.