Az aurora australis, vagyis a déli sarki fény pompás megjelenéséről számoltak be az antarktiszi Amundsen-Scott kutatóállomás felett. Akárcsak északi "testvérét" (aurora borealis), a déli sarki fényt is a Föld felső légkörébe behatoló napszél alakítja ki. A napszél elektromosan töltött részecskéi ütköznek a légköri atomokkal és molekulákkal, és gerjesztik azokat. A felgerjesztett anyagok a fölös energiamennyiséget fény (fotonok) formájában adják le. A déli sarki fényt ritkábban észlelik az északinál, aminek egyszerű oka az, hogy az Antarktisz gyakorlatilag lakatlan. Jonathan Berry, az Amundsen-Scott állomás kutatója azonban most lencsevégre kapta a lenyűgöző természeti jelenséget, s csodás felvételeket készített róla. Az aurora név a hajnal római istenségétől, Aurorától ered. Őseink ugyanis azt gondolták, hogy a sarki fény egy "félresikerült hajnalodás" lehet. Az utóbbi napokban erőteljes aktivitás tapasztalható a Napon. Legutóbb, május 23-án egy hatalmas koronakitörésből származó lökéshullám érte el bolygónk környezetét, és közepes erősségű geomágneses vihart váltott ki.
A Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről készített fotót a déli sarki fényről Thomas Pesquet. Thomas Pesquet a Nemzetközi Űrállomás űrhajósa augusztus végén újabb bámulatos fotójával lepte meg követőit. Az ISS fedélzetéről sikerült megörökítenie a kékes, zöldes színben pompázó déli fényt ( aurora australis). A telihold fénye pedig megvilágította, ezáltal láthatóvá tette a felhőket. A fotón megjelenik a légköri fény ( airglow) is, mely a légkör önálló fénye, azaz teljes sötétség esetén (Nap és csillagok nélkül) is látható lenne. Ez a jelenség annak köszönhető, hogy a nappali sugárzási energia a felső légkörben a gerjesztett atomokban és molekulákban eltárolódik, majd az éjszaka során azok kisugározzák. Az együttes jelenségről timelapse videó is készült: Forrás: Youtube/ESA Fotó: Twitter/Thomas Pesquet Az aurora borealis és az aurora australis néven is ismert sarki fény jelenség akkor fordul elő, amikor a napkitörés áthatol a Föld mágneses mezején, és töltött részecskéket juttat a légkörünket alkotó atomokba és molekulákba.
Északi fény, Capri által Guildfordban, Angliában, észlelve 1870. okt. 24-én. helyén látták. Átlag magasságát 77 miriaméterre becsülik, de az adatok igen eltérők, főleg azért, mert a magassága a földrajzi szélességgel változik. A mérsékelt övben a S. légkörünk legmagasabb, tehát legritkább rétegeiben látszik, mig a sark közelében mind jobban alászáll, alkalmasint még a felhőrétegek alá is. Jellemző a S. -re nézve, hogy földmágnességi háborgások alkalmával legerősebben szokott fellépni. S mivel a S. gyakorisága és a Wolf-féle realtivszámok között párhuzamos menetet derítettek ki, mintha a S. gyakorisága a napfoltokéval bizonyos időszakokban növekednék vagy apadna, a S. és a földmágnesség között bizonyos kapcsolatot tételeznek fel, melynek közelebbi természete azonban még ez idő szerint ismeretlen. mágneses természetére legelőször figyelmeztetett Halley; a mágnestű háborgása S. idején, továbbá az a körülmény, hogy a fényív a mágneses déllőhöz képest mindig egyformán elhelyezkedik, és a lehajló mágnestű a S. koronája felé mutat, még megerősítették a S. mágnese természetét, ugy hogy Humboldt mágnese zivatarnak nevezte a S. -t. Újabban Lemström mesterséges úton állította elő a S. -t, olyképen, hogy Finnország északi részén két magas hegyen több száz fémcsúcsot forrasztott egy rézdróthálózatra, mely 2 m. magasságban a földtől el volt szigetelve.
A következő nagy mágneses vihar 1653-ban, 71 évvel később érte el Földünket. Érdekes módon ekkor már javában benne voltunk a 1645-1715-ig tartó ún. Maunder naptevékenységi minimumban. (A Maunder-minimum volt az első teleszkópos megfigyelésekkel is dokumentált naptevékenységi minimum. Nevét E. W. Maunder angol csillagászról kapta. ) A Maunder-minimum 1645–1715 között. Forrás: Wikipedia, Robert A. Rohde, Global Warming Art project; CC BY-SA 3. 0 1653. március 2-án a közép-kínai Cáoxiànban (É 35°) "tüzes fényeket láttak az égbolton mind a négy égtájon, amelyek később kékes foszlányokká váltak". Ugyanaznap Japán szívében, a Tokyotól északra található Shimotsumában vörös és fehér "gőzöket" figyeltek meg Nasu és Odawara irányában. A jelenést zászlókhoz hasonlították, sőt még azt is megfigyelték, hogy a vörös színű "gőzök" hamarabb eltűntek. 1730. február 15-e körül újabb viharos folyamatok zajlódhattak a Napon, aminek eredményeképpen számos alacsony szélességi fokon elhelyezkedő településen láttak északi fény jelenséget világszerte.
Leegyszerűsítve olyan ez, mint amikor felrázunk egy szénsavas üdítős palackot, aztán ha eltávolítjuk a kupakját, a keletkezett energia buborékok formájában távozik. Ugyanez történik a Napból származó protonok és elektronok esetében is, csak azok ütközéskor buborék helyett fény formájában bocsátják ki az energiát. Az emberek fantáziáját már ősidők óta izgatja ez a jelenség, ezért aztán különféle hiedelmek is kapcsolódnak hozzá. A középkorban például azt tartották, hogy a háború, és az éhínség hírnöke a sarki fény. Legfőképpen a skandináv mitológiában erős a szerepe, eszerint az északi fény a Valkűrök pajzsáról visszaverődő fény, akik Valhalla felé vágtatnak. Az ő feladatuk volt a mitológia szerint, hogy kiválasszák a csatában elesett leghősiesebbeket, akikből aztán Valhallában a harcosok szellemei lesznek, akik a skandináv és germán mitológia legfontosabb istenének, Odinnak az odalán küzdenek egy eljövendő csatában. Az új-zélandi maorik pedig sokáig azt hitték, hogy a fény nem más, mint tábortüzek égi visszaverődése.
Képtelen a semmittevésre, az egyhelyben ücsörgésre, mindig kész az újabb és újabb kalandokra, amelybe végtelen energiáit öli. Kalandjai gyakran mindenki számára balul sülnek el, de sajátos, optimista világlátása okán észre sem veszi az okozott felfordulást. Alma utálja, ha kihasználják, s ha elhibáz valamit mérges és csalódott lesz. Hagyma Hagyma egy újhagyma, Alma legjobb barátja. Mielőtt Almával találkozott volna félénk volt, senkivel nem állt szóba. Lassan azonban megnyílt, és Alma nagyon viccesnek találta furcsa kis ötleteit, segített neki kibújni csigaházából. Hagyma érzékenyebb, mint Alma és kissé kockafejű. Alma és hagyma jákékok. Meglehetősen bizonytalan idegenek társaságában, és egyáltalán nem lepődik meg azon, ha valami nem sikerül; egészen összetörik. Introvertált és bizonytalan, Hagyma egyáltalán nem látja magában a jót. De ha nyugodt és kiegyensúlyozott, akkor brillírozik. Abszurd logikája akaratlanul is vicces. Bár a magabiztosságából könnyű kibillenteni, Alma törődik vele és pont úgy szereti, amilyen.
Általában követi Almát az őrült terveiben, még akkor is, ha kivitelezhetetlennek tartja, mert egyszerűen nem tud nemet mondani legjobb barátjának. Címlapkép: Alma és Hagyma (forrás:) Vissza a kategória cikkeihez
Tálalhatjuk még a csülökkel együtt sült lila hagymával és almával is, és ízlés szerint bármilyen köretet készíthetünk hozzá. Megjegyzés Én a hagymát és az almát külön tányéron tálaltam, de azok is nagyon jól illenek a csülökhöz. - kgizike Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre! Alma és hagyma mese. Ezek is érdekelhetnek Friss Napi praktika: hasznos konyhai trükkök, amiket ismerned kell Válogatásunkban olyan konyhai praktikákból szemezgettünk, amiket ti, kedves olvasók küldtetek be, gondolván, hogy mások is jó hasznát veszik a kipróbált, jól bevált trükknek. Többek között lerántjuk a leplet arról, hogy nem folyik ki a rántott sajt, mitől lesz igazán krémes a gyümölcsleves, és hogy mitől lesz szupervékony, szakadásmentes a palacsinta.