Hazája A Gould Amandina hazája: Ausztrália északi részén él, a meleg, száraz füves szavannák lakója, ahol a hőmérséklet napi maximuma a 40 Celsius fokot is elérheti. A York-félsziget kivételével ezen a területen mindenhol megtalálható a Gould Amandina. Kimberley vidéke a déli földgömb egyik legmelegebb pontja. Gould Amandina Élettartama — Cvt Váltó Élettartama. Az óceán közelségének kiegyenlítő hatása miatt éjjel is csak ritkán száll a hőmérséklet 20 Celsius fok alá. 1977-ben valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a Gould Amandina populáció csökkenni kezdett. Ennek a fajnak a hanyatlásához együttesen járult hozzá a nagy területek felégetése, a marhák legeltetése, a légzsákatkák elterjedése, és az 1982-ig tartó törvényes csapdázás. Ebből kifolyólag a mai napig is több hivatalos állatvédő szervezet dolgozik azon, hogy e gyönyörűséges fajt megmentse a kihalás veszélyétől, a drasztikus állománycsökkenéstől. Sajnos a Gould Amandina pinty felkerült a veszélyeztetett madárfajok listájára is. Az első Gould Amandinák 1887-ben érkeztek Angliába.
A fiókák a fészket 21-22 napos korukban hagyják el, néhány nappal a kirepülés után már kezdenek maguktól is enni, a szülők azonban még hosszú ideig etetik a kicsiket. Egy ideig éjjelre is visszatérnek a fészekbe. Az egészséges és erős fiatalok első vedlése 8-10 hetes korukban kezdődik, a teljes kiszínesedés 6 hónapos korukban történik. 25 Celsius fokos hőmérséklet felett a páratartalomnak 70%-nak kell lennie. Gyakran megesik, hogy a Gould Amandina fészkelési ösztöne gyenge, ezért elhelyezhetünk fészekanyagot az odúban, hogy a költőpárnak csak elrendezni kelljen. A fészekanyag lehet szárított fű, dohánylevélszár, gyapot, kókuszrost, széna.
Párban érzik jól magukat Párban kell tartani őket A zebrapintyek apró madárkák, aktívak, mókásak és csendesek (csipogásukat a legtöbb ember könnyen tolerálja). Bár kicsik, szükségük van egy nagyobb ketrecre, hogy legyen hol röpködniük (a ketrec hossza fontosabb, mint magassága). A pintyek társas lények, ezért párban kell őket tartani – egy hím és egy nőstény általában gyorsan szaporodik, így érdemes meggondolni, hogy kizárólag nőstényeket érdemes-e tartani. Főként fűmagokkal és rovarokkal táplálkoznak. A legfontosabb a muharmag, fénymag és a köles. A speciálisan zebra pintyek számára árult magkeverékek minden szükséges összetevőt tartalmaznak, a megfelelő arányban. Emellett kaphatnak zöldeleséget (tyúkhúr, saláta, paraj) és lágyeleséget (főtt tojás, darált keksz, reszelt sárgarépa tejjel elkeverve) is. Ezeket 4-6 óránál tovább ne hagyjuk a madár előtt, mert megromlik! Az egészséges madarak aktívak, sokat ugrándoznak, fürdenek, tollászkodnak, csivitelnek. Mókásak és nem túl hangosak A pintyek természete Egyesek azt ajánlják, hogy vagy párokban, vagy 6-nál több tagból álló, nagyobb csoportokban tartsuk őket.
Na, innentől indul csak be igazán a történet... Karakterek A Marvel Kapitány tele van zseniális színészekkel, ám ha valamit fel lehet róni a filmnek, akkor az a művészek kollektívan visszafogott játéka. Kezdjük rögtön Brie Larsonnal, akinél tökéletesebb Marvel Kapitányt el sem tudtam volna képzelni, és még úgy ahogy el is csípte a szerepet, ám végig az volt az érzésem, hogy ennél jóval több volt benne, mint amennyit mutatott. Mintha a szupererejével párhuzamosan a teljesítményét is visszafogták volna. Próbálkozott a jópofáskodással, a keménykedéssel, még talán (a legerősebb Marvel-szuperhőshöz híven) arcoskodással is, ám nem nagyon találták el az arányokat, így visszagondolva a karakter egy kiaknázatlan lehetőségnek hat. Persze aztán az is lehet, hogy mindez szándékos, és a Bosszúállók: Végjáték ban megkapjuk az igazi Marvel Kapitányt. Nagyon várós. Samuel L. Jackson jelenléte mindig üdítően hat a filmvásznon. Érdekes volt megismerni, milyen volt Nick Fury mielőtt keménykötésű górénak állt volna, és hát meglepően más.
Ami különösen bosszantó, hogy a Marvel Kapitány részleteiben valóban remek, mégis képtelen egy egységes egésszé összeállni. A két Bosszúállókhoz és azok hatalmas, valóban súlyos (avagy annak látszó) tétjeihez képest Carol Denvers bemutatkozása még az intergalaktikus lépték ellenére is apró, emellett kényszeredett, csakhogy végre megismerjük azt, aki elég nagy valószínűséggel (Nomen est omen. ) felveszi majd a kesztyűt Thanosszal. A probléma több szinten érvényesül és mielőtt érkeznének a köpködő kommentek, Brie Larsont és a karaktert a vélt vagy valós harcos feminizmusáért ekézni, azokat ki kell ábrándítsam. Larson nagyon is jól hozza - a lazább Nick Fury szerepében lubickoló Samuel L. Jackson mellett - a női Martin Riggset, ezzel is ráerősítve a 90-es évek életérzésére, valamint a korszakot még erősen meghatározó buddy cop movie-k feelingjére. Carol Danvers a DC Wonder Womanjével ellentétben a legkevésbé sem egy nemesi, fenséges hercegnő - egy olyan csajtól, aki vadászpilótának áll, ezt nem is várjuk el -, hanem az a tipikus vagány, fiús lány, aki már a homokozóban is inkább a srácokkal matchboxozott.
Ez a film is ügyesen játszik ugyan a műfajokkal, és egyből be is fognak ugrani a Bourne -filmek, meg a nyolcvanas évek buddy cop filmjei, mégsem érezni benne semmilyen olyan elemet, amitől más lenne, mint bármelyik szuperhős-film. Pedig az időkavarás ötlete, a női főhős, de a társadalmi témák beemelése mind alkalmas lett volna arra, hogy a Marvel Kapitány ne csak a Végtelen háború stáblista utáni jelenetét magyarázó, vagy Végjáték ot felvezető film legyen. Marvel Kapitány, amerikai sci-fi, 2019, 124 perc, 10/7
Ettől még női mivoltát, empátiáját nem kérdőjelezi meg sem a film, sem a néző, ahogy a "Girl power! " üzenet is nagyon elegánsan van végigvezetve. Az egyik legfőbb probléma, hogy a forgatókönyvíró-rendezők, Anna Boden és Ryan Fleck ( Fél Nelson) hiába próbálják megbolondítani a narratívát azzal, hogy a hőst már In medias res ismerjük meg és vele együtt szép fokozatosan fedezzük fel a múltját (ez valahol tényleg bravúros), nem változtat azon a tényen, hogy ez csupán egy szokványos eredetfilm. Márpedig az eredetsztorik a szuperhősfilmek állandó rákfenéjét képezik, ahol a hérosz belső útja elsősorban mégiscsak azt a célt szolgálja, hogy a néző megismerje és megkedvelje, hogy a folytatásokban már tudják árnyalni a készítők. Ebből a szempontból szerencsés helyzetben vannak az X-Menek, mert a karakterek eredettörténetével nem kell bíbelődniük, amivel pedig igen, az elfér egy-egy velős jelenetben, vagy akár mondatban (lásd a legelső X-Men-filmet 2000-ből). Az MCU filmjeinek a közel felét az eddigi 21-ből eredetsztorik teszik ki.