Megvan (szinte) minden, amiért nagyon szeretjük Emir Kusturicá t, Az élet egy csoda mégis csalódást okoz. Persze botorság lett volna azt várni egy romantikus vígjátéktól, hogy majd fényt derít a balkáni háború okaira, ismerteti a bonyolult szerb-horvát-bosnyák ellentéteket, politikai elemzésekbe bocsátkozik vagy végigvezet minket az események során. De ha a már jó ideje nemzetközi piacra dolgozó rendező azt írja ki a filmje első kockáira, hogy Bosznia 1992, akkor némi joggal tételezzük fel, hogy ezzel akar valamit. Tudjuk (máshonnan), hogy a boszniai háború viszonylag hamar véget ért – de nem a felek békevágyának, hanem a rájuk kényszerített daytoni megállapodásnak köszönhetően. Az elet egy csoda indavideo. A borzalmas hármas népirtás leállt ugyan, de még tartott az új határok húzogatása, amikor már Koszovóra terelődött a figyelem. Boszniáról azután alig esett szó, de mostanában, Kusturica filmjével szinte egy időben értesültünk a srebrenicai mészárlás eddig ismeretlen részleteiről, a népirtást elrendelő vagy elnéző tábornokokról, az újabb tömegsírok feltárásáról.
Első körben: elegem van "az élet szép" tanulságra kifuttatott perem-európa filmekből, női idomostul, sörhabostul, baromfistul, pisztolydurrogásostul. Második körben: Kusturica rendezői gesztusait is betéve tudjuk már, betéve értékeljük is, de hogyan lesz ebből egy újabb film? Harmadik körben: valahogy megint megcsinálta. Működni kezd egy műalkotás, nem, mint előzményekből összedobott idézetek tömege, hanem mint önmagára vonatkozó egész. Ezúttal Kusturica kevés számú szereplőt követ közelről az eddigi filmjeiben inkább tömegjelenetekkel belénk égetett háborús jugoszláv őrületben. Az élet egy csoda film. 1992, a szerb-bosnyák határvidéken vagyunk, Luka vasúti mérnök turisztikai és kereskedelmi célokra tervez és épít a határt átszelő vasutat, operaénekesnő felesége a lerobbant monarchiabeli állomásépület előtt hintázik és énekel egy magnó által kísérve, Milos fia pedig futballtehetség, a Partizan Beograd klubba való felvétel esélyeit latolgatja naphosszat. Egy tömegverekedésbe torkolló meccsen ki is érdemli a menedzser figyelmét, a klubba szóló meghívás azonban egyszerre érkezik a katonai behívóval, kitör a háború, a Jadranka operahangját tönkretevő "porallergia" egyre inkább elmebajnak bizonyul, Milos fogságba esik, Lukához pedig bekvártélyoznak egy csinos muzulmán ápolónőt, akit, mint foglyot távlatilag Milosra szeretnének visszacserélni.
Les Films Alain Sarde | StudioCanal | Rasta Film | Romantikus | Dráma | Vígjáték | 7. 4 IMDb Teljes film tartalma 1992. Bosznia. Luka, a Belgrádban élő szerb mérnök egyszer csak fogja operaénekes feleségét, Jadrankát, és tehetséges focista fiát, Milost, és leköltözteti a családot a semmi közepére, egy kis faluba. Az a terve, hogy egy olyan vasútvonalat építsen, amely összeköti Szerbiát Horvátországgal, turistaparadicsommá változtatva így a vidéket. A tájat színesítik a faluban élő vérbő karakterek, akik bármikor készek a mulatozásra, bármely pillanatban kitörhet egy kisebb fajta ünnepség, ivászattal-evészettel. Jadranka pedig, bár porallergiában szenved, bármikor kész operát énekelni. Szinte mindenki vak, és nem érzékeli a közeledő háború szelét. Így amikor az mégis bekopog az ajtajukon, eluralkodik a káosz. Az élet egy csoda, most már biztosan tudom!. Milost behívják a hadseregbe, és szinte azonnal túszul is esik, Jadranka pedig lelép egy magyar zenésszel.
A kapitányt a baleset után azonnal letartóztatták, nyolc és fél hónapig volt vizsgálati fogságban, első fokon öt társával együtt összesen 30 év börtönre ítélték. A legfelsőbb bíróság a társait felmentette, és Heisz János büntetését nyolc és fél hónap börtönre változtatta, melyet a vizsgálati fogsággal letöltöttnek minősítettek. A baleset után a hajót ismét kiemelték, motorhajóvá alakították, átkeresztelték Siófokra, később pedig Dömsöd néven újból a Dunán járt az 1987-es nyugdíjazásáig. 2002-ben magántulajdonba, majd nem sokkal később a pilismaróti roncstemetőbe került. A Balaton legnagyobb tragédiája. A tragédia emlékére 1999. május 30-án egy emlékművet állítottak Balatonfüreden és Balatonakalin. írta és szerkesztette: Cseke Ibolya forrás: /a-balaton-legnagyobb-tragediaja/ /a_pajtas_gozhajo… Wikipédia
A kapitány a dőlést a kormány elfordításával akarta kiegyensúlyozni, de nem járt sikerrel, a Pajtás ismét balra dőlt és süllyedni kezdett. A hullámsírban 22 utas és a fűtő lelte halálát (a legfiatalabb áldozat hétéves, a legidősebb 68 éves volt), a még nagyobb katasztrófát a fűtő akadályozta meg, mert még ki tudta engedni a gőzt a kazánból, így a hajó nem robbant fel. Balatonfüred Pajtás Gőzhajó. A háttérben a némaságra ítélt, partról segíteni igyekvő emberek (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum) A fenéken megülő Pajtás félig kiállt a vízből, így az utasok zöme felkapaszkodhatott az oldalára vagy a tetejére. A mentést a vitorlásverseny résztvevői gyorsan megkezdték, és a parton állók közül is sokan segítettek. Perceken belül a helyszínre érkeztek államvédelmisek, de nem a mentéssel foglalkoztak. A mólót lezárták, még a rendőröket sem engedték oda, a közlekedési miniszter is csak nehezen jutott be. A turisták fényképezőgépeiből kihúzkodták a filmet, a szemtanúkat megfenyegették, hogy nem beszélhetnek senkinek arról, amit láttak, még a helyi telefonközpontot is ellenőrzésük alá vonták.
A balesetről csak egyetlen szűkszavú közlemény jelent meg a Szabad Nép című pártlapban, ez 12 halottról számolt be. Ezt követően Rákosi Mátyás teljes hírzárlatot rendelt el. A végzetes baleset után azonnal letartóztatták Heisz Pált, a Pajtás kapitányát, nyolc hónapig volt előzetes letartóztatásban. A vízből kihalászott hajónapló tanúsította, hogy nem volt túlterhelve a jármű, így elkerülte a halálbüntetést. MTVA Archívum | Baleset - Felborult a Pajtás gőzhajó a Balatonon. Állást sokáig nem kapott, végül a siófoki kikötőben lett felügyelő, a balesetről soha senkinek nem beszélt. A Pajtást a tragédia után kiemelték a vízből, 1957-ben kétcsavaros motorhajóvá építették át, és nevét Siófokra változtatták. 1959-ben lehajózták a Dunára, ott Dömsöd néven szolgált tovább, a forgalomból 1987-ben vonták ki. A Pajtás hajó áldozatainak emlékművét, Raffay Béla alkotását 1999-ben leplezték le a balatonfüredi Tagore sétányon, a bronzba öntött hajóablakot formáló talapzatból egy kéz nyúlik az ég felé.
kongresszusa, Pavol Országh Hviezdoslav, Paget János, Pálóczi Horváth Ádám, Passuth László, Pilinszky János, Ruzitska Ignác, Szabó Lőrinc, Szekrényessy Kálmán, Vörösmarty Mihály, Dr. Zákonyi Ferenc (2. ) Flasker András, Hajdu Tibor, Orzovenszky Károly, Österreicher Manes József, Schmidt Ferenc (3. ) Anna-bál, Horváth-ház Honvéd utca (1. ) Jókai-villa Jókai Mór utca (32. ) Huray István Kikötő (–) Balatoni Hajózási Rt Kossuth Lajos utca (12. ) Singer Vilmos és Pápai Lujza [2] (25. ) Önkéntes Tűzoltóság Lóczy-barlang (–) Kéry Gábor és Kadić Ottokár Óvoda utca (1. ) Pálóczi Horváth Ádám Szabadság utca (5. ) Orzovenszky Károly Szent István tér (–) Luttor Ferenc Tagore sétány (–) első balatoni vitorlásverseny 100. évfordulója, Hamvas Béla, Hankóczy (Benacsek) Jenő, holokauszt, Noszlopy Gáspár, Pajtás gőzhajó tragédiája, Rabindranáth Tagore, (1. ) Némethy Ernő, Mihálkovics Tivadar, Balatonfüredi SC
ArkaChopa 2014. május 30. 20:49 2 Szerintem van benne túlzás! A vitorlás verseny miatt rohangáló és felboruló hajó csak városi legenda. A hajóra építményt toldottak, amiatt billegőssé vált, és már a kikötéskor is jelentős +/-1 méteres lengése volt, amit a 100 feletti utaslétszám csak növelt. A hajó emiatt a túlépítés miatt dőlt fel. Amúgy jó lett volna pár kép is! 0 zajza #2 2014. 21:21 4 @ArkaChopa: 60 évre rá megjelenik valaki, és azt mondja, hogy nem úgy volt. Miért nem mondta eddig, volt rá egy két éve. A 21. században több túlélő is ezt állította. Erről Messi jut eszembe, amikor pár éve megdöntötte Gerd Müller 85 gólos rekordját 91 góllal, aztán jött valami afrikai, hogy ő 100 fölött rúgott, még valamikor a 90-es években. Hol volt eddig? 1 #4 2014. május 31. 07:31 5 @zajza: Pont te, aki annyira kutatja azokat az időket kételkedsz abban, hogy hamisították az ügyet? Pont arra a korra volt ez jellemző. Az ÁVH például a legtöbb fotógépet elkobozta, és a képeket begyűjtötte. Csak egy példa, akkoriban egy rövid újságcikk jelent meg a Szabad Népben a balesetről, hogy mindössze 12 halálos áldozat volt.
Nyitókép: Újságmúzeum