Vaszary János » Életrajz Művei (1867, Kaposvár - 1939, Budapest) Festő. A Mintarajziskolában Székely Bertalan növendéke volt. 1887-ben beiratkozott a müncheni akadémiára, de fejlődését főleg a Hollósy-kör irányította. 1899-tõl Párizsban a Julian Akadémián tanult. Bővebben
Elhalálozott: Budapest, 1939. április 19., Szerző: Egri Mária Tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd Münchenben és a párizsi Julian Akadémián folytatta. Az első világháborúban haditudósítóként végigrajzolta a szerbiai hadszíntereket, ekkor készült festményei a kortárs háborús festmények legjobbjaival mérhetők (Katonák hóban, 1916, Magyar Nemzeti Galéria; Vonuló foglyok, 1915 k. ). A háború után az átszervezett Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A KUT és az UME alapítója, szervezője. Írásaiban, előadásaiban szenvedélyesen harcolt elveiért, pedagógiájában az önálló, modern próbálkozásokat támogatta. Kiváló színérzéke, rajz és kompozíciós készsége, minden újra érzékeny, robbanékony természete pályája kezdetétől biztosította számára, hogy a képzőművészet terén bármilyen stílusban kipróbálja képességét. Vaszary jános aranykor nyugdijpenztar. A hol hosszabb, hol rövidebb ideig tartó, remekműveket is eredményező stiláris próbálkozások sokszor azonos időben tartották izgalomban. Így készülhetett például közel egy időben a Vásárosok (1900 k. ) gobelinjének nagyvonalú formákból felépített rafinált kompozíciója, a klasszicista reminiszcenciákra utaló Aranykor (1898, Magyar Nemzeti Galéria) s a Részes aratók (1901), a Szolgalegény (1902) realista vászna.
A magyar szecesszió emblematikus fő műve, az Aranykor 1898-ban került először közönség elé a Műcsarnokban, ahol elnyerte az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat nagydíját. Ezt követően az 1900-as párizsi világkiállításon jutalmazták bronzéremmel a festményt. A kép megfogalmazása a német Jugendstil naturalizmussal elegyített szimbolizmusával rokonítható, különös atmoszféráját, finom érzékiségét az akadémikus hagyományokhoz kötődő formaképzés és az azt ellenpontozó dekorativitás kettőssége teremti meg. Aranykor – Magyar Nemzeti Galéria. Az összefonódó, mezítelen emberpár az ókori szobrokkal – Apollo, Diana – övezett park előterében mutat be áldozatot a szerelem istennőjének, Venusnak. Álomszerű atmoszférát teremt a kép opálos zöld koloritja, a sötétzöld háttér és a fluoreszkáló alakok kontrasztja. A kompozíció szerves része a Vaszary tervezte, dúsan faragott keret is, amelynek gazdag kialakítású ornamentikáján tovább burjánzik a kép szecessziós motívuma, az áldozati füst hullámos rajzolata. A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.