Tisztelt Doktor Úr/Nő! Az általam leírt probléma már évekre nyúlik vissza, de vannak olyan időszakok, hetek de inkább hónapok, hogy egyáltalán nem érzek fájdalmat, nem jelentkezik a tünet, amikor nincs szúró alhasi fájdalom. Évekkel ezelőtt volt, hogy a végbél nyílásom székeléskor felrepedt, vérzett, viszketett aztán elmúlt, de ez már egy jó ideje megszűnt. De az elmúlt 3-4 hétben ismételten előjött az alhasi szúró fájdalom amit csak a jobb oldalamon érzek. A meleg fürdő után mindig jobb, de ha valami keményebbre ülök, utána szinte mindig előjön a fájdalom. Néha még székelés után érzem a székelési ingert, illetve egy napon belül keményebb és hasmenés szerű székeléseim vannak. Először nőgyógyászati problémára gondoltam (két évvel ezelőtt szültem), de a nőgyógyászom nőgyógyászatilag mindent rendben talált. Csak amikor vizsgát hüvelyen keresztül, ha egy bizonyos pontot megnyomott az nagyon fájt. Szúró alhasi fájdalom. A nőgyógyászom egyértelműen végbél problémát diagnosztizált. A terhességem alatt cukros voltam, de a 150-160 g-os/napi szénhidrát diétával tartani tudtam a szintet.
Az már egy következő lépés, amikor azzal kezdünk el foglalkozni a beteggel, hogy a megélt fájdalmában a lelki tényezőknek milyen szerepe lehet. Valóban megterhelő a betegnek, hogy a pszichológiai munka egy hosszabb folyamat, nem úgy működik, mint egy gyógyszer, vagy egy orvosi kezelés és valóban nehéz ebben a szenvedésben kitartani a munka során, ezért szoktunk azzal kezdeni ezekben az esetekben, hogy igyekszünk a kontrollt visszaállítani a beteg számára a betegsége felett, vagyis a tehetetlenség élményt igyekszünk csökkenteni, amely a katasztrofizációban megjelenik – mondja Gajdos Panna egészségpszichológus. A beteg erősítésében sokat segít, ha ebből a tehetetlenséget sugalló állapotból kimozdul. Megpróbálunk a beszűkült állapotról, magáról a folyamatról beszélni, mert ezekhez az élményekhez általában tudnak kapcsolódni a betegek így idővel elérhető, hogy a testi fájdalomra fókuszálásról saját maga tanulja meg elterelni a figyelmét. Bármi, ami kicsit kinyitja ebből az állapotból – már segíti a változást.
Mivel a beteg beszámolója szerint a gyógyszerek nem hatnak megfelelően, az orvosi is úgy érzi, tehetetlen. Ezért van jelentősége annak, hogy a beteg megfelelő ellátást kapjon a fájdalom élményének csökkentése érdekében. A szenvedés elismerése - és ezt hangsúlyoznám - ilyen esetekben a pszichológussal, terapeutával való közös munkában rendkívül fontos. A beteg fájdalmát és szenvedésének mértékét soha nem kérdőjelezi meg a szakember, hiszen a beteg valós szenvedést él át. - Ugyanakkor a gyógyszeres kezelésekkel ellentétben a pszichológussal folytatott munka nem gyors folyamat. A pácienstől türelmet és kitartást kíván, hiszen időbe telik, amíg változás állhat be az állapotában. - Igen, ez is igaz, addig a nézetváltásig el kell jutni a betegnek, hogy a fájdalma miatt nem egy újabb orvoshoz lenne szükséges ellátogatnia, hanem a lelkével lenne érdemes foglalkoznia. Ami ilyenkor mégis lehetőséget ad a pszichológussal való közös munkára, az annak a megélése, hogy a kialakult állapot nem jó, kihat a lelki egészségre, a beteg depresszív hangulatokat él át.
Kérdés: Feleségem hónapok óta a vakbél környékén hirtelen fellépő, szúró, erős fájdalmat érez, amely kb. 5-10 másodpercig tart. Ezek a fájdalmak egyre gyakrabban jelentkeztek. Háziorvosi javaslatra nőgyógyászati kivizsgálásra ment. Ultrahang negatív, petefészek-gyulladás, ciszta nincs. A sima belgyógyászati hasi ultrahang szintén negatív. A fájdalom már napi szinten kb. 15-20-szor jelentkezik. Mit tanácsol, mi lehet a probléma? Válaszát köszönöm! 2011-05-11 00:22:01 | alhasi fájdalom, bélgyulladás
Fájdalom katasztrofizáció Ez a szó az egészségpszichológiában az egyik központi fogalom. Ezt egy nem adaptív megküzdéses válaszként szokták definiálni. Amelynek kognitív, gondolati érzelmi és viselkedéses aspektusai is vannak. Három faktorral jellemezzük – rumináció: ami azt jelenti, hogy folyamatosan a fájdalommal kapcsolatos gondolataink vannak jelen, akkor is, ha küzdünk ellenük – ezek a betörő, rossz gondolatok arról szólnak, hogy mikor múlik el, mennyire nehéz elviselni és azzal foglalkozunk, hogy mi történt az előző, fájdalommal teli epizódban. A második a felnagyítás, ami a fájdalom élmény erősödését jelenti. A harmadik az úgynevezett reménytelenség, amikor azt éljük meg, hogy ki vagyunk téve ennek a küzdelemmel teli érzésnek, amit nem tudunk kontrollálni. Ezt az élményt erősíti az a tapasztalat például, hogy a betegségre, fájdalomra kapott gyógyszer sem használt megfelelően. A fájdalom esetén az egyén észleli az érzést, közben jönnek az említett betörő gondolatok, a fájdalom jellegétől függően az egyén tud munkát vállalni, de folyamatosan jelen van az életében a fájdalom érzése – magyarázza Gajdos Panna.
És a csillogás mögött a hihetetlen ürességről. Voltak mesterei: Hemingway is, Carver is, de leginkább Bret Easton Ellis. Tanult tőlük, majd kikeverte a saját hangját, egy hamisítatlanul pesti, cinikusan tárgyilagos és fájdalmasan vicces prózát. " ( Cserna-Szabó András, író) "Lám, ilyen egy 21. századi magyar yuppie élete – sugallja Kötter a szövegeiben, és az olvasó hajlamos is elhinni ezt neki. Nem azért, mert – ha igaz a szóbeszéd – "civilben" üzletemberként tevékenykedő szerző saját tapasztalatait formálja történetekké, és nem (na jó: nem csak) azért, mert az olvasók nagy részének valószínűleg halvány fogalma sincs arról, hogy mi zajlik egy nagyvállalat jogi osztályán, vagy a novellaszereplők által oldalanként lajstromozott vendéglátóipari egységek bármelyikében. Azt hiszem, elsősorban azért hatnak hitelesnek Kötter szövegei, mert első ránézésre idegennek tűnő szereplői nagyon is ismerős problémákra keresik a maguk hétköznapi válaszait. " ( Reichert Gábor kritikus, Vörös, zöld és fekete Kötter Tamás novellájáról, Apokrif Irodalmi folyóirat, 2013 nyár. )
A Rablóhalak nem a Nagy Bummről szól, hanem a halk nyüszítésről. " ( Réz András) "Eljött Kötter Tamás, akire régen vártunk. A mesterségesen előállított, lilára színezett nyomorúság helyett itt van egy büdös kis pocsolya, ami minden cseppjében valóságos. Ez Budapest, a nagyvárosnak mutatkozó kisváros, ebben a posványban úsznak a rablóhalak, és noha nem történnek velük sorstragédiák, ócska kis életük minden mozzanatára ráismerünk. És ez talán még fájdalmasabb. " ( Szécsi Noémi, író) "Kötter Tamás olyan világba kalauzol minket írásaiban, amelyről a magyar irodalom eddig nemigen tudósított. Hogy erről a szféráról eddig nem nagyon születtek opuszok, annak oka egyszerű: a magyar író általában nem ismeri ezt a bolygót. Kötter viszont nagyon is, így aztán a yuppie-k hiteles krónikása. A pesti Édes Életről ír, a "felső tízezerről": pénzes ügyvédekről, menő menedzserekről, vastag cégvezetőkről, multis lányokról. Meg cabriókról, pénzről, drága szórakozóhelyekről, álomnyaralásokról, de luxe szerelmekről.
Összefoglaló Nagy lakoma után éhesnek maradni bosszantó, nevetséges és mélyen szomorú. Kötter Tamás három, sikeres novelláskötete (Rablóhalak, Dögkeselyűk, A harcból nincs elbocsátás) után az édes középszer unalmáról mesél. A főhőst – érett férfikora csúcsán – klausztrofób magány fogja el, kiutat keres a házasság és apaság vagy munka és könnyű szerelmek között lavírozó hétköznapok konfliktusaiból.
És itt még egy hiányosságra kell felhívnom a figyelmet: Kötter Tamás történeteiből hiányoznak az igényes polgári réteg képviselői. Azok a szintén magasan képzett és jómódban élő emberek, akik a hetvenes, nyolcvanas években születtek, és a jó minőségű (ami egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy valami drága vagy felkapott, divatos márka, sőt! ) fogyasztási javak iránti igényüket gyakorlatilag az anyatejjel szívták magukba. Úgy tűnik, hogy a Kötter-történetek szereplői is a tipikus közép-európai lét csapdájában vergődnek: nem merik elhinni, hogy nem ők vannak a pénzért, hanem a pénz van értük. Hogy lehet valaminek úgy is örülni, hogy közben nem ordibálod, nem kürtölöd világgá közösségi médiafelületeken megosztott posztokban, mert nem az lesz a lényeg számodra, hogy valamiképp artikuláld a környezeted számára, hogy az adott élmény hány havi minimálbérbe került. Mindamellett van egy olyan réteg a regényben, amelynek fogyasztási kultúrája hasonló a vele egyidős nyugat-európaiakéval: a főszereplők gyerekeinek, a mai húsz év körülieknek az életmódja.