Ez persze közel sem jelenti azt, hogy az Éles tárgyak alkotóinak ne lennének saját leleményei. A sorozat például tele van szubtilis utalásokkal. Az eddig leadott első rész sztoriban még nem sok mindent mesélt el a könyv történetéből, de szinte tapintható benne a "hamarosan még valami történni fog" visszafojtott érzése és a fullasztó légkör, amit olyan apróságokkal is aláhúznak, mint a terasz emlegetése, ahol – a többi helyiséggel ellentétben – jár a levegő, vagy a kád és a patak vizébe szinte a feje búbjáig belemerülő főhősnő megmutatása. Ehhez hasonlóan habár a címre a néző még nem kapott egyértelmű magyarázatot, a központi jelentőséggel bíró éles tárgyakra többek közt úgy történt halvány célozgatás, hogy Camille kihegyezett egy ceruzát, amivel később nem is írt. Ami azt illeti, néha kicsit már sok is az utalásokból: azt például az alkotók nem győzik hangsúlyozni, hogy a főhős keményen iszik – pedig a néző akkor is felfogná, ha kicsivel kevesebbszer mutatnák feles üvegekkel a kezében.
Azonban hiába derül fény erre is, a motiváció rejtve marad, a néző pedig szembeköpve érzi magát. Az általam a napokban látott Felelsz vagy mersz című (szintén Blumhouse termék! ) horrorfilm hozott hasonlót: ha hagyták volna nyílegyenesen végigvinni a konklúziót, akkor egy értelemmel és mondanivalóval bíró 6/10-es alkotás lett volna. A két médiumot azonban a rászánt idő miatt nem lehet összehasonlítani, hiszen egy 100 perces film bosszantó zárását könnyebb lenyelni, mint egy sorozatét, melyre ~8x55 percet szánunk. Összességében az említettek ellenére is egy remekül megrendezett, stílusos sorozat az Éles tárgyak. A színészek között fiatal tehetségek is akadnak, mint a féltestvért játszó Eliza Skanlen, de a frászt hozza rám díjat Patricia Clarkson kapja az anya szerepében remek alakítással. Az utolsó két részre aztán már átveszi a szerepet a krimi és csavarokkal kikövezett izgalmas megoldásokat kapunk. Amy Adams egy igazi női antihőst szállít a szerepében, aki visszatér szülővárosába, mert cikket kell írnia a városkában eltűnt lányokról.
Az Éles tárgyak (Sharp Objects) július 9-én indult az HBO-n és az HBO GO-n, az új részek hétről hétre érkeznek majd szép sorjában. A nyitóepizód értékelése: 8/10
Majd ezt egészen a végéig csinálja - jelen esetben egy epizódon keresztül -, amíg össze nem áll nekünk a teljes kép. Leírva ez persze kizökkentőnek tűnik, de képernyőkön látva valahogy mégis működik, és egy sajátos, utánozhatatlan szájízt hagy maga után. A gyors vágástechnika ellenére maga az Éles tárgyak egy kifejezetten lassú folyású történet. Ha kellene hasonlítanom valamelyik másik sorozathoz, akkor a True Detective-et hoznám fel példaként, vagy a Hajszát. Mégis ami megkülönbözteti e kettő szaktársától az az atmoszféra, a környezet. Wind Gap nem egy kifejezetten fejlett város, olyan érzést hordoz, mintha ott a 2000-es évek elején megállt volna a fejlődés. Emellett le sem tagadhatná, hogy republikánus városkáról beszélünk, ami egy szemet szúró kis ünnepség keretében csúcsosodik ki leginkább. Viszont a sorozatokban tapasztaltabb olvasó már egy ideje látja, hogy csak kerülgetem a forró kását, és nem térek ki arra a tényre, hogy az Éles tárgyak akarva-akaratlanul másolja egy kicsit a Twin Peakset.
Látjuk, ahogy az anyja ott trónol abban a szép nagy házban, ahogy fölényeskedve bábáskodik Camille féltestvére, Amma (Eliza Scanlen) fölött. Amma még csak tizenéves, de máris tele van komplexusokkal. Már nem gyerek, de még nem felnőtt, önmaga viszont nem tud lenni anyja "babaházában". Ezek után megértjük, honnan erednek Camille bajai, ám a helyzet nem ennyire egyszerű. Ez a találkozás csak a kezdet, amely elindítja azt a folyamatot, melynek során a nőnek szembe kell néznie a múltjával. Akárcsak Clarice Starlingnak A bárányok hallgatnak- ban, úgy Camille-nek is végig kell mennie ezen az úton, hogy leszámoljon démonjaival és pontot tegyen az ügy végére. Így lesz Camille a központi karakter, az őt megformáló Amy Adams pedig él a lehetőséggel, a tőle megszokott profizmussal hozza ezt a figurát. Jean-Marc Vallée pedig jó stílusérzékkel egy gótikusan sejtelmes atmoszférát ad a történetnek, de mégsem rugaszkodik el a valóságtól. Hagyja, hogy hősnője szemével ismerjük meg ezt a kisvárost, hogy szép lassan kibontakozzanak a múlt és vele együtt a jelen démonai.