A műhelyben az egykori Gödöllői Művésztelep hagyományaira épülő művészeti oktatás valósul meg. 3-4 hónapos évközi tanfolyamok és nyári intenzív tanfolyamok során tanulhatják meg az érdeklődők a gobelinszövés, kerámia, rajz- és festészet, különféle textiltechnikák alapjait. A magas mesterségbeli tudásra nevelő tanfolyamokon a fiatal vagy felnőtt növendékekkel egyénileg foglalkoznak a művészoktatók, professzionális művészeti környezetben dolgozhatnak a felvételi vizsgákra készülők. Évente több alkalommal különleges, összművészeti rendezvények, költői estek színhelye a kiállítóterem és az alkotóház színekre komponált, festői kertje. Információ a GIM-Ház honlapján. Nyitva tartás: szombat-vasárnap 14-17 h (november 1. - március 31. ) szombat-vasárnap 14-18 h (április 1. - október 31. Körösfői kriesch aladar. ) Előzetes bejelentkezéssel más napokon is. Elérhetőség: 2100 Gödöllő, Körösfői-Kriesch Aladár utca 15-17. Telefon/fax: 06 28 419 660 E-mail: Bővebb információ: A GIM-Ház kertje Különleges mikroklímájú a GIM-Házat körülvevő, hangulatos művészkert, amely - akárcsak a Gödöllői Iparművészeti Műhely - a Gödöllői Művésztelep szellemiségét közvetíti a mai látogató számára.
Aki ma az egykori művésztelepi házak nyomába indul, nincs könnyű dolga, mert ma valamennyi ház magántulajdonban van, nem látogatható. Erőss Ildikó: Átjáró ╱ Fotó: Fülöp Dániel Mátyás Zala Zsófia: Rózsaablak ╱ Fotó: Fülöp Dániel Mátyás A Párhuzamos szálak című tárlat épp azt a nehéz vállalást tette, hogy kapcsolatot teremt a szakadozottan felfejthető művésztelepi múlt és jelen között, időkaput nyitnak, szálakat fonnak a múlt felé. A tárlat két helyszínen, a GIM-Ház kertjében, illetve a Nagy Sándor-ház kertjében és épületében valósult meg. (Utóbbi kivételes alkalom, a művész házaspár leszármazottainak tulajdonában álló, varázslatos hangulatú ház ugyanis egyébként nem látogatható. ) A tizenkét művész tizenegy műve helyspecifikus installáció, amelyek az adott helyek szimbolikus rétegeihez kötődő alkotások. Marosi Barna: A kékruhás hölgy – Új Hét. Épp ezért látogatásukra is csak alkalmilag van lehetőség, amiről az augusztus végéig álló tárlat weboldala ad tájékoztatást. A művek tehát amolyan emlékezetgyakorlatok, amelyek különféle módon próbálják megidézni a száz éve itt élő alkotók szellemiségét és mindennapjait.
Az emlékezés kertje - ÚjMűvészet Kihagyás Révész Emese Nagy Sándor 1907-es írása nyomán szokás a Gödöllői művésztelepet az "egészélet szigetének" nevezni. A századelőn Gödöllőn kialakult művészkolónia két értelemben is sziget volt: egyrészt védett menedék, másrészt a kisváros hétköznapjaitól elváló külön világ is. Ma sincs ez másképp, Gödöllő identitásának inkább része a kastély, mint az egykori művésztelep. Lakóinak nagy részét vélhetően könnyen zavarba lehetne ejteni a művésztelep mibenlétét firtató kérdéssel. Ám ha valaki mégis az egykori alkotók nyomába szegődik, csodás, eldugott szigetekre bukkanhat. Ezek egyike a Körösfői-Kriesch Aladár utcában meghúzódó GIM-Ház. Párhuzamos szálak ╱ Nagy Norbert grafikája Az épület és körötte a kert 1998 óta ad otthont a Gödöllői Iparművészeti Műhely alkotóinak. A kiállítótér és műhely kertjét az eltelt több mint két évtized folyamán az alkotóház vezetője, Katona Szabó Erzsébet textilművész formálta művészi alkotássá. Ahogy a Műhely egész tevékenysége, így a kert kialakítása is a művésztelep szellemiségét igyekezett folytatni.
Sally Rooney Dublinban él. A Normális emberek a második regénye, amelyet jelölték a 2018-as Man Booker-díjra. Első, Beszélgetések barátokkal című kötetével 2017-ben elnyerte a Sunday Times/PFD fiatal írók díját. A Stinging Fly című, félévente megjelenő irodalmi magazin szerkesztője.
Ha egy könyvről az jut eszembe, hogy olyan, mint a Zabhegyező, nem csak stílusát, de hatását, írástechnikáját és a próza minőségét tekintve is, akkor az egy nagyon jó könyv. Sally Rooney regénye nemzedéki kultkönyvvé válhat, teljesen megérdemelten; úgy beszél a húszas korosztály problémáiról, a felnőtté válás nehézségeiről, a párkapcsolatok bonyolultságáról, hogy őszinte, lényeglátó és ami a legfontosabb: hiteles. A 21. Sally rooney normális emberek death. Század Kiadó Kult-sorozatával eddig sem nagyon lehetett mellényúlni, ebben az esetben pedig szívből kívánom, hogy minél több, a húszas évei elején járó fiatalhoz eljusson a könyv, mert hatalmas, meghatározó élmény olvasni, még idősebb fejjel is. Connell és Marianne ugyanabba a középiskolába járnak, míg azonban Connell népszerű srác, a focicsapat sztárja, Marianne magányos, kirekesztett, a saját világában élő lány. Akkor találkoznak, amikor Connell az édesanyjáért megy Marianne-ékhez, aki náluk takarít; a két fiatal egyre többet beszélget, különös, bensőséges kapcsolat jön létre közöttük, amit azonban a fiú titokban tart a barátai előtt.
Szerintem ez egy igazán jó fejlődésregény, ami letaglóz és elbűvöl. Remek a történetmesélési stílusa, sok dráma van benne, és megannyi katartikus pillanat. Kicsit szokatlannak tűnhet a stílusa és a szerkezete, de pont ettől olyan különleges, mivel a szerelmi szál mellett egyéb komolyabb témákat is feszeget, mint a gyerekkori traumák feldolgozása, a családon belüli erőszak, a mentális betegségek, a fétisek. Az, hogyan milyen erővel bír egy közösség, valamint milyen hatása lehet a magánynak, szerintem kitűnően van ábrázolva ebben a könyvben. Normális emberek [eKönyv: epub, mobi]. Érdemes elolvasni, nagyon jó olvasmány! Kedvenc idézetem a könyvből: Az élet az a valami, amit magunkkal viszünk a fejünkben.
Francesnél ez még azzal is kiegészül, hogy két nagyon eltérő irányú, de hasonló erősségű hatás között próbál egyensúlyozni: először kelti fel egy vonzó férfi figyelmét, miközben kérdésessé válik, hogy valaha lehet-e gyereke. A nőiségét meghatározó két legelemibb komponens ütközik tehát össze (még ha utóbbi nyilván részben egy társadalmi elvárás is), miközben ott áll ő, aki életében először csinál úgy hülyeséget, hogy azért felelősséget kell vállalnia. Rooney tehát megint felhalmoz jó adagnyi komplexust, ám az ezekkel szembeni küzdelmet sem teszi kockázatmentessé. Ebben a történetben soha nem egyértelmű, hogy ki használ kit, sőt, bármilyen furcsa is, talán Nick, a pozícióját, rangját, anyagi helyzetét és korát tekintve is feljebb álló fél szenved többet. A legújabb Rooney-adaptáció tehát megint bőséges problémacsomaggal indít, viszont ezúttal magának a sorozatnak vannak kisebb hibái, melyek érzésem szerint most elsősorban a mozgókép médiumából adódnak. Sally rooney normális emberek tv. Nick karaktere ugyanis képernyőn, ebben a formában nem működik.
Egy regényben sokkal könnyebb szótlan karaktereket ábrázolni, hiszen belső monológokkal meg lehet mutatni, hogy mit gondol valójában, és ebből mi jelenik meg a külvilágban. Filmben viszont vagy a színészi játékot kell nagyon eltalálni, vagy olyan helyzetekbe kell helyezni a karaktert, hogy magából a szituációból derüljön ki a többletjelentés. Itt viszont azzal, hogy Nick folyamatosan egy-egy szóval válaszol és nincs egy bővített mondata sem, gyakorlatilag semmit nem tudunk meg róla, azt legalábbis biztosan nem, hogy egy 21 éves lányt mi fogja meg benne. Persze Joe Alwyn reprezentál egyfajta férfiideált és bársonyos baritonjával végig is búgja a 12 részt, de ezen kívül nem tud hozzáadni a karakterhez. Sally rooney normális emberek de. Nem egy mélyérzésű és egyébként nagyon zárkózott férfit látunk, hanem valakit, aki szinte alkalmatlan a kommunikációra. Pedig az alkotókat érezhetően a Nick-Frances viszony érdekelte igazán, így Melissa és Bobbi kicsit háttérbe szorul. Jemima Kirke-nek egy nagy jelenete van az egész sorozatban, akkor viszont egészen remek, míg Sasha Lane inkább rutinból játszik, bár ez a karakter alulírtáságából is fakad.
Marianne és Connell két teljesen különböző családi háttérből jönnek, különböző családi mintákat és elvárásokat hoznak magukkal. Küzdelmük nem csak a világgal szemben nyilvánul meg, hanem önmagukkal szemben is. A családi gyökerek, a társadalmi ellentétek és a szociális elvárások rányomják bélyegüket a felnőtté válásukra. A könyv annyira élethűen és autentikusan ábrázolja a középiskolások és egyetemisták nyomasztó problémáit, hogy ebben mindenki önmagára találhat valamilyen szinten. Kritika: Baráti beszélgetések (Conversations with Friends). Talán ebben a korban számít a legtöbbet az, hogy ki a "normális" és ki az aki nem. Ebben a korban széles spektruma van a normalitásnak, mikor a menőség mindennél fontosabb. A szegény és gazdag diákok közti szakadék, a menő és kivetett közti távolság, áthidalhatatlannak tűnnek, miközben a szereposztások akár pillanatok alatt változnak. Innentől kezdve már semmi sem olyan egyértelmű, mint ahogyan az tűnik. Tudatosan figyeltem fel arra a könyvben, hogy milyen gyakran használja a szerző a "normális" szót és nagyon gyakran előfordul ez a szó a könyv oldalain.
Így kapott a Baráti beszélgetések is egy 12 epizódos sorozatadaptációt, a stáb pedig úgy döntött, nem érdemes változtatni a bevált recepten. Francis (Alison Oliver) és Bobbi (Sasha Lane) barátnők, egykori szeretők, sőt talán ők sem tudják pontosan, mik is egymásnak. Az biztos, hogy spoken word esteket tartanak, ahol egy nap összefutnak egy ismert íróval, Melissával (Jemima Kirke), akinek a férje egy közepesen híres, ám annál sármosabb színész, Nick (Joe Alwyn). A négyes között furcsa és szövevényes vonzalmi sokszög alakul ki, amely közel sem olyan ártatlan, mint amilyennek elsőre tűnik. Aki látta és szerette a Normális emberek et, annak a Baráti beszélgetések ismerős terep lesz. Sally Rooney: Normális emberek. És nemcsak azért, mert Rooney most is jól bevált karaktereket kínál, hanem mert a filmes megvalósítás is nagyon hasonló. A képeken rendre a kék és szürke dominál, szinte végig eszköztelennek tűnő, ám épp ezáltal nagyon stilizált filmnyelv jellemző. A képi világ egyfajta tompultságot és kiüresedettséget sugároz, ami természetesen a szereplők belső állapotát hivatott jelképezni.