Habár mindegy, libisinek lenni már önmagában égő. Nekünk konzervatívoknak egy plasztikai sebész egy hét alatt sem tudná leoperálni a mosolyt az arcunkról a győzelem után. A klassz az, hogy nem is rugdaltuk a földönfekvő vesztest, hanem elkezdtünk dolgozni, hogy ez is egy jó négy év legyen. A baloldal elesett, nem végleg, mert a tábornokuk egész jól jött ki a csatából a háttérből beáldozván kapitányát. MZP -ről a Hosszútávfutó magányossága című remek film címe ugrott be, ahogy állt a színpadon, magára hagyva fegyvertársai által. Már szinte megsajnáltuk, mert a végnélküli monológok mellett azért járta az országot, tett-vett, fórumozott, napi szinten ott volt a TV-ben és azt lehetett látni, hogy a baloldal fokozatosan lemorzsolódott mellőle. A hosszútávfutó magányossága. Timike nem sipkákolt a kapitány mellett, Jakab sem lóbálta a parizerét a győzelem érdekében és Gyurcsány is maximum "zugivott" egyet MZP egészségére. A hosszútávbeszélő elmondta az utolsó monológját, amit már csak maroknyian hallgattak az elázott, széttaposott plakátok között.
Ahogyan mindig, szokott percnyi pontosságával kezdett kitartó egyenletességgel futni. Újra meg újra felmérte, hogy hány lépésre liheg mögötte a kegyetlen halál, mikor közelíti meg egy karnyújtásnyira a kanyarban. Olyankor beleerősített. Soha ügyet nem adott fel. Tudta és tudja jól, hogy öldöklő versenyfutása a kegyetlen halállal nemcsak az ő ügye, hanem a miénk is. Példát lehet és kell mutatnia, hogyan küzdjünk, tartsunk ki. Ha ő nem adja fel, nekünk sem szabad feladnunk. Az ellenállás a természetes válasz. Nem hagyhatjuk megalázni magunkat a kegyetlen halál, saját testünk által. Nincs önszánalom. Nincs nyafogás. Felemelt fej, az ellenfél gyengeségeinek, saját erőtartalékainknak pontos számbavétele. Csak mi győzhetünk. És visszajött a halálból. Itt mérgelődik a világ során. Megint összerakja a maga pontrendszerébe mindazt, ami történik, s levezeti szigorú logikával, hogy minek kellene történnie. A hosszútávfutó magányossága. Ismét mindenhez köze van. Világunk szédítő iramban és közömbös lassúsággal ballag a vége felé.
Az első okot úgy hívják, hogy Macron. Fiatal, hiperaktív, az összes fronton jelen van egyszerre: ez az elnök az agyára megy az európai partnereinek és kifullasztja őket azzal, hogy olyan helyzetekbe hozza őket, amelyekben muszáj reagálniuk a kezdeményezéseire, és nem úszhatják meg a lehető legkevesebb cselekvéssel, ahogy szokták. Németország nehezen viseli el, hogy nincs egyedül a kormányrúdnál, hogy nem csak ő határozza meg a napirendet, és nem csak abból áll a munkája, hogy megszerezze a támogató többségeket a saját téziseihez. Annál is kevésbé viseli el, mert a kancellárja távozóban van, azután, hogy olyan sokáig uralkodott az unióban, az új német egyensúlyokat pedig még nem találták meg. London már máshol jár. Berlin önmagát keresi. Róma és Madrid válságok szorításában küzd. Hollandiát a brit amputálás fájdalma rágja, a régi kommunista Európa pedig, Lengyelországgal az élen, annyira meg van rémülve az amerikai távolodástól, hogy attól fél, ha belemegy, hogy egyáltalán elképzeli ennek a távolodásnak a következményeit, azzal áldását adja rá.
(... ) a források együtt összesen hárommilliárd forintot tesznek ki. Arra pedig büszkének kellene lennünk, hogy február elsejéig a 2008-as állami támogatás 58 százaléka megérkezett a sportszövetségek számlájára" – húzza ki magátaz államtitkár. Ez az a pillanat, amikor ama bizonyos dramaturgiai lőfegyver is eldördül. "Kétezer-egy óta tudja a világ, hogy kétezer-nyolc nyolcadik hó nyolcadikán, este nyolc óra nyolc perckor fellobban az olimpiai láng a pekingi olimpiai stadionban. A vihar kapujában - NSO. Viszonylag tervezhető eseményről beszélünk, nem egy tiszai árvízről vagy egy augusztus huszadikai szélviharról. Akkor miért okoz ekkora gondot az olimpiai támogatás tervszerű folyósítása? Minősíthetetlen trehányság, amelynek szemtanúi vagyunk"– mennydörgi az egykori sportminiszter, aki még megjegyzi, hogy ők annak idején, 2000-ben, a sydneyi olimpia előtt februárig minden pénzt átutaltak a MOB-nak az utolsó fillérig. "Egyszerű ez, mint a pofon: április tizenötig át kell utalnia a kormánynak a még hiányzó kétmilliárdot!
De azt gondolom, hogy akárhonnan is nézzük, ez a film mindenképpen olyan, mint egy nagy hegy. Egy szent hegy. Egyfajta filmes Fujijama.
Mivel április elsejét írunk, megengedek magamnak egy tréfát: olybá tűnik, mi vagyunk az egyetlen ország, amely a pekingi olimpia bojkottján gondolkodik. Csak ennek nem politikai, hanem pénzügyi okai vannak... " Elbert kontrázza DeutschFürt, állítása szerint az elmúlt tizenhárom évben március előtt sohasem utalták ki az állami támogatást, mint mondja, ha ekkora az elmaradás, vajon miért olyan elégedett a sportolók, szövetségi vezetők nagy része? Müller Péter: A VIHAR KAPUJÁBAN - Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg. Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét citálja, aki szerinte nyilvánosan mondott köszönetet az állami szerepvállalásért. ("Való igaz, hogy a sajtóban köszöntem meg a rosetói olimpiai selejtezőre történő kiutazásunkat megkönnyítő pénzek átutalását" – erősítimeg Csötönyi Elbert szavait. Ugyanakkor az is tény, hogy a Gyárfás Tamás elnökölte Magyar Úszószövetség keddi – a MOB elnöksége előtt tartott – beszámolóján a következő mondat hangzott el: "A tények ismeretében levonható, hogy az utóbbi három-négy olimpia előtt sohasem került ilyen lehetetlen helyzetbe szövetségünk. ")
dráma Akutagava Rjúnoszuke novellái és Kuroszava Akira filmje alapján Van valami rejtélyes ebben a darabban, holott a történet mérhetetlenül egyszerű. Egy gyilkosság az áldozatok, az elkövetők és a tanú k szemszögéből elmesélve, újra és újra. A történet ismétlődik, és még ha lenne is reményünk a megváltoztathatatlan visszafordítására, a gyilkosság rendre bekövetkezik, egyre könyörtelenebbül, mindinkább végérvényessé válik. A vihar kapujában film. Ezekben az ismétlődő körökben rejlik valami mágia, ami beszippantja az embert, és mások legféltettebb titkainak és cselekedeteinek nézőiként, valamiképp saját magunk bíráivá válunk, és rálátást kaphatunk életünk igazságaira. Miként egy nyomozásban, úgy az előadásban is, a kihallgatások, vallomások és tanúságtételek során az igazság folyton máshova sodródik. Körvonalazódik, majd újra elillan. Annyira viszonylagos, hogy szinte létezése is megkérdőjeleződik, holott miként hitünk szerint Istenből is, igazságból is csak egy van. Kinek-kinek a magáé. A gyilkosság végső magyarázata mégsem adja meg a halál értelmét, miként a halál sem képes az élet értelmet igazolni, legfeljebb csak beteljesíti azt.