Zeneszö Megérett a sólo 3 » "Megérett" a fekete szőlő Hallgassátok, szeressétek az új dalt! A múlt héten a kisbíró már kidobolta az Ovi-szüret kezdetét, amelyre a gyermekek nagy izgalommal készültek. Szőlőskertben jártak, "Bözsi néni présházában" vendégeskedtek, bekukucskáltak a közeli kiskertek árnyas lugasai alá, szebbnél szebb alkotásokkal díszítették a Mini-galériákat a csoportszobákban, énekeltek, mondókáztak kedvükre. Október első hétvégéjén aztán a hagyományokhoz híven kezdetét vette a XIX. Megérett a Csabagyöngye szőlő a városi ültetvényen. Ovi-szüret. Vidám muzsikaszótól volt hangos a szüreti díszben pompázó óvodaudvar, ahol Márti és Zsuzsa néni népdalokkal, Boros Rodrigó, Szalay Bendegúz, Koszoru Zora, Bogdán Alex vidám verssel köszöntötte a szüretelő apróságokat. "Hess el innen seregély, szüretelni ne segélj! "- hangzott a vidám gyermeksereg szájából, mikor a bokrok mögül népes "seregélycsapat" lepte el az udvart. Szerencsére sikerült elkergetni a kismadarakat, így kezdetét vehette a munka. Lennerné Pál Szilvia óvodavezető a somlói bazaltkövek titkos beszélgetését tolmácsolta a népes hallgatóságnak: a Somló lankáin már nagyon fáztak a szőlőszemek, elindultak lefele a hegyről, egyenesen a kisvödrökig gurultak, azok meg is teltek ropogós, lédús fürtökkel, így az apró kezecskék melengethették, csipegették a délelőtt folyamán a didergő szemeket.
Egy valami biztos: Hegyközszentmiklóson szüreti bál volt, van, lesz. Major Lajos Wass albert tér 12 Cinema city alba online jegyfoglalás course
Bármikor módosíthatod a beállításodat a lap alján lévő "Cookie-beállítások" révén.
Úgy tíz perc múlva előjöttek. Egy mosolygó Lilla nővér, egy szélesen vigyorgó Kovács doktor meg Babóca. – A doktor úr megvizsgálta, és megállapította, hogy Babócának tényleg szorulása van – csicseregte Lilla nővér. – Ezután egyeztette az egyeztetni valókat az állatkórházzal, és Babóca megkapta a szurit, amitől rendbe jön! Eközben Kovács doktor visszaillesztette Babócát a ballonkabátba. – Köszönöm szépen doktor úr, áldja meg az Isten! – mondta a néni. – Ugyan, egy társállat gyógyulása a betegem gyógyulása! – felelte a doki és szélesen mosolygott. – Társállat? Egy patkány? Majka Curtisnek: Nem tudunk segíteni, ha te nem akarod. – morfondírozott Jóska bácsi. – Az. Törődjön bele! – morgott rá Mártika.
Arra gondoltunk, hogy a megújult magazinunk júniusi számának címlapfotóját ne stúdió körülmények között, hanem a természetes környezetben készítsük el. A szóba jöhető helyszínek közül Judit a Normafát választotta, mint kiderült a közelben lakik. Bár a szeszélyes időjárás tűző nappal és záporesővel is próbára tette csapatunkat, remek hangulatban készültek el a képek a művészvilágegykori kedvenc kirándulóhelyének lejtőin, amely nem véletlenül őrzi Bellini kétfelvonásos operájának címét. Alföldi lány vagy, Debrecenből, mégis felköltöztél a hegyre... Tudatos döntés volt, ez volt az első gondolatom, amikor Pestre kerültem. Meg az, hogy minden nap át akarok menni a Dunán. Mertolyan csodálatos nézni a vizet, és ami körülötte van. Elegem volt a rónaságból. Tizennyolc évesen egyértelmű volt, hogy a fővárosba kell mennem, reméltem, hogy táncos vagy színész leszek. Ez honnan jött? Volt előadóművész a családban? Igen, a mostohaapám, Barbinek Péter, Jászai-díjas színész. Gyerekkoromban sokat voltunk a próbáin és előadásain és nagyon izgalmas volt ez a közeg szá akkor még nem foglalkoztatott a prózai színház, énekelni akartam, meg táncolni.
Gondolkoztál valaha azon, hogy miért lesz valakiből jó filmszínész? Nehéz kérdés, az alkaton, de főleg a szerencsén múlik, nagyon sok olyan tehetséges kollégám van, aki nem forgat. Nekem szerencsém volt. Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy filmezhetek és most valahogy közelebb van ez a világ hozzám. Változásra volt szükségem, már jóval a Covid előtt eldöntöttem, hogy elmegyek... elmegyek az országból egy időre, kihagyok egy színházi évadot. Úgy éreztem kiégtem, megcsömörlöttem egy kicsit. Soha nem akartál rendezni? Rendeztem én, csak saját magamat. Meg persze gondolkodtam rajta, csak valahogy mindig arra jutottam, hogy honnan venném én ehhez a bátorságot? Az egy másik szakma. Ugyanakkor nagyon tetszik a komplexitása, hogy mindenre van rálátásod, figyelmed... Szóval kértem egy évet, és elmentem Spanyolországba a gyerekekkel. Szükségem volt arra, hogy kiszakadjak a megszokott közegből. És amikor visszajöttünk, már nem is mentem vissza a színházba. Egy ilyen befelé fordulós hangulatba kerültem, és nem akartam ugyanabba visszaállni, amiből kiléptem.