Minden, ami népi és biblikus Amikor bekanyarodom a Pozsonyi útra, Berkesi Gábor már a református parókia ajtajából integet. A dolgozószobában adventi díszként ötágú gyertyatartó áll zöld gyertyákkal, a középső kiemelkedik a többi közül. Azt mondja, ezt jobban szereti a koszorúnál. A négyes szám advent vasárnapjait, az égtájakat és az évszakokat jelöli, a középső gyertya pedig a világ Megváltóját. Parókia – „Újjászületés élő reménységre”. A lelkész az adventi koszorú szimbolikájáról is mesél: a kör a teljességet szimbolizálja, biztonságot ad, körülölel. Rajta a búza az élet, a jövő évi kenyér biztosítéka. Örökzöld színe a soha el nem múló, örök ügyünket jelképezi. Az ünnep legfontosabb szimbólumáról, a fenyőfáról is megoszt egy legendát, miszerint egy svéd katonának köszönhetjük, aki a Megváltóra emlékezve állította, miután egy német család befogadta és felépült súlyos sérüléseiből. "Mi reformátusok a népi hagyományokat és a biblikus jelképeket szeretjük, mert ezekben az átlagember is szerepet kap, átéli és a magáének érzi" – fogalmazza meg.
Az én atyámfiaiért És ott lakó felebarátimért Adjon Isten jó békességet! Szentségiért e helynek, Mely szerzetett az Istennek, Minden jót kívánok tenéked! Reformata.sk| Berkesi Boglárka. " Menczer Tamás, országgyűlési képviselő és Tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár megállapította, hogy az új épület több helyiségből áll, van baba-mama szoba és más közösségi terek, így a ház "az istentisztelet mellett egyéb más, lélekerősítő és közösségépítő rendezvények helyszíne is lehet, vagyis itt valóban egy élő és erős református közösség otthona épült meg. " Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Dávid király példáján érzékeltette, hogy mindennek megvan a maga oka és ideje. Dávid király nem, de fia, Salamon építtethetett templomot. Ennek nem csak az a tanulsága, hogy türelmesnek kell lenni, hanem az is, hogy a szülők adják át gyermekeiknek az istenszeretetet, erről pedig rátért arra, hogy az állam az elmúlt évek során mintegy háromezer templomot újított fel és közel kétszáz újat épített, ami azt elősegíti.
Vegyük magunkra ezt a felelősséget a gyülekezetekben! Én konkrétan a kórusaimmal próbálom ezt üzenetként közvetíteni. Hogy milyen műfajú egyházi éneket énekeljenek a gyerekek, ma nem egy egyszerű kérdés. A kicsiknél a népdalzsoltárok, illetve ebben a stílusban íródott dalocskák tökéletesek erre a célra. A mai kamasz már egyre kevésbé nyitja ki a fekete énekeskönyvet átvették a helyét az ún. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd. dicsőítő ifis énekek. Ezekkel nagyrészt nem tudok azonosulni. Őszintén szólva nem is ismerem a repertoárt, így nem tudok érdemben hozzászólni. Tisztában vagyok vele, hogy kell ennek a korosztálynak, lelki világának hamar befogadható populáris zene, de legyen hiteles mind szövegileg, mind zeneileg. Akár hallgatjuk a zenét, akár énekeljük, törekednünk kell, hogy méltó legyen az Istenmagasztalásra! Számomra a Kodályi "modernség" a szimpatikus, amely így szól: "minden eddigi, plusz még valami". Átiratokra lenne talán szükség, olyan arrange-okra, ami nem teljesen formabontó, csak újszerűen hangszerel, pluszként behozva más műfajok stílusjegyeit.
Jelenleg, a reformáció 500. évfordulójának évében a Kárpát-medence különböző állomásain szervezett Zenei hitvallásaink sorozat szólistájaként találkozhatnak vele sokan élőben. Mikor döntött úgy, hogy a zenét választja hivatásául? Hat éves korom óta szerves része az életemnek a zene. Szinte állandóan énekeltem és zongoráztam, zeneiskolában is zongorán tanultam. Aztán gimnazistaként, mikor bekerültem édesapám kórusába, a kollégiumi Kántusba (Debreceni Kántus – szerk. ), az ő mozdulatainak varázsát lestem, és éreztem, hogy értem minden rezdülését. Ez már akkor nagy hatással volt rám. Aztán 17 évesen, amikor elmentem a nyári kántorképző tanfolyamra, ott kaptam meg a "végső lökést", hogy ebbe az irányba induljak el, és édesapám nyomdokaiba lépve beálljak ebbe a szolgálatba. Innentől kezdve tudtam, hogy a protestáns egyházzene közelében lesz az én helyem. Istennek legyen hála, hogy meg is találtam ezt az őrhelyet, amit azóta is tartok mind a mai napig. Énekszerzőként, gyakorló tanárként szeretném kérni a tanácsát: ebben a mai időben, a mai gyerekeket hogyan lehet megénekeltetni, sőt azt elérni náluk, hogy egyházi éneket szívesen énekeljenek?
Gyermekkorában éveken keresztül énekelt az operaház gyermekkórusában, rendkívül igényes és művelt zeneszerető ember. Megjegyzem, ő alapította a Hálaadás kórust 1995-ben és azóta oszlopos tagja annak! Bárcsak sok ilyen lelkipásztor lenne! ☺ Szólistája a Kárpát-medence gyülekezeteiben szervezett Zenei hitvallásaink sorozatnak. Mit üzen a reformáció 500. évfordulója kapcsán a felvidéki reformátusoknak? Sajnos nincs nagyon rálátásom a felvidéki református közösségekre, de megadatott megismernem néhány nagyszerű embert, egyházzenészeket, lelkipásztorokat, akiknek az élete számomra példaértékű. Nemcsak az igényességük, a rendkívül magas képzettségük miatt, hanem az istenszolgálatra való odaszánásuk miatt. Én ebből nagyon sokat merítek és tkp. az üzenetem nekik szól, hogy maradjanak meg ebben! Maradjanak meg az őrhelyükön, hogy még sokáig lehessenek számunkra hiteles iránymutatók! Köszönöm szépen a beszélgetést. Én is nagyon köszönöm. Bodnár Noémi
Eric Berne (Montréal, 1910. május 10. – 1970. július 15. ) kanadai pszichiáter, aki leginkább a tranzakcióanalízis (TA) kidolgozójaként és az Emberi játszmák című könyve révén vált ismertté. Eric Berne könyvei - lira.hu online könyváruház. Lengyel emigráns családból származik. Apja, David Hillel Bernstein doktor, anyja, Sarah Gordon Bernstein író és szerkesztő volt. Születési neve Eric Lennard Bernstein. 11 éves volt, mikor apja meghalt tuberkulózisban. Anyja biztatta, hogy apja után ő is orvostudományt tanuljon. Matematikát és fizikát tanult a McGill Egyetemen, és 1931-ben diplomát szerzett. Ezután tovább tanult a McGill egyetemen, és 1935-ben orvosi diplomát szerzett. Később az...
sorskönyvi nevetéseknek. Akasztófanevetés: Olyan kommunikáció, amikor a személy fájdalmas dolgokról beszélve mosolyog vagy nevet. Pl: "Hogy én milyen balek vagyok! " Az illető személy beletörődik saját vereségébe, "nyeresége" tulajdonképpen az, hogy igazolva látja saját balekságával kapcsolatos hiedelmeit. Trikófelirat: Az egyén által nem verbálisan küldött mottó, amely tükrözi viselője attitűdjét, és úgy is működik, mint egy játszmára való felhívás. Számos trikófelirat elöl pozitív, hátul negatív állításokat tartalmaz. Pl. A szerelmeiben csalódott nő a következőket gondolja: "Te is lehetnél nekem az igazi! " és "De benned is csalódni fogok. " Zseton: Olyan érzés, amelyet az egyén nem ad ki azonnal magából, hanem elraktározza egy későbbi alkalomra, azzal a szándékkal, hogy beváltsa. A zsetont jelezheti az, ha egy veszekedés végén a társunkra csapjuk az ajtót; vagy ha egy idős néninek nem adják át a helyet a buszon, és ezért a fiatalokat kezdi el szidni. A sorskönyvek típusai Szerkesztés Nyertes: A személynek céljai vannak, amelyeket elér.
Sigmund Freud sorskönyvének elemzése - mert talán megkockáztathatjuk: a példa a pszichoanalízis megalapítójáról szól - Berne tollából valóban hitelesnek tûnik. Ha másért nem, hát azért, mert feltûnõ hasonlóságot mutat bizonyos Eric sorskönyvével, melyben szintén jelentõs cél lehetett az elismertség. Ezt abból gyanítjuk, hogy - a szerzõ hasonlatát plagizálva és továbbgondolva - Eric rögtön a Pokolban keresett babérokat (pszichoanalitikusnak készült), majd amikor ott elbukott, megalapította a Tranzakcionális Analízis Birodalmát. A sorskönyvi megnyilvánulások feltehetõleg kevéssé megrázóak annak, aki az örök nyertes szerepét játssza, különösen, ha közben a jó oldalon áll. De miért fogadjuk el az olyan gyermekkori programozást, amely egész életünkben sorozatos kudarcokra kárhoztathat? Berne szerint a szülõi szeretet elnyeréséért, és mert - jobb híján - a vesztes sorskönyv is ad valamiféle célt életünknek. Felnõttkorunkra pedig már annyira hozzászokunk az általa kijelölt keretekhez, hogy csak arra figyelünk fel a világból, ami beleillik sorskönyvünkbe, és észre sem vesszük, hogy a gyermekkorunkban kiválasztott szerepünknek megfelelõen viselkedünk a már eleve egyoldalúan észlelt helyzetekben.