Terry Clark repülőszázados navigátor volt a Királyi Légierőben 1938-tól 1945-ig, a hadsereghez alig 19 évesen csatlakozott. Hat ellenséges gép lelövésében vett részt, 1941-ben megkapta a Distinguished Flying Medal érmet bátorságáért, 1944-ben részt vett a légi fedezet biztosításában a normandiai partraszállás során. Clark rendszeresen részt vett a Westminster apátságban tartott éves emlékmiséken az angliai csata évfordulóin, és élete végéig büszke volt háborús szolgálatára, bár azt mondogatta, különösebb elismerés nem illeti, mert "csak egy fiatalember volt, aki tette a dolgát". John "Paddy" Hemingway, az angliai csata utolsó életben maradt veteránja Halálával "a kevesek" most már tényleg nagyon kevesen maradtak: az utolsó túlélő John "Paddy" Hemingway, aki Dublinban született 1919. július 17-én, vagyis 100 éves. Hemingway is 1938-ban állt be a légierőbe, a háború első szakaszában Franciaországban szolgált, ahol alakulata a brit expedíciós hadsereg légi fedezetét biztosította, és 1940 májusában lelőtte az első ellenséges gépét, de saját repülőgépe is találatot kapott, ezért kénytelen volt leszállni vele.
3. 1940. között mindössze egyetlen olyan hét volt, amikor a RAF-nak nagyobbak voltak a veszteségei, mint a Luftwaffénak. A németek az angliai csata során közel kétszer annyi gépet veszítettek, mint a britek. Az 1733 német géppel szemben a britek veszteséglistája 915 repülőt tett ki. 4. Bár Churchill 1940. augusztus 20-én a brit alsóházban elhangzott híres mondata ("Az emberiség viszályai során soha nem köszönhettek ilyen sokat ilyen keveseknek") téves feltevéseken alapult, mivel a RAF állománya meghaladta a Luftwafféjét, a brit kormányfő szavai hozzájárultak az Egyesült Királyságot utolsó erejükkel megmentő "kevesek" mítoszához. 5. Az angliai csatában a brit légierő nem csak britekből állt: a pilóták között voltak ausztrálok, új-zélandiak, kanadaiak, dél-afrikaiak, rhodéziaiak, franciák, belgák, csehek, lengyelek, amerikaiak és írek is. A RAF az angliai csata alatt két lengyel, valamint egy cseh vadászrepülő-századot is felállított. A légi háború legeredményesebb RAF-pilótái között egy cseh fiatalember, Josef František is helyet kapott.
John Frayn-Turner Leírás A kötet a brit történelem egyik legkritikusabb konfliktusának hiteles történetét tárja az olvasó elé. A repülés és a Királyi Légierő szakavatott tekintélyének könyve napról napra ismerteti a híres csata történéseit, úgy a levegőben, mint a földön. Több szempontból vizsgálja az eseményeket: Churchilltől és Dowdingtól egészen "a kevesekig" (az angliai csata pilótái), akik végigharcolták a csatát. Megfelelő egyensúlyt teremt a katonai stratégiák ismertetése és a pilóták élménybeszámolói között. A Királyi Légierő és a Királyi Légierő női kisegítő erőinek földi személyzete is végre fontosságának megfelelő súllyal szerepel. Továbbá szó esik a nélkülözhetetlen mentőszolgálatok tagjairól, és a szerző nem feledkezik meg a civilekről sem. A kötet nem fejeződik be a harcok lezártával, hanem továbbgondolja a Blitz következményeit. Szerző: Illusztráció: fekete-fehér fotómelléklet
A társaság olyan emlékművet szeretett volna készíttetni, amely nemcsak a német gépekkel harcoló brit pilóták, hanem az őket segítő megfigyelők, szerelők, valamint a légitámadásokat kényszerűen elviselő emberek előtt is tiszteleg. [1] Az emlékmű helyszínének a Viktória rakpartot választották, a Brit Királyi Légierő első világháborús emlékműve és a Westminster híd közötti szakaszt, szemben a London Eye -jal. Az emlékművet a Morris Singer öntöde készítette, amely korábban a Trafalgar Square -en álló bronzoroszlánokat is megformálta. Az emlékművet Károly walesi herceg és felesége, Kamilla cornwalli hercegné leplezte le 2005. szeptember 18-án hétszáz ember jelenlétében. [1] Az emlékmű [ szerkesztés] Az emlékmű egy már létező, 25 méter hosszú, gránitlapokkal borított építményen kapott helyet, amely egykor a földalatti vonatok gőzmozdonyainak füstjét vezette a szabadba. Ide kerültek az angliai csatában résztvevő pilóták nevét és rendfokozatát felsoroló bronztáblák is. A dombormű két nagy panelből áll, közöttük el lehet sétálni.
A film tehát tananyag-jellegének (amely pedig elvárás lett volna) sem tud megfelelni. Ettől függetlenül látványos, de csak azért, mert a repülőgépek mindig látványosak, még akkor is, ha épp üres tankkal ácsorognak a földön. A film elején tehát az angolok menekülnek a németek elől Franciaországban, majd a főcím alatt egy harsány, nehéz, igazi "németes" induló keretében – Ron Goodwin nagyszerű szerzeménye – megjelenik a náci tisztikar, amely a maga szokásos önelégültségével dönt úgy, hogy ha már így adta a sors, akkor irány azonnal fentről a doweri fehér sziklafal. A zenei hatás elrendezése fontos része a filmnek: az induló mindig akkor dübörög föl, amikor a németek kerülnek elő, az angolok oldalán inkább csend honol, meg zajok, zörejek és persze robbanások hangjai: ezzel is igyekezett a rendező jelképezni a két nép pillanatnyi lelki állapotának a különbözőségét. Az angolok a hadműveletek sajnálatos természetességében élnek és végzik a dolgukat (védik a hazát), németek ellenben az erőszakos és pökhendi diadalmi mars hangjai mellett lépnek fel, a győzelem közelgő, csörömpölő boldogságában.