S most a hála! … vétkes vakmerénnyel Reánk uszít a hűtelen király, S mohó étvággyal megrohantok minket, Miként a holló a holttestre száll. Hollók vagytok ti, undok éhes hollók, De a magyar még nem halotti test. Nem, istenemre nem! S hajnalt magának Az égre a ti véretekkel fest. Legyen tehát ugy, mint ti akartátok, Élet-halálra ki a síkra hát, Ne légyen béke, míg a magyar földön A napvilág egy ellenséget lát, Ne légyen béke, míg rossz szívetekből A vér utósó cseppje nem csorog… Ha nem kellettünk nektek mint barátok, Most mint bírókat, akként lássatok. Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen, Mely birtokodra s életedre tör. Föl egy hatalmas, egy szent háborúra, Föl az utólsó ítéletre, föl! A századok hiába birkozának Velünk, és mostan egy év ölne meg? Oroszlánokkal vívtunk hajdanában, És most e tetvek egyenek-e meg? Föl, nemzetem, föl! Jussanak eszedbe Világhódító híres őseid. Egy ezredév néz ránk itélő szemmel Atillától egész Rákócziig. Petőfi élet vagy halál teljes film. Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is Leszünk, mint voltak e nagy ősapák, El fogja lepni árnyékunk a sárba És vérbe fúlt ellenség táborát!
A Szabadság szívbemarkoló költeményét ajánlom minden magyar figyelmébe ma a születése napján: Petőfi Sándor – Élet vagy Halál! – idézi Kállai Ferenc Erdőd, 1848. szeptember 30. Petőfi Sándor – Élet vagy Halál! A Kárpátoktul le az Al-Dunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Petőfi élet vagy hall of light. Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar. Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén. Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, Mit vétettél, hogy így elhagytanak, Hogy isten, ördög, minden ellened van, És életed fáján pusztítanak? S dühös kezekkel kik tépik leginkább Gazúl, őrülten a zöld ágakat? Azok, kik eddig e fa árnyékában Pihentek hosszu századok alatt. Te rác, te horvát, német, tót, oláhság, Mit marjátok mindnyájan a magyart? Török s tatártól mely titeket védett, Magyar kezekben villogott a kard. Megosztottuk tivéletek hiven, ha A jószerencse nékünk jót adott, S felét átvettük mindig a tehernek, Mit vállatokra a balsors rakott.
A Kárpátoktul le az Al-Dunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar. Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén. Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, Mit vétettél, hogy így elhagytanak, Hogy isten, ördög, minden ellened van, És életed fáján pusztítanak? S dühös kezekkel kik tépik leginkább Gazúl, őrülten a zöld ágakat? Azok, kik eddig e fa árnyékában Pihentek hosszu századok alatt. Te rác, te horvát, német, tót, oláhság, Mit marjátok mindnyájan a magyart? Petőfi Sándor: Élet vagy halál! - A Turulmadár nyomán. Török s tatártól mely titeket védett, Magyar kezekben villogott a kard. Megosztottuk tivéletek hiven, ha A jószerencse nékünk jót adott, S felét átvettük mindig a tehernek, Mit vállatokra a balsors rakott. S most a hála!... vétkes vakmerénnyel Reánk uszít a hűtelen király, S mohó étvággyal megrohantok minket, Miként a holló a holttestre száll. Hollók vagytok ti, undok éhes hollók, De a magyar még nem halotti test.