HELLO BOOK A történelem vége és az utolsó ember 1989-ben, az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama A történelem vége? című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett. Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az "endizmus"-vitában. Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia "az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja", "a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet". Jégtörő - Barangolás a világban. Azóta bármi történik a világban - terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert -, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem. Fukuyama legkomolyabb bírálója persze Samuel P. Huntington volt, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.
Veszprémy László Bernát: 1921 – a Horthy-rendszer megszilárdulásának története. Jaffa, 2021 Bár korántsem példa nélküli (erről a szerző az előszóban maga is ír), mégis bátor döntés az is, hogy egyetlen év történetét dolgozza fel. A szűk időkeret természetesen igényli az elmélyült forráskutatást, hiszen itt nem lehet mások nagyobb áttekintéseire támaszkodni. Veszprémy ennek az igénynek professzionálisan megfelel, hatalmas apparátust, több száz forrást vonultat fel, amihez külön segítség a sok hasonló műből fájóan hiányzó, itt megtalálható névmutató. Az olvasónak azonban a kötet címét olvasva a csalódásra is föl kell készülnie. Ez a könyv valójában nem a Horthy -rendszerről és nem a megszilárdulásról szól, és az 1921. esztendő is érthető módon többéves környezetével értelmeződik. Horthy-rendszerről nem is szólhat a kötet, hiszen a két világháború közötti időszakot nem Horthy, hanem egyértelműen Bethlen István alakította rendszerré, méghozzá tudatosan. A kormányzónak megvolt a maga szerepe a sajátos magyar út kiformálásában, de az rendszeralkotónak semmiképp sem nevezhető.
A valóságban Horthy birtokviszonyai jól dokumentáltak, az örökölt körülbelül 1500 holdon fölül érdemi gyarapodás 1920 után tudhatóan nem volt. A kötetben visszatérően olyan forrásszövegekkel találkozunk, amelyek a szerző elbeszélését látszanak alátámasztani, anélkül azonban, hogy a közölt forrás hitelességéről, esetleges elfogultságáról tájékoztatást kapnánk. A források halmozásának másik hátrányos következménye, hogy az olvasóban a rengeteg információból éppen a rendszer nem áll össze, arról nem szerez átfogó ismereteket, hogy 1921 januárjától decemberig milyen utat járt be a magyar történelem, honnan hova jutott el az ország. Holott a könyv címe joggal utal a jelenségre: 1921 tizenkét hónapja alatt valóban megszilárdult egy olyan társadalmi rendszer, amely lényegét tekintve fennmaradt egészen a német megszállásig. Veszprémy a kötet tanúsága szerint birtokában van minden információnak ahhoz, hogy a tárgyalt történelmi esztendőnek az átfogó, értékelő leírását megadja. Ennek a műnek a megírása azonban még hátravan.
Iván mesél – Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar új koncertsorozatáról - YouTube
Ezek különleges szépségű példája az 1863-ban keletkezett Két legenda, melyek Assisi, illetve Paolai Szent Ferenc életének egy-egy epizódját dolgozzák fel. Az ezúttal zenekari változatban felcsendülő Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár legfőbb jellemzője a himnikus emelkedettség. Bár az 1838 és 1859 között zongorára és zenekarra komponált Haláltánc a gregorián Dies irae dallamát parafrazeálja, mégsem annyira vallásos témájú, mint inkább az elmúlás döbbenetét kifejező középkori halálkultusz visszhangja, melyet a pisai Campo Santo freskója ihletett, s amely virtuozitása mellett zordságával nyűgözi le hallgatóját. A Magyar rapszódiák népies műdalok nyomán komponált virtuóz zongorasorozatából az egyik legcsillogóbb a második, melyet, akárcsak a II. legendát, ezúttal zenekari átiratban hallhatunk, emlékezve arra, hogy a 19. századi gondolkodásmód egyik fontos eleme volt a zeneművek átiratokban való népszerűsítése. Az 1983-ban alapított Budapesti Fesztiválzenekar új igényességet hozott a magyar zenekari kultúrába, és Fischer Iván művészeti vezetésével a világ egyik legjobb együttesévé vált.
Ezután a Lucas & Arthur Jussen zongoraduó azt a versenyművet játssza, amelyet Mozart eredetileg magának és testvérének komponált. A kétzongorás koncertet frappáns cadenzák, vad disszonanciák és briliáns finálé jellemzik. A háromtételes darabban a két szólista szigorúan mellérendelt viszonyban áll, kísérő szerepbe kényszeríti viszont a zenekart. Az egymástól füllel alig szétválasztható zongoraszólamokat a Jussen testvérek szólaltatják meg, akik tíz és tizenhárom évesen játszották először a művet az amszterdami Concertgebouw színpadán, majd rögzítették is a Deutsche Grammophon lemezkiadónál. Az est végére Beethoven korszakhatárokat átlépő grandiózus "Eroicája" tesz ünnepélyes felkiáltójelet. Napóleonnak való ajánlás ide, fantáziadús zenetudósok által kitalált rejtett programok oda - ami biztos, hogy Beethoven végül egyik legnagyobb pártfogójának, Lobkowitz hercegnek dedikálta III. szimfóniáját, amely "egy nagy ember emlékének megünneplésére" készült.