_____________________________________________ Tóth Krisztina: Az vagy nekem Az vagy nekem, mint rabnak a fegyőr, seggnek a tanga, combnak a borosta. Bezár, szorít és szúr mindenfelől, előbb csak húsba vág, aztán a csontba. Az vagy, mint tépőzár a nagymosásnak, sorban kihúzod mind a szálakat. Lucskos halom, gombócba gyűrve várlak és mi fölfeslett az tovább szakad. Tőled rohan a harisnyán a szem le. Tóth Krisztina verse: Futrinka utca. Becsípsz és kiakadsz, mint a cipzár. Vándorló zokni: felbukkansz hetente, lehet, hogy volt párja, de nincs már. Az vagy nekem, mi rég nem kéne légy, lengő papír, én meg rászállva légy. Tóth Krisztina: Beszélek I. Beszélek folyton, álmodban beszélek, nem ember-nyelven, mert más itt a hangom, meghallod úgyis, mikor én beszélek ahogy annyi lényben meglátod az arcom, az őszi domboldal agyagos sarán a nyárba nem lehet visszamászni, de van valahol egy ösvény talán, csukva a szemed, azért kell ott állni, vigyázz, ne lépj a fekete csigákra, térképet írnak a sírásnyomokkal, le ne mossa a napok áradása, hogy tudnál másképp visszajönni onnan.
Sietni kellett, ötre jött az anyja. Letolt gatyában ugrált utánam, a kádban guggoltam, õ a csaphoz állt. Szerintem is klassz. Reggelenként a legszebb. Tizenhat voltam, eltelt még tizenhat, mellettem állt a piros hetesen: …az ólomüveg, tudod, az ebédlõ és a nappali közt, azt ugye meghagytátok? …dehogy hagytuk. Azt még apám csinálta, színes dossziék a két ablak között, a vállalattól hozta haza õket… …én most leszállok, metróval megyek. Mért leplezõdnek le mindig a csodák. Mikulás. Gólya. Most meg ez. Tóth Krisztina – A végvár Vágott egy ablakot a kéziperzsán, hogy azért ne üljek ott a sötétben. Vmarianna - Tóth Krisztina. Z. nagyfiú volt, én meg kisgyerek: alig vártam, hogy ellenség lehessek, és foglyul ejtsen végre engem is. A mamája a sulinkban tanított, nagy rend volt náluk, könyvek, porcelánok, a hallból hordtuk át a székeket. "Mondd el saját szavaiddal, hogyan ostromolták a törökök a várat! " Z. mára tökkopasz, mint a janicsárok, és a tizenöt sugárkezelés után elment a hangja is, hiába tátog, nincsenek saját szavai.
Fekszik csak a sírba', de ki sose hízza, nincs szüksége hullahoppra. Irodalmár Az írónak sok a dolga, olvasásra nincsen módja, őt a múzsa várja, hülye kollegákra idejét nem pazarolja. Tóth krisztina versek szavalóversenyre. Elárulom, elárulom a gyulai nézőknek, hogy az ember egy rövidke műsor alatt mért fő meg. Azért van a nagy meleg, mert itt van ez a sok lángész: olvasd őket a Bárká ban, szeptemberben, ha ráérsz! Megjelent a Bárka 2021/5-ös számában. Főoldal 2021. november 11.
Letelt, s hitelt nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, úgy múlt a múlt, annyi idő, hogy szinte sok. De ért már más is, mint e sokk: hold is, nap is pólyálta hűlő életem, s amit nem tettem, tervezem e lét felét leélve: őrzöm arcomat, s eleddig nem zuhant sokat csecsem becse, sőt, egy bocsom is van (de szép! ), beszélni is kezd majd ez év telén talán, de hogy mi történt, mire volt jó harminckét éven át e porhó, havam, hevem hová gomolygott nyomtalan, és ugyan hol, ha nyoma van, szivek, szavak mélyén mi ülepszik, mi lesz, így fog eltelni, élni ez? Vagy túl a túl bonyolult léten, túl ezen egyszercsak majd megérkezem s ittlétemet átlátom ott?! (Magvető Könyvkiadó, Budapest 2001)