A Terézanyu karakter is azért olyan népszerű már 12 éve, mert valami nagyon közöset, ismerőset fogott meg. A legtöbb nő maga elé enged másokat és ettől szenved. Ön hogy talált ebből kiutat? Hogy tanult meg nemet mondani? Nekem ezt megoldotta az Állítsátok meg Terézanyut című könyvem sikere. Utána sok nő keresett meg, hogy adjak tanácsot, a hirtelen jött népszerűség hatására gyorsan rájöttem, hogy vagy magamtól megtanulok nemet mondani, vagy ki fogok purcanni. Nem könnyű egyébként nemet mondani, mert benne van a kockázat, hogy nem fognak szeretni. De nem érdemes mindenáron megfelelni. Ahogy minden élethelyzetben újra meg kell tanulni: például kisgyerekes szülőként a legnagyobb ellenség a saját bűntudatunk. Idén ötödik alkalommal hirdették meg a Terézanyu pályázatot. Mi a célja? Napi merítés: Ficsku Pál: "Nyajjátok ki Terézanyut!" | hvg.hu. A nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének növelése. A könyvem sikere óta eltelt 12 évben a hozzám forduló nők problémáinak nagyjából ugyanaz a forrása: az önszeretet, önbecsülés hiánya. Fontos tudatosítani, hogy ez a bizonytalanság a társadalmi helyzetünkből is adódik.
2010- ben indítottam el a Terézanyu pályázatot, azért, hogy mindenki elmondhassa a magáét: hiszen legtöbbünk élete kész regény! A női lét tabutémáit érintő kérdések kapcsán, melyeket évi rendszerességgel feltettünk nektek, mindenkinek van egy személyes története- több ezren meg is osztottátok velünk a pályázat közel évtizedes történetében. Köszönjük! Az idei – sorban 9. - pályázatunk rendhagyó. Egyrészt régi kollégámmal és barátommal, Békéssy Olgival, a alapító- főszerkesztőjével közösen hirdetjük meg. Másrészt ez az első olyan pályázat, amelyet közösségi összefogással, kalákában bonyolítunk le: a Terézanyu pályázat eddigi díjazottjainak önkéntes munkájával tudjuk megvalósítani- köszönet érte Nektek! A fejlődés, a változás tehát szívet melengető: a pályázat első évében még a férjemmel fogtam össze a megvalósítás érdekében, hét éven át a céges támogató segítségével, és most, a kilencedik évben már a pályázat által létre hívott közösség, a Terézanyu Klub tagjaival. Így aztán adja magát a téma: váltás, változás- tudjuk, hogy Neked is van egy történeted erről, oszd meg velünk bátran!
Ha lehetne, még sok ilyen eseményt szerveznék, hihetetlen energia áramlik ilyenkor a teremben. És igen, a kulcs, ahogy mondtam: a megerősítés. Annak megmutatása, hogy amit ezek a nők tettek, tesznek, amivel nap mint nap megküzdenek, az csodálatra méltó. A Terézanyunak két halottja van már, két családanya. Nehéz feldolgozni az elvesztésüket, ugyanakkor pici vigaszt nyújt, hogy tudjuk, milyen sokat jelentett számukra a díjazás: hogy megkapták, amit a többi nyertes is, hogy felolvassák nyilvánosan az írását, megtapsolják, hogy sírnak-nevetnek a szövegén, hogy kimegy az elismerésért, hogy megölelik, megünneplik – ez annyira nem is sok, ugye? Olyan nagy hiány van a megbecsülésben, pedig csodaszer. Munkahelyeket, házasságokat hagynak ott az emberek, mert nem kapnak belőle. Nincs meg a kultúrája a köszönömnek. A Richter Aranyanyu-díj kapcsán mindig azt éreztem, hogy a meleg vizet találtam fel. Mert mi volt az ötlet? Itt van ez a rengeteg nő az oktatásban, az egészségügyben, a szociális területen, akik kevés pénzért baromi sokat dolgoznak, akik a vállukon viszik a legfontosabb területeket, és senki annyit sem mond nekik, hogy köszi.