Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére és futott, telefonált és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Halottak napi versek 20. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez épen, mint az az ember ottan a mesében.
1899 november 1 Kinde Annamária Mindenszentek Sötétség kapuja sarkig tárva. Rontó-ártó lidérc hogy ki-be járna. Elvigye álmomat, vissza se hozza, lássam: osztódik hatalom konca. Pénz, paripa, fegyver, presztizs, státusz... Leszúrt vezéren mindenki áthúz, Hátulról mindig Sohasem szembe. Rút valóságot ki vesz figyelembe? Dilettáns intrikus önvermébe pottyan. Se-hall-se-lát szunnyad nagy nyugalomban. Orráig se lát el, örömei ritkák, fülei betömve, elfeledte titkát régi mulatságnak, mikor együtt mindig segítettük egymást, úgy, ahogyan illik. Nem riaszt már semmi. Nagykarácsony álma. Új fény születése Vár most a világra. Reményik Sándor: Halottak napja - Magyar versek. Bertók László Halottak napja: visszapillantó tükör, vizsgája szemnek, emberségnek, akiket te mutatsz, azok már nem előznek. Sebességük fűszálak élein, porszemeken cikázik, arcuk csontok roncsaiban ázik. Mértanuk pontjai között a közúti szabályok érvénytelenek, életünkre igazolások. Meghívás nélkül jelen vannak kanyarokban, mozdulatokban, tekintetük, mint jelzőlámpa bennünk villan.
Mennyire fontosak azok, akik élnek? Milyen gyakran gondolsz rájuk szeretettel? Jelenthet-e annyit, mint ki régen ment el? Ilyenkor az ember temetőbe jár ki, Elmúlt szeretteit véli megtalálni. Közben annyin élnek magányosan, távol, kire nem jut idő, kit a szív nem ápol. Pedig a halottak a szívünkben élnek. A hétköznapokba bőven beleférnek. M'ért nincs az élőkért ugyanilyen ünnep, ami lángra gyújtja apró mécsesünket. Aki elment, jól van, csak egy más világon, s nem tud örvendezni levágott virágon. Földdé porladt testet látogatsz a sírnál. Élőkért tehetnél, ahelyett, hogy sírnál! Oly sok a magányos, kinek nem jut semmi. Ki örülni tudna, ha tudnák szeretni. Ám ezt meg se látod – tudod – attól félek. Megbékélni kéne, s nem visz rá a lélek. Vársz, amíg késő lesz, mikor már nem bánthat, akkor száll szívedre, majd a gyász, a bánat. S jön halottak napja, s mész a temetőbe, bocsánatot kérni, s elbúcsúzni tőle… Aranyosi Ervin © 2011-10-31. Halottak napi versek. A vers és festmény megosztása, másolása, együtt engedélyezett.
Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben sötét a határ, S hosszú az éj alant. Szívek, tilos a nagy világítás, S virág sincs annyi már, Elpazaroltuk régi ünnepen; Egy-egy szálat visz némán, könnyesen, Ki ma este a temetőbe' jár. Hiába, virág sincsen annyi már. De egy-egy szálat letenni szabad. S hallatni tompán, fojtottan szavunk, És aztán: kezet fogni halkan, loppal, Egyik halott a másik halottal: Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk. Kolozsvár, 1920. A legszebb idézetek Mindenszentek és Halottak napja alkalmából | Babafalva.hu. november 1.