Szolgál. Kornis szövege az ő némaságát bírja szóra. Kádár Jánosné tragikus és ironikus monológját Kútvölgyi Erzsébet szólaltatja meg, Telihay Péter rendezésében. Bemutató: Házi színpad, 2019. január 19. Hogy Kádár János felesége, saját történet nélküli lenne? Ugyan kérem! Már egy újszülött csecsemő sem az. Nagyon is megvan ennek az asszonynak a saját története, ugyanis akárhányszor a férjét föltették a posztamensre, vagy ledobták róla, ennek a nőnek élnie kellett. Ha semmi más nem történik vele, csak ennyi: már saját története van. A túlélés története. Kádárné balladája szerző: Kornis Mihály előadja: Kútvölgyi Erzsébet rendező: Telihay Péter Következő előadások: február 5. 19:30, február 10. Kornis Mihály Kádárné Balladája, Kádárné Balladája :: Vígszínház. 15:00 és 19:30 Vígszínház, Házi Színpad Fejléckép: Kútvölgyi Erzsébet (fotó: Almási J. Csaba / Vígszínház) Nem azért mert három, vagy négy diplomával rendelkezett, hanem születetten volt az, olyan döntéseket tudott hozni, amelyek egészen meglepőek voltak az ÁVH-nak, és a Politikai Bizottságnak is. Ellehetetlenítették, amikor Kádár börtönben volt, de nem akarták megölni, sőt!
Ajánlja ismerőseinek is! Meggyőződésem szerint "itt és most" Magyarországon nem lehetséges színházat csinálni, hacsak nem csoda folytán. De nem lehet már tíz éve, húsz éve, harminc éve.. - talán soha nem is lehetett. Ha egy népnek nincs közösségi kultúrája, akkor nem lehet színháza sem. A magyar színházi avatngárddal is főképpen az a baj, hogy nincsen. Nem tettek, csupán események. Nem megcsinált, megszrvezett, létrehozott művek, hanem balhék. "Valami más. " De valami más - az kevés, és mindig is kevés lesz. A színház mindig a jelené, estleg a múlté is, de soha nincs köze a jövőhöz. Jegymester webáruház. Színház az, ami megvalósul itt és most. Ha nem valósul meg: spekuláció. A színház ugyanis merő praxis. A megtervezett eseménynek a kiszámíthatatlan realitással való ütközése során születik meg a színházi pillanat - ha megszületik... nyirkos-csúnya délelőtt a zsöllyébe süppedve, míg a színpadon a helyüket keresgélő, álmos "benszülött" színészeket figyeltem, mint egy rosszkedvű, botcsinálta cirkuszigazgató, megvilágosodásszerű élességgel, valamely panorámakép teljességével terült elém jövendő színházrendezői sorsom hiábavalósága... a kijelölt életketrec szűkössége és piszka.
Megviseli az embert, hogy a kilencvenes évek épp olyan messze kerültek, mint a Kádár-korszak. Nem úgy van, most, mint volt régen… a mi hevenyészett, válófélben lévő demokráciánk hajnalalán. S erre a rendezés erősen rá is játszik a darab végén, de erről később. Kornis Kádár Jánosnét józan proliasszonynak ábrázolja, aki mentes minden sallangtól, olyannak fogadja el az életet, amilyen, és egy eszme, egy rezsim, egy ember szolgálatába állva leéli, ahogy illik. Ellenvethetnénk, hogy kétszer ment férjhez, az első azonban pillanatok alatt lelépett a színről. Muszáj megjegyeznünk, hogy a fiatal Kádár János karakteres és igen jóképű volt, mellesleg a házaspár albérlője. Ennyit a szocialista prüdériáról. Hogy Kádár mit látott meg Róna Ottónéban, nem tudjuk, talán, hogy nem kell vele fölöslegesen lelkizni, szívós, nem panaszkodik és megbízható. Oda megy, ahova köll, az ÁVO-ba, aztán a funkcionárius középbe, az MTI-be személyzetisként, végül egészen magasra: a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának egyik vezetői székébe.
Nem finom, nem szimpatikus, nem iskolázott, de tud valamit: ösztönös átvészelési stratéga. Kútvölgyi a lehető legtöbbet hozza ki a Kornis egyébként is versszerű, balladai szerkesztésű, ráadásul most alaposan meghúzott darabjából, ívet tart, lelkiállapotot skiccel egy mozdulattal: macit simít, ballonkabát övet szorít, lompos kosztümben ridikült lógat. Fenyegető panoptikum ez egy őszinte bentlakóval, aki elmondja: nincsenek szimpatikus politikusok, a barátságok semmit se érnek, és ha valakinek Péter Gábor az esküvői tanúja, az nem garancia. A mozgó díszletfalak, a bejátszások, korabeli sanzonok, indulók, kimittudos slágerek hol tördelik a figyelmet, hol virtuózan átvezetnek egyik évtizedből a másikba. Minél közelebb kerülünk az Öreg halálához, annál fenyegetőbben néz ki alkalmi idegenvezetőnk a magyar történelem egyik privátpoklából, túllép a figura a személy történetén: vádol, összegez, nem jó a vége itt semminek. Kútvölgyi Erzsébeten kívül kevesen tudnák ezt megcsinálni: a mindössze 55 perces játékidő alatt fragmentált, időben nem is összekapcsolódó jelenetek során beszél egy korról, egy emberről, érvényesen.