Akár pörgősebb történetet visz vászonra, akár egy rőfösboltban játszódó kamaradrámát, ő valahogy mindig képes megteremteni a hangulatot. Tudom, sokszor dobálózok ezzel a szóval, de az általa megteremtett atmoszféra különbözik a többi rendezőétől. Az övé ugyanis önmagában is képes elvinni egy filmet a hátán. Nos így van ez a Volt egyszer egy… Hollywood esetében, sőt, azt is nyugodtan mondhatom, hogy még sosem volt így ennyire. Tarantino kilencedik – elméletileg utolsó előtti – moziját ugyanis az a nagybetűs hangulat tartja fenn, amire ilyen konstans módon most talán csak ő képes az álomgyárban. Quentin ezúttal ezúttal visszarepít minket a hőskorba: Hollywood legszebb időszakába. 1969-ben járunk, a hippikorszak leglüktetőbb pillanataiban, szemünk előtt csillog maga a megvalósult amerikai álom… no és az amerikai rémálom. Főhősünk Rick Dalton (Leonardo DiCaprio), a lassacskán kiöregedő színész, aki valójában soha sem volt szupersztár, noha megvoltak a maga pillanatai és lehetőségei. Mostanra azonban pályája lefelé ível: benne pedig tudatosul, hogy sosem lesz az a korszakalkotó színész, aki átírja a hollywoodi történelemkönyveket.
Az előzetes narrátora Kurt Russell, aki a filmben is ellátta ezt a feladatot amellett, hogy Randy Miller kaszkadőrt alakította. A videóban ismerős képsorok mellett láthatóak az újak, például egy hosszabb jelenet Charles Mansonnal (Damon Herriman alakításában), valamint egy olyan, ahol Dalton telefonál a nyolcéves Trudi Fraserrel (Julia Butters), akivel a történet szerint együtt szerepelnek egy tévésorozatban. A Volt egyszer egy... Hollywood regényváltozata Amerikában június 29-én jelenik meg, a magyar fordítás pedig várhatóan november 5-én kerül a hazai könyvesboltok polcaira a Helikon Kiadó jóvoltából.
Úgy csekkoltam be a moziból, hogy "Idén most van karácsony. " Revideálom, olyan ez most nekem, mint amikor a lelkes gyerek nagyon készül az ünnepekre, aztán valami rémesen béna ajándékot talál a fa alatt, az egész család összeveszik, és még a kaja is szar volt. Szóval elég csalódott vagyok. Ja, a stáblista után van még egy jelenet, azt érdemes megvárni, ha már az ember úgyis ott ül a moziban közel 3 órája. Jó indulattal legyen ez mondjuk most 10/7. Ha lemaradtál volna a Volt egyszer egy Hollywood előzeteséről, az alábbi cikkben pótolhatod: Funzine
Tarantinótól ne várjuk el, hogy történelmileg hű marad, mivel a való életben Polanski és Tate párosa valóban létezett, Sharon Tate pedig tényleg egy ilyen őzike lelkű kis leány volt. Velük ellentétben Rick Dalton és Cliff Booth karaktere csak egy kitalált alak, akiket egyébként Burt Reynoldsról és Hal Needhamről mintáztak. Ahogy ebben, úgy a történetben is rengeteg olyan fikciós elem van, amit nagyon jól vegyített a valósággal, a meglepetések ereje főként ebből fakad. Jó látni, hogyan képzelte el a rendező az ekkori világot egy alternatív valóságban, ahol kizárólag az atmoszféra és apró utalások maradtak meg ebből a korból hitelesen. Rengeteg csodás kikacsintás van a már említett inspiratív személyekre, de mindez teljesen egyértelműen egy geg, egy paródia például a kor spagetti westernjeinek trash minőségére, amikor még senki nem tudta, hogy mi fán terem Sergio Corbucci és Leone, a különböző művészfilmekre, a sztárok nagyvilági életvitelére és Bruce Lee magabiztos személyiségére, amivel kapcsolatban a lánya ki is akadt és kikérte magának a filmet.