Színes továbbá a fésű, a nyak ( az előke kivételével), a begy, valamint a szívhát, a farok fedő- és támasztótollaival együtt. A színek teltek, a nyak fémes csillogású. Durva hibák: Előírtaktól való durva eltérések, mint például a nagy test, hosszú, nyú-lánk termet. Magas, ívelt homlok, rövid, széles, domború fejtető. Je-lentős törés a csőgerinc és a homlok találkozási helyén. Vékony csőr-től, vékony, ívelt csőr (gerle csőr). Real madrid titkok 2022. Tarkóra simuló fésű, a tollforgók hiánya, hegyes illetve ferde fésű. Sárga, vörös, valamint egysoros szemgyűrű. Vérerezett vagy sárga szivárványhártya (kukoricaszem), sötét írisz (ahol ez nem előírásos), felemás szem. A fekete egyszínűek, kékes és fakó, valamint a fekete szívhátúak alsó csőrkávájának sötét jelzettsége. A fésűig nyúló koronacsepp. Keskeny, magasan emelt mell, fedetlen vállbúbok, nyitott hát, mérlegállás. Hosszú kormány- és evezőtollak, csüngő, rövid szárnyak, sátoros, laza farok. Hosszú, vastag csüdök és ujjak. A tollazat határozatlan színe, fodrosság, a szín egyenlőtlensége.
Ha valaki ránéz a Portugál futball sztárra biztosan nem a jótékonykodó csillagot látja benne.
Ha jól emlékszem a legnagyobb olasz körverseny, a Giro d'Italia korabeli plakátja volt és egy, a kerékpározást elég intenzíven űző vendégünk tetováltatta magára. Egy futónak készítettem olyan tetoválást, mely a futás közben végbemenő kémiai folyamatokat, az endorfin termelését, annak molekuláris szerkezetét ábrázolta, az is egy izgalmas kihívás volt. Real madrid titkok v. Ifjabb Ocskay Gábor emlékét egy rajongója saját bőrén őrzi (Fotó: Arany Gold Zoltán) Arany Gold Zoltán az elmúlt hónapokban két különleges művet is bőrre vitt. Az egyik a tragikusan fiatalon elhunyt fehérvári ikon, ifjabb Ocskay Gábor arcképe, míg a másik a téma felé irányító legismertebb magyart, Puskás Öcsit ábrázoló tetoválás volt. Utóbbi remekmű az úrhidai Tóth Dániel vádliján talált otthonra, a Londonban dolgozó, de sűrűn hazalátogató fiatalember büszke magyarságára, ráadásul szereti a futballt, így nem volt kérdés, hogy Puskás képe helyet kap a tetoválásai között. – Több Magyarországhoz, a magyarsághoz kapcsolódó tetoválásom van, büszkén viselem őket.
Ennek egyik legnyilvánvalóbb példája a Világirodalmi krónikák sorozatunk 33. epizódjának főszereplője, Norman Mailer regénye, a Meztelenek és holtak. 400 levél a hitvesnek Norman Mailer tizenhat esztendősen határozta el, hogy az írásból fog megélni, két évvel később pedig eladta első novelláját a Story magazinnak. 1944 januárjában megnősült, és mindössze huszonegy évesen éppen azon volt, hogy megkísérelje elkerülni a frontszolgálatot, miközben saját állítása szerint lelkesen dolgozott – ahogy ő fogalmazott – " az igazi, nagy, világháborús regényen ". Mailer végül nem sokkal a házasságkötés után kapta meg a behívóját, és az európai partraszállás nyarán került a Csendes-óceánra egy rövid Fort Bragg-ban lezajlott kiképzés után. Az elkövetkező nagyjából egy évet a Fülöp-szigeteken töltötte, ahol az idő legnagyobb részében írnokként működött, amikor pedig Japán letette a fegyvert, több társával együtt a szigetországba helyezték. Mailer a szolgálati ideje alatt szinte minden egyes nap levelet írt feleségének, Beatrice Silvermannek, a levelek pedig nagyban segítették, mikor belefogott azóta is visszhangzó művének megírásába.
A Meztelenek és holtak megfilmesítési jogait nem sokkal a megjelenést követően az az RKO Pictures szerezte meg, mely korábban Orson Welles Aranypolgárát is készítette, ám az 50-es évek közepére a stúdió már csődközelben leledzett, és végül Mailer regényének adaptációja lett a cég hattyúdala. Az adaptációt Raoul Walsh készítette Aldo Ray főszereplésével, noha a stúdió korábban Robert Mitchum-ot akarta a filmbe. A Panamában, 250 amerikai statiszta közreműködésével készült feldolgozás korrekt visszhangot kapott, noha nem sok hatással volt a könyv eladásaira, talán azért sem, mert addigra az már önállóan is megállt a lábán, és jóval túlnőtt a szerzőn, vagy épp a születő, háborús történelmi regények zsánerének további résztvevőin is. Mailer műve annak ellenére is kétségtelenül az egyik legfontosabb háborús kordokumentum, hogy később ő maga is többször élesen bírálta laza szerkezetét, és a gyenge kezű szerkesztést, mely hagyta neki túlságosan bőre léte engedni a szöveget, az ugyanakkor tény, hogy ez a regény később olyan háborús kötetek megszületése előtt nyitotta meg a kapukat, mint James Jones-tól a Most és mindörökké, Pierre Boulle-tól a Híd a Kwai folyón, Herman Wouk-tól a Zendülés a Caine hadihajón, vagy épp Cornelius Ryan-től A leghosszabb nap.
(6 idézet) Ulpius-ház Norman Mailer 1948-ban, a világégés után alig három évvel és alig huszonötévesen jelentette meg a második világháború utáni amerikai próza egyik csúcsteljesítményét, a világirodalom egyik legkiválóbb háborús regényét. Az amerikai haditengerészet arra készül, hogy visszafoglalja a japánoktól a csendes-óceáni Anopopej szigetét. Hatalmas tüzérségi előkészítés után, irdatlan hadi apparátus kíséretében hatezer katona száll partra. Az ilyenkor szokásos lelkiállapotban vannak: félnek is, reménykednek is, izgatottak, nagy harci kedvvel látnak neki az embert próbáló feladatnak. Megkezdődik a hetekig tartó véres küzdelem a dzsungel poklában… A parancsnok, Cummings tábornok, óvatos stratégaként nem sieti el a sziget teljes visszafoglalását. Felettesei igencsak szorongatják már tétovázása miatt, amikor az események váratlanul felgyorsulnak, és a hadművelet meglepő véget ér. Tovább... Norman Mailer 1948-ban, a világégés után alig három évvel és alig huszonötévesen jelentette meg a második világháború utáni amerikai próza egyik csúcsteljesítményét, a világirodalom egyik legkiválóbb háborús regényét.
Bár már az első világháború után is született néhány kiemelkedő jelentőségű háborús mű (gondoljunk csak Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan, valamint Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című regényeire), a második világháború során átélt, addig ritkán látható globális borzalom azonban a XX. század első felének teljes irodalmi palettáját meghatározta egészen a Vietnámi-háborúig bezárólag, mely aztán elkezdte épp visszájára fordítani a teljes tematikát. Bár Hollywood mindig is szerette hőseposszá változtatni a háborús realitást, az amerikai irodalom valójában már a kezdetektől jóval objektívebben közelített a témához. Ennek talán legfőbb oka, hogy a legjobb második világháborús regények valójában frontot megjárt katonák tollából születtek, akik a legcsekélyebb mértékben sem kívánták piedesztálra emelni az általuk is látott és személyesen átélt értelmetlen öldöklést, és bár persze a történelmet-a-győztesek-írják elv mentén a legtöbbször a náci Németország katonái a sátán ivadékaiként tűntek fel, tulajdonképpen már a műfaj első darabjai is megnyerő alapossággal világítottak rá az amerikai katonák gyarlóságaira is.
Jól időzített adagolásban, ritmust szabva jönnek az időgép segítségével fel-felvillantott életrajzi részek, melyek kiegészítik a képet, magyarázzák a felderítő akció során fellépő külső és belső konfliktusok, viták, magatartások, lelkiismereti kérdések alakulását. Az otthoni viszonyokhoz képest nem sok változik, de itt az ember pőrébb, énje meztelenre vetkőzik – nyíltabban mond ki, tesz meg dolgokat, nyíltabban néz szembe másokkal és önmagával. Red, Roth, Martinez, Croft, Hearn, Wilson, a Polyák meg a többiek lassan felismernek eddig önmaguk előtt is elrejtett, elhallgatott dolgokat. Itt tudatosul bennük: személyes felelősség terhel mindenkit döntéseiért, megalkuvásaiért, mulasztásaiért, egymás sőt, akár egyetlen kismadár életéért. Itt, ebben a kiélezett helyzetben lenne alkalom bizonyítani hűséget annak, akinek hűségét otthon kétségbe vonják, bátroságot annak, akit otthon gyávasággal vádolnak, lázadni annak, aki átlátja az engedelmességre, tekintélytiszteletre félelemkeltéssel nevelő rendszer aljasságát… Vagy mégsem?
A házaspár másfél év alatt nagyjából 400 levelet váltott egymással, melyekben Mailer részletesen beszámolt olykor kifejezetten unalmas napjairól, a katonák hétköznapi tevékenységeiről, pontosan megörökítve a háborúnak azon részét, melyről a krónikák később meglehetősen keveset szóltak. Évek múlva úgy fogalmazott, az a másfél év volt élete legrosszabb, ugyanakkor legfontosabb tapasztalata. Mailer a kezdetekből valami nagyszabásúban gondolkodott, valami olyanban, mely túlmutat egy egyszerű háborús regényen, és furcsamód az inspirációt sem az amerikaiaktól megszokott helyen kereste. Az orosz irodalomba temetkezett, miközben feleségével Párizsba költöztek, hogy Mailer a Sorbonne Egyetemen folytathasson tanulmányokat. Itt minden egyes reggelt azzal kezdett, hogy elolvasott 1-1 fejezetet egy Lev Tolsztoj-regényből – legtöbbször az Anna Kareninából – hogy az segítsen neki ráhangolódni az írásra. Norman Mailer Fuck-ból Fug Mailer 15 hónapon át dolgozott monumentális háborús portréján, lineáris rendben, ugyanakkor erőltetett tempóban haladt előre a történetben, és szívesen csapongott: ahogy később kijelentette, minden egyes héten legalább huszonöt oldalt dobott ki a korábban megírt szövegből.