A juhászné összecsapkodta a kezét: - Milyen szép parasztleány! Katonadalok A hosszú és fáradságos, nehézségekkel teletűzdelt úton a katonák sokat énekeltek, úgy menet közben, mint az esti pihenés alatt. A következő négy dal mindegyike a régi emlékek felidézése, az otthonlévő szeretteikre való emlékezés és az elmúlás gondolatait adja vissza fájó szívvel. Valahol távol tőled Nem látlak én téged többé Soha sohasem, Ne lásd meg Te sem, hogy érted Könnyes a szemem. Nevedet hiába mondom, Könnyemet hiába ontom, Harcok mezején, Valahol tetőled távol, Ott ahol senki sem gyászol, Ott halok meg én. Nem lesz egy tenyérnyi jel sem, Puszta síromon, Elesett katonák teste lesz a vánkosom, Ahová le fognak tenni, Síromra nem borul senki, Senki aki él, Tavasz sem fakaszt rám zöldet, Elhordja rólam a földet Messze majd a szél. Szeretném, hogyha még egyszer Itt lennél velem, Öledbe hajtanám lágyan Őszülő fejem, Szeretnék ajkadon égni Könnyezve boldogan élni, Csak egy éjszakát, Azután akármi érhet, Örömmel halok meg érted Kedvesem, s hazám.
Haszontalan! te nem levél közöttünk, S Szemerével, vélem s kedves Kölcseymmel Mételytelen mezőkön nem legelsz. Egernek nőttél zajgó habjai mellett; S atyád továbbad azt a bölcseséget, Mely szent Cyrillről s társáról maradt, Budai felének jött tanítani. Te lészsz az első, kit később Horányink Tisztelve fog nevezni, hogy hazánk Nyelvét, mint annak méltó gyermeke, Pápaink tüzénél gyúlt szívvel szeretted; S feleid között az első, sőt korunkig Egyetlen voltál, a ki azt miveléd. Dalszöveg: Bakanóták - Nem látlak én téged (videó) Balázs fecó a csönd éve vol paris Nem latlak én téged többé Songtext von Rúzsa Magdolna - Nem látlak én téged többé Lyrics Koronavírus – Hónapok óta először nem volt haláleset Szlovákiában | KISALFÖLD Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (elemzés) - Irodalmi Blog Kékszemü parasztleány. Jaj, lelkem, drágám, a jó Isten is lenevet magára! Ida mosolyogva nézett a tükörbe. Már most; ha felöltözött, ki is kell mennie. Hova menjen, hogy meg ne lássák? Az erdő felé tartott. Virágot szed majd ő ottan.
Ingerlesz! ' – Csak most értém a bolondot. Kilökjem? ah! de folytatá szavát. –, Magyarnak én azt ismerem, s csak azt, S nem senkit, senkit! mint azt, a kinek Szép nyelve még nincs elkeverve mással, Ki nem szorúl a vendég maszlagára, Kenőcsöt útál, s gondolatjait Tisztán s tekervény nélkül mondja ki; Magát a nyelv urának nem hiszi, Nem szabja a törvényt, új szót nem farag, De a régit érti, s tiszteli a szokást. Úgy ír, a hogy beszél – egy szóval: a ki Köztünk lett, köztünk nőtt, köztünk maradt meg. ' "S ezek szerint a négy...? ", Rosz verselők! ' "Én őket jóknak néztem, bár közöttünk Nem lettek és nem nőttek s nem maradtak. " – Tüzem lohadt s az álnokságok atyja, A vén csábító, a ki énutánam; A mint tudod, hol egy, hol más alakban Kísértve kullog, azt sugá tanácsúl, Hogy a legénykének vetnék csapot. S én, a ki hű tanácsnokom' hiába Nem szoktam súgni hagyni, teljesítém. – "Engedsz egy kérdést? " így szólék., Parancsolj. ' "Midőn beleptél, engem a haza Fő nem-tudom-miének mondogattál. Minek tekint az engem, a kinek Rosz író ez a négy?