Optimális esetben rajtuk keresztül ismerhetnénk meg a történetet, ők hoznának egy kis életet a könnyen megunható puffogtatásba, hiszen a World War Z érdemi játékmente egyébként egyetlen mondattal leírható: minden pályán pofonegyszerű feladattól feladatig vonszol a játék, közben pedig megszámlálhatatlanul sok élőhalott fejébe kell golyót ereszteni. Személyiség nélküli, klisés főszereplőinkhez viszont mindössze annyi sztorit csaptak hozzá, hogy miután egy adott karaktert irányítva végigvisszük az aktuális város minden misszióját, akkor megismerhetjük az illető múltját. World War Z teszt | Gamekapocs. Nos, ez édeskevés. Holtak felesleges hajnala Nem bonyolítják túl a dolgot a nevesített, különleges élőhalottak sem. Ők könnyen megkülönböztethetőek hétköznapi társaiktól: a Bull valóban bikaként ront rá kiszemelt áldozatára, a Lurker ráveti magát a gyanútlan játékosra, és egészen addig zaklatja, amíg valaki le nem rugdossa őkelmét a szerencsétlenről, a Gas Bag mérgező felhőt ereget, a Screamer pedig maga köré gyűjti az összes oszladozó hullatesót.
A pályák elsőre nagyon érdekesek és intenzívek, remek élményt nyújtanak, de sokadjára meglátogatva őket már nem voltak képesek ilyen hatást kiváltani. Egyszerűen túl sok az előre kitalált, scriptelt esemény, melyek elsőre nagyon jól néznek ki, húsz-huszonötödik alkalommal viszont már számítunk rájuk és elveszik a meglepetés. Valahogy nem éreztem azt az első alaklom után már, hogy itt bármikor a csapat nyakába szakadhat egy horda, minden túlságosan kiszámítható. World war z teszt 2020. Ez bizony egy kicsit odacsap az újrajátszhatósági faktornak, így máris nem tűnik olyan soknak az a négy helyszín, melyeket összesen alig 5-6 óra alatt le lehet tudni. Nekem hiányzott a Left 4 Deadben közkedvelt versus-mód is, melyben anno a speciális zombik irányításával lehetett szívatni a túlélőket. Ez a játékmód itt teljesen kimaradt, pedig a speciális zombik itt is megvannak. Helyette a kooperatív kampányok mellé kaptunk egy kompetitív többjátékos részt, amiben két túlélőcsapat küzdhet egymás ellen Team Deathmatch, Capture the Flag és pontfoglalós játékmódokban.
Sajnos azonban azért közelít a nullához a különleges zombik által generált izgalomfaktor, mert teljesen ugyanazok a lények pontosan ugyanazokban a helyzetekben és helyszíneken jönnek elő, akárhányszor is megyünk neki egy küldetésnek, ez pedig hatalmasat csorbít az újrajátszási faktoron, illetve kedven. Minimális randomizációval, a meglepetés érzetének fenntartásával rengeteget lehetett volna javítani a helyzeten, de ez a ziccer is kimaradt. Ami tényleg működik, az a zombihorda rohama. World war z teszt na. Bármennyire is esetlennek tűnnek egyesével vagy párban szaladgálva ezek az agyevő szerencsétlenek, ha százával megindulnak, akkor ember legyen a talpán, aki képes megfékezni őket. Hatalmas tűzerővel és okos csapatmunkával lehet csak visszaverni az ilyen rohamokat, és olyankor tényleg elő tud jönni a parafaktor, ha mégis sikerül a rondaságoknak rést ütniük a védelmünkön. Akkor sincs nagy baj, ha elesik valaki, hiszen a társakat feltámaszthatjuk, de ha valaki fűbe harap, azért csúnya pontlevonás jár a meccsek befejeztével.
Az Aftermath legjelentősebb újításai közé tartozik az opcionális FPS nézet, két új fejezet (Rómában és a Kamcsatka-félszigeten), egy új kaszt, a Vanguard, valamint pár új fegyver, köztük néhány kimondottan a megreformált közelharcra helyezett hangsúllyal. Nem sokkal a megjelenés után még a fejlesztők ígéretéhez hűen érkezni fog egy új játékmód, a Horde XL is, mely a játék eddig igencsak soványka, a kampánytól független Horda módját fogja erősíteni, korábban soha nem látott, elképesztő méretű zombihordákkal. Jót is, rosszat is Mindez papíron remekül hangzik, pláne, ha a készítők támogatni tervezik még a továbbiakban is, elvégre a WWZ -re eleve nagyon ráfért már egy jelentősebb vérfrissítés. Az öröm mégsem minden addíció esetén teljes. World War Z teszt. A leglátványosabb újítás természetesen az FPS nézet: a belső nézetből a korábbi pályák sokadik újrajátszása is hatalmas élmény, testközelből látni a rohamozó, egymásra tornyosuló hordákat egészen új ízt ad a játéknak. Az már kevésbé tetszett, hogy ez a mód nem mondható teljesnek: egyrészt a játék minden indításakor külön kell bekapcsolni, másrészt bizonyos animációk és mozdulatok végrehajtásakor, mint a közelharci támadások vagy a láncfűrész használata, a játék egyszerűen visszazoomol az eredeti TPS nézetbe.
DLC-ként már nehezebb szemet hunyni néhány hiányosság és átgondolatlannak érződő elem felett, ám amennyiben az alapjátékot szerettétek, érdemes lecsapni rá, ár-érték arányban megéri az 5000 forint körüli árat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!