Mary Shelley szívesen bolyongott a Szent Pongrác-templom temetőjében. Olvasgatott, halott édesanyjával találkozott, és itt vesztette el a szüzességét is. Talán különösnek tűnhet, hogy egy fiatal lány sírhalmok között tölti a szabadidejét, de Mary hobbija sokat tett hozzá a Frankenstein megszületéséhez. "Egyáltalán nem szokatlan, hogy két kiváló irodalmi személyiség lányaként nagyon korán foglalkoztatni kezdett az írás" – állt a Frankenstein 1831-es kiadásának bevezető szövegében. Mary Shelley így válaszolt arra a gyakran feltett kérdésre, hogy egy ilyen elbűvölő fiatal lány hogyan képes ilyen szörnyűséges dolgokról írni. Szülei valóban hozzájárultak a regény születéséhez, de nem kizárólag tehetségük átörökítésével. Az anya szelleme A Frankenstein megjelenését azonban csak az egyik szülő érte meg. Mary édesanyja Mary Wollstonecraft, a híres feminista író volt, aki rövid élete során olyan műveket publikált, mint például az A Vindication of the Rights of Woman (A nő jogainak védelme), és nem sokkal lánya születése után vesztette életét.
Mary Shelley Az angol Mary Shelley mindössze 19 évesen írta meg világhírűvé vált regényét, amelyet 1818-ban publikáltak, ám a Frankenstein kiadója nem várt nagy sikert a könyvtől, már a megjelentetésébe is eleve csak úgy ment bele, ha az alkotó neve nemcsak a címlapon nem szerepel, de még a belső oldalak valamelyikén sem kerül említésre. Ennek elsődleges oka abban keresendő, hogy az akkori olvasók számára gyakorlatilag elképzelhetetlen volt, hogy a gyengébbnek titulált nemből bárki is regényírásra vetemedjen, Mary ráadásul még azzal is tetézte a dolgot, hogy rémregény írására adta a fejét, mely műfajt aztán már végképp nem tartották egy nő részéről illendő választásnak. A megjelentetéshez a kiadó másik feltétele az volt, hogy az előszót az alkotó későbbi férje, a korszak jól ismert romantikus költője, Percy Bysshe Shelley írja meg, aminek köszönhetően egy ideig sokan neki tulajdonították az egész művet, egészen addig, amíg a későbbi kiadásokon végül fel nem tűnt a valódi szerző neve. A teremtője, Victor Frankenstein szeretetére vágyó, ám tőle még nevet sem kapó, végül ellene forduló teremtmény viszontagságairól szóló mű meghódította a világot, ám hazánkba csak 1977-ben jutott el, Göncz Árpád fordításában.
A BAFTA-jelölt Haifaa al-Mansou, Szaúd-Arábia első női rendezőjének filmje a rangos Toronto Nemzetközi Filmfesztiválon debütált. A főszerepben a Elle Fanning látható, aki Low Down című 2014-es filmjével Karlovy Varyban elnyerte Legjobb színésznő díját. Fanningen kívül még számos ismerős színész felbukkan, többek között a Trónok harcával befutott Maisie Williams Mary barátnője szerepében, vagy a sorozatban Stannist alakító Stephen Dillane, aki most Mary Shelley apját alakítja. Bemutató dátuma: 2019. április 4. Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd. Stáblista:
Érdekes, hogy az albumot hallgatva egyszer csak megjelent előttem az ismert Charles Dickens-klasszikus alapján, Ethan Hawke, Gwyneth Paltrow és Robert De Niro közreműködésével forgatott Szép remények, de nem azért, mert a score annyira hasonlítana Patrick Doyle szintén kiváló művére, hiszen erről nincs szó, hanem mert a zene hallatán annak jelenetei jutottak eszembe – gyakorlatilag bármelyikhez találnánk odaillő kompozíciót e bő félórából. Amelia Warner filmzeneszerzői pályájának mindössze második állomása a Mary Shelley, amelynek score-ján egyáltalán nem hallani, hogy olyan művész írta, aki e téren még nem rendelkezik komoly tapasztalattal, sőt ki lehet jelenteni, hogy bármely nála rutinosabb alkotó pályáján is figyelemre méltó muzsikáról beszélhetnénk. Minden pillanata simogatja a fület, úgy klasszikus, hogy mellette modern, ráadásul nagyon ritka, amikor ennyire tökéletesen sikerül a szintetizátor hangjának összeolvasztása a megszokott szimfonikus hangszerekével. A fent említett trió, azaz O'Halloran, Arnalds és Einaudi mellett Craig Armstrong, Thomas Newman és Jóhann Jóhannsson említése kívánkozik még ide, azaz akiknek mondanak valamit e nevek, azoknak komoly eséllyel tetszeni fog az album – de valójában nem is tudom elképzelni, hogy létezik filmzenerajongó, akinek ne tetszene.