Hit által élj, és ne az emberi elgondolásod szerint; akkor be fogsz jutni a nyugalomba. Szellemi értelemre jutni Péter törődött Jézussal, de csak az emberek dolgaihoz volt érzéke, ami azt jelenti, hogy az ember kíméli magát és sajátjait. Ez az irány, amelyben az emberek gyakorolták érzékeiket és amelyet megértettek. Sátánnak hozzáférése van ehhez a földi lélekhez, és ennek az eredménye szörnyű nyugtalanság. Jézus azt mondta: "Távozz tőlem, Sátán! " Jézusnak volt érzéke Isten dolgaihoz, ami az volt, hogy életét adja. Most meg akarja eleveníteni a mi szellemünket is, hogy megkapjuk a felülről jövő bölcsességet, amely mindenekelőtt tiszta stb. Mi a szellem youtube. (Jakab 3:17-18) Az eredmény egy olyan élet a hitben, amelyben szorosan ragaszkodunk az Igéhez saját emberi érvelésünkkel szemben, és testünket Isten szolgálatába állítjuk. Ekkor a lelkünk, amely földi és nyugtalan, kiöntetik és szellemi értelmet kapunk és megnyugodunk Istenben. "Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, …aki a mennyből szól hozzánk. Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. "
9 Megint másiknak ugyanaz a Szellem hitet ad, másnak pedig a gyógyítás ajándékait. 10 Van, aki olyan erőt kap, amellyel csodákat tud tenni, és van, aki a prófétálás ajándékát kapja. A másik meg arra kap képességet, hogy felismerje és azonosítani tudja a szellemeket. Egyik a nyelveken szólás különféle fajtáit kapja, a másik meg azt a képességet, hogy a nyelveken szólást megértse, és meg tudja magyarázni. Mi a szellem 2. 11 Mindezt ugyanaz a Szent Szellem cselekszi az embereken keresztül, és a saját belátása szerint adja ezt vagy azt az ajándékot. Krisztus "Teste" 12 Az emberi test egységes egész, bár sok részből áll. Ez a sok és sokféle testrész együttesen mégis egyetlen testet alkot. Így van ez Krisztussal is. 13 Mert bennünket — zsidókat és nem zsidókat, rabszolgákat és szabadokat — ugyanaz a Szent Szellem egyesített egyetlen "Testté", amikor bemerítkeztünk, és ugyanazt a Szent Szellemet ittuk. 14 Az emberi test sem egyetlen testrészből, hanem sokból áll. 15 Ha például a láb azt mondaná: "mivel nem kéz vagyok, tehát nem is tartozom a testhez", attól még valójában a láb is része a testnek, igaz?
– Zsidók 12:25, 28. Minden nyugtalanság, panaszkodás, sóhaj és szorongás az életéért küzdő lelki emberből fakad. A szellemi ember Isten Szavába vetett hitben él. Minden a javára válik. Arra van beállítva, hogy a saját életét letegye, és Istenben nyugodjon. Mi az emberi szellem?. Milyen dicsőséges élet és béke ez – egy olyan ország, amely nem mozdítható. Ez egy szerkesztett változata annak a cikknek, amelyet először norvég nyelven tettek közzé "Áthatol és elválasztja a lelket a szellemtől" címmel a BCC Skjulte Skatter (Elrejtett Kincsek) című folyóiratában 1955 augusztusában. © Szerzői jog Stiftelsen Skjulte Skatters Forlag
Csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bujtató liget. Ó, mily hályog borult szememre, hogy meg nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népek Óceánján! Mily ólom ömlött álmodó fülembe, hogy nem hatolt belé a vad hullámverés morzsoló harsogása, a morzsolódó kis sziget keserű mormogása. Jaj, mindenből csak vád fakad: miért kímélted az erőt, miért kímélted válladat, miért nem vertél sziklatöltést, erős, nagy védőgátakat? Elhagytam koldus, tékozló apámat s aranyat ástam, én gonosz fiú! Ezen a Dsida Jenő-esten elhangzik a teljes Psalmus Hungaricus is. Mily szent vagy te, koldusság s te sárarany, te szépség, mily hiú! Koldusapám visszafogadsz-e, bedőlt viskódban helyet adsz-e, ha most lábadhoz borulok s eléd öntöm minden dalom s férges rongyaid csókkal illetem s üszkös sebeid tisztára nyalom? Nagy, éjsötét átkot mondok magamra, verset, mely nem zenél, csak felhörög, eget-nyitó, poklot-nyitó átkot, hogy zúgjon, mint a szél, bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó zsoltáros jajgatása Babylon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek!
PSALMUS HUNGARICUS I. Vagy félezernyi dalt megírtam s e szót: magyar, még le nem írtam. Csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bujtató liget. Ó, mily hályog borult szememre, hogy meg nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népek Óceánján! Dsida Jenő – Psalmus Hungaricus ( Magyar Zsoltár) - Istenes versek. Mily ólom ömlött álmodó fülembe, hogy nem hatolt belé a vad hullámverés morzsoló harsogása, a morzsolódó kis sziget keserű mormogása. Jaj, mindenből csak vád fakad: miért kímélted az erőt, miért kímélted válladat, miért nem vertél sziklatöltést, erős, nagy védőgátakat? Elhagytam koldus, tékozló apámat s aranyat ástam, én gonosz fiú! Mily szent vagy te, koldusság s te sárarany, te szépség, mily hiú! Koldusapám visszafogadsz-e, bedőlt viskódban helyet adsz-e, ha most lábadhoz borulok s eléd öntöm minden dalom s férges rongyaid csókkal illetem s üszkös sebeid tisztára nyalom? Nagy, éjsötét átkot mondok magamra, verset, mely nem zenél, csak felhörög, eget-nyitó, poklot-nyitó átkot, hogy zúgjon, mint a szél, bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó zsoltáros jajgatása Babylon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek!
Ó, mily hályog borult szememre, hogy meg nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népek Óceánján! Mily ólom ömlött álmodó fülembe, hogy nem hatolt belé a vad hullámverés morzsoló harsogása, a morzsolódó kis sziget keserű mormogása. Jaj, mindenből csak vád fakad: miért kímélted az erőt, miért kímélted válladat, miért nem vertél sziklatöltést, erős, nagy védőgátakat? Elhagytam koldus, tékozló apámat s aranyat ástam, én gonosz fiú! Mily szent vagy te, koldusság s te sárarany, te szépség, mily hiú! Koldusapám visszafogadsz-e, bedőlt viskódban helyet adsz-e, ha most lábadhoz borulok s eléd öntöm minden dalom s férges rongyaid csókkal illetem s üszkös sebeid tisztára nyalom? Nagy, éjsötét átkot mondok magamra, verset, mely nem zenél, csak felhörög, eget-nyitó, poklot-nyitó átkot, hogy zúgjon, mint a szél, bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó zsoltáros jajgatása Babylon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus. Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget!
Mit bánom én a történelmet, s hogy egykoron mi volt! Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő, mikor anyád sikolt?! Európa, én nagy mesterem, lámcsak mivé lett fogadott fiad! Mily korcsbeszédű, hitvány, elvetemült és tagadó tanítvány. Addig paskolta áztatott kötél, míg megszökött és elriadt. Fáj a földnek és fáj a napnak s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar, nem tudja, mi a fájdalom! Vallom, hogy minden fegyver jogtalan, a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt, ám annak a kezében, kit fegyver szorongat, a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd. Ezért nem is hányódom már magamban, vallom, hogy igazam nincs és mégis igazam van, és mától fogva énnekem örökre ez az énekem: V. Idegen-vérű és beszédű kenyeres jópajtásaim, kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét, kiket szerettem, s kik szerettétek lágy szívem nyitott és éneklő sebét, nekem is fáj, higgyétek el, hogy zord a szóm és homlokom setét. Nekem is fáj, hogy búcsúzom, mert immár más utakra kell mennem, de így zeng most a trónjavesztett magyar Isten parancsa bennem, s én nem tagadhatom meg Őt, mikor beteg és reszkető, és nincs többé hatalma, mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
/Magyar zsoltár, részlet/ VI. Száraz nyelvem kisebbzett, égő fejem zavart. Elindulok, mint egykor Csoma Sándor, hogy felkutassak minden magyart. Székelyek, ott a bércek szikla-mellén, üljetek mellém! Magyarok ott a Tisza partján, magyarok a Duna partján, magyarok ott a tót hegyek közt s a bácskai szőlőhegyek közt, üljetek mellém. Magyarok Afrikában, Ázsiában, Párizsban, vagy Amerikában, üljetek mellém! Ti eztán születők s ti porlócsontú ti ősök, ti réghalott regősők, ti vértanuk, ti hösök üljetek mellém! Ülj ide, gyülj ide, népem s hallgasd amint énekelek, amint a hárfa húrjait, feszült idegem húrjait jajgatva tépem, ó, népem, árva népem! - -dalolj velem, mint akit füstös lángokra szítottak vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok, dalolj velem hörögve és zúgva és dörögve, tízmillió, százmillió torok! Énekelj hogy világgá hömpöjögjön zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele s Európa fogja be fülét s nyögjön a borzalomtól és őrüljön bele! -:
Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! II. Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű, a minden embert megsimogató tág mozdulat, az élet s halál titkát kutató, bölcsen nemes, szép, görög hangulat. A hűssel bíztató, közös és tiszta tó, a szabadság, mely minden tengerekben sikongva úszik, ujjong és mulat! Kezem gyümölcsöt minden fáról szedett. Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben és minden fajták lelke fürdetett. S most mégis, mégis áruló vagyok, a minden-eszme sajgó árulója, most mégis bősz barlanglakó vagyok, vonító vad, ki vackát félti, ója, vadállat, tíz köröm és csattogó agyar s ki eddig mondtam: ember! –, most azt mondom: magyar! És háromszor kiáltom és holtomig kiáltom: magyar, magyar, magyar! A nagy gyümölcsös fájáról szakadt almából minden nép fia ehet, de nékem nem szabad, de nékem nem lehet. Dalolhat bárki édes szavakat és búghat lágyan, mint a lehelet s bízvást nyugodhatik, hol várja pad, s ha kedve támad, bárhová mehet, de nékem nem szabad, de nékem nem lehet.