Még filmvetítésekre is eljárt, és kártyázott a munkásokkal, részt vett tréfáikban, egyszóval tökéletesen egy volt velük a hétköznapi életben. " Hamvas Béla könyvtáros is volt. Szavait idézve "A könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény. " Visszaemlékezők közül többen is említették, hogy a kölcsönzőben és az olvasóteremben találkoztak vele és jártak hozzá ide évekig. Ő az olvasótermi pultnál ülve is dolgozott, olvasott, jegyzetelt, és ezt néha annyira elmélyülten csinálta, hogy az olvasók nem merték megszólítani és inkább máshoz fordultak ülőhely-számért. Marconnay Tibor költő gondolata Hamvasról: "Noha az emberekkel nem tud bánni s csodálatosképpen csekély az emberismerete, modora pedig fagyasztóan hideg, nincs nála ideálisabb könyvtáros. A könyvek nélküle s ő a könyvek nélkül aligha tudna meglenni. " A könyvtár névadása és most egy fa ültetése számunkra nemcsak tisztelgés, de kötelességvállalás is.
Az 50 pályázó (közülük 4 diák) 950 nyomtatott – gyakran nem szabványos – oldalt küldött (ami megközelítőleg 70 nyomdai ív). Összehasonlításként: Hamvas Béla: Karneval című regénye is kb. 70 ív. Hamvas Béla számára az írás a mindennapi praxis része volt, ima és jóga-gyakorlat, az éberség megőrzésének számára legalkalmasabb eszköze. Műfajául az esszét választotta, ami kísérletet jelent; minden írása, a regényeket is beleértve, esszészerű. Az esszé műfaját a pályázók fele választotta (a többiek többnyire tanulmányt küldtek). Az európai kultúra válságáról az egyik díjazott diákszerző írta: "elcsépelt képeink vannak a válság megragadására" – istenhalottból a történelemhalottba, a szentből a profánba, az üdvtörténetből a világtörténelembe, a kinyilatkoztatásból a haladás eszméjébe, az eszkatonból az utópiába, a teológiából a politológiába süllyedtünk. A pályázatok csupán egyike járt a hamvasi nézőponthoz közel, amikor azt írta, hogy az európai kultúra válságának "nem feltárására, hanem belátására volna szükség" – tanúságot tenni amellett, hogy "a kultúra a hagyomány által őrzött szellem realizálása" (Hamvas Béla).
Életében csak a Láthatatlan történet című esszégyűjteménye jelent meg 1943-ban, majd 1947-ben a Kemény Katalinnal közösen írt Forradalom a művészetben című tanulmánykötet. Halála után írásai szamizdatban terjedtek, a műveit övező hivatalos hallgatás csak 1983-ban tört meg A világválság című munkájának kiadásával, majd 1985-ben napvilágot látott 1948 és 1951 között írott regénye, a Karnevál. Ezt követően, özvegyének és az író szellemi hagyatékát gondozó Dúl Antalnak köszönhetően sorra láttak napvilágot esszéi, nagyobb lélegzetű tanulmányai és regényei: 1987-ben a Silentium, a Titkos jegyzőkönyv, az Unicornis, 1988-ban a Scientia Sacra, Az öt géniusz, A bor filozófiája, 1991-ben három regénye: Szilveszter, Bizonyos tekintetben, Ugyanis, 1992-ben a Patmosz, 1994-ben a Tabula Smaragdina, 1996-ban az Extázis. Műveinek kiadása azóta is folyamatos, a Medio Kiadónál megjelenő életműsorozatban eddig 29 kötet jelent meg, legutóbb a Közös életrend, amely 1940 és 1944 közötti, jórészt különálló esszégyűjteményekben eddig meg nem jelent írásokat tartalmaz.