Szú Reméltem, ez csak altatódal. Ahogy csendült – egyetlen hangra. Marták a csendet, ringattak, a józanságot szétkaparva. Mintha a régi ágy lábát harapnák, jaj, pedig dehogy. A testre mennek, és tovább. A csontba fúrnak vájatot. Percegnek minden mozdulatban, s te hánykolódsz reménytelen. Dobnád magad kívülre de csak visszaránt a félelem. Kegyes a szú, majd mindegyik: a lágy velőre, vérre nem megy. Kikezdenek, de össze nem dőlsz. Megtart egy elfojtott lehelet. A patkány Beengedted. Vagy itt volt rég. Veled jött – még ez is lehet. Amit hagytál, megnőtt azon. Ágyadba bújt, ébren, veled. Fehér, akár a dunyha, párna, Ha rád néz, visszalátsz bele. Folyik beléd, elönti álmod. Akár a vér – vörös szeme. Karmod lesz! ÉLET ÉS IRODALOM. Mondd, te hogy kapaszkodsz? Fogad mibe mélyesztheted? Minden éjjel csapda, vesztő, felhizlalja félelmedet. És éhezel! És szomjazol! Kiáltasz is megint, hiába. Tetőled nyer erőt az állat, míg átrágod magad a mába. Karafiáth Orsolya: Legszomorúbb vers a télről Ha kedved tartja, alhatnál tovább.
Van nála pótbugyim, törülközőm. Járunk - nem mondtam még? Mint mások, úgy. Vigyázz rá, föld. Óvjátok istenek. A rossz törvények működésbe léptek. A félelmet elrendezem magamban. Nyilván a front. A hirtelen meleg. Váratlan romlás. Helyrehozhatatlan. Példákat persze könnyedén találok. Jót, rosszat - mindegy is talán. Neki. Erőm, mert volt... Most a duplája kell. Engem lehet, hogy nem kell félteni. De ő? Benne nem volt erő soha. Ebben az egyben nem tévedhetek. Rá eztán is mindig figyelni kell. Karafiáth orsolya verse of the day. Vigyázz rá, föld. Óvjátok, istenek. Ne lássa át, miképp hagyott magamra. Ne tudja meg, hogy közben mennyit ért. Felejtse el, hogyan laktunk mi együtt: az őszt, s a tél rohadtabbik felét. Legyen munkája; menjen stúdióba; találjon rá, akit majd megszeret; és végre egyszer nyerjen már csocsóban... vigyázz rá, föld, óvjátok, istenek. Ne sejtse meg, e sok jó honnan kél, csak egyszer-egyszer jussak még eszébe. Ha másról nem is - - de inkább mégse. Őszülni kezdett. Álljon jól neki. A többi törvényt én bevállalom.
Te képzeld csak, mindegy, akármilyennek. Most célnak lásd ezt az üres lakást. Én majd megpróbálom elrejteni, min ment keresztül az, ki erre járt. Végül Jogos – ha tartod is – a távol. Végül talán megértenélek. Legyél szavakból, nappalokból; a hallgatás, az éj enyém lett.