Tizenhat estén csaknem tizenötezer nézőt fogadott a járvány miatt a tervezettől eltérően megvalósult évadában a Szegedi Szabadtéri Játékok. Herczeg Tamás fesztiváligazgató az évadot lezáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a közönség érdeklődése bebizonyította, érdemes volt megtalálni az alternatív megoldásokat, hogy az 1931-ben indult fesztivál hagyománya ne szakadjon meg. Kövesse a Szegedi Szabadtérire való készülődést online. Harangozó Gyula művészeti igazgató felidézte, májusban kénytelenek voltak bejelenteni az idei évad törlését, júniusban azonban kiderült, hogy az Újszegedi Szabadtéri Színpadon megtarthatják a teljes programot, s bár a Dóm téren nem épülhet fel a megszokott nézőtér és színpad, ott is tartanak előadásokat. Az évad Georg Friedrich Händel Agrippina című operájának bemutatójával indult, majd egyetlen vendégprodukcióként a Játékszín sikerdarabját, a Legénybúcsú t láthatta a közönség. Az Úrhatnám polgár ral folytatódott a fesztivál Moliere-sorozata, és újra láthatták a néző a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettet.
Ágoston Kati és Kocsis Dénes Tihanyi Ildi jelmeztára is a rendezői gondolat része. A legérdekesebb, hogy a fehér amerikaiak (pikáns adalékként persze a lengyel bevándorló szülőkkel büszkélkedő Tony is ide sorolódik) kontra színes Puerto Ricó-iak felállást nem mereven elkülönülő, élesen szembenálló csoportokként ábrázolja az előadás, épp ellenkezőleg. A rendezés nyilvánvalóan tudatosan játszik azzal, hogy ha kicsit elkalandozik az ember figyelme, hajlamos a Rakéták és a Cápák szemében valószínűleg megbocsáthatatlan bűnt elkövetni, vagyis összekeverni, hogy ki melyik csapathoz tartozik. Újra mondom, hogy nem tervezői-rendezői gondatlanság okozza ezt, hanem annak belátása, hogy ezek a srácok mind ugyanazt akarják, ami nem is túl sok – szeretni, élni, túlélni. A latinók jelmezében kicsit több a kék, a lila, a jenkiknél meg a sárga és a barna, ettől a különbségtől eltekintve akár békében is élhetnének egymással, például. (A harc után pedig a fehér trikókról végképp egyformán csöpög a vér... ) Vári Bertalan eloldja a Broadway-től, de még a West Side-tól is a sztorit, amikor a csapásolást meg a bokázást nem egyszerűen becsempészi a színpadra, de egész koreográfiájának alapjává teszi a magyar néptáncot, ami – hangozzék bármilyen meglepően – ragyogóan működik.
Köszönjük, hogy a Szeged365 virtuális családjába tartozol! A sütiket használunk a gyorsabb működés érdekében. A tájékoztatónkat ITT találod. Elfogadom Elutasítom