Vegyük elő a fagyasztóból a vajat és 2-3 részletben kezdjük el a lisztes keverékhez adni. Minden adagot dolgozzuk el kissé a liszttel, mielőtt hozzáadjuk a következőt. Elég csak pár nyomás az aprítónak, ugyanis nem szeretnénk teljesen összedolgozni a lisztet a vajjal. Nagyobb morzsás állagot kell kapnunk. Ha az összes vajat hozzáadtuk a liszthez, akkor öntsük egy keverőtálba a tésztát és kezdjük el kézzel összedolgozni. Tegyünk 1-2 ek. hűtött vizet hozzá, majd gyúrjuk addig, míg fel nem veszi azt. Kanalanként adjuk a tésztához, keverjük el és ha igényel még a tészta vizet, csak akkor adunk hozzá még egy adagot. Honnan tudni, hogy elég-e a víz a tésztában? Ha a tészta nem áll össze egy gombóccá, hanem szétesik, nem tudjuk összegyúrni, akkor még túl száraz, ebben az esteben adjunk hozzá még vizet. Így készítsük el a zöldségek királyát! - Blikk. Ha viszont összeállt, de nagyon ragacsos, akkor valószínűleg túlzásba vittük a folyadékot, ilyenkor egy kevés liszttel tudjuk kompenzálni. Ez azonban újabb gyúrást igényel, ami alatt melegszik a tésztánk és változik az állaga.
A tejet felforraljuk, majd a tűzről levéve, folyton keverve, hozzáadjuk az előzőleg cukorral, majd liszttel kikevert tojássárgákat és a lángra visszatéve, együtt besűrítjük. Utána kihűtjük, összekeverjük 1 dl tejszínhabbal és a két leveles lap közé töltjük. Forróvízbe mártogatott, függőlegesen tartott késsel, óvatosan felszeleteljük, és sűrűn meghintjük vaníliás cukorral. Szerelmeslevélnek: A fenti mindenre jó leveles tésztát kinyújtjuk és 7 cm átmérőjű kockákat vágunk belőle, és megtöltjük valamilyen savanykás gyümölcsízzel. A kockákat háromszögletűre hajtjuk, kilisztezett tepsibe rakjuk és rózsaszínűre sütjük. Levels tészta elkészítése . A tetejét vaníliás cukorral hintjük meg. Gesztenyés kiflinek: A mindenre jó leveles tésztából 6 cm átmérőjű kockákat vágunk. 20 dkg, előzőleg egy kis tejjel összedolgozott, felpuhított gesztenyemasszával megtöltjük a kockákat, majd kifliket formázunk belőle. Sütés után vaníliás cukorral hintjük meg. Diós kiflinek: 10 dkg őrölt diót ugyanennyi cukorral keverünk össze, és 4 evőkanál tejben felfőzzük.
A pihentetett tésztát ezután lisztezett felületen 35×35 cm-es négyzetté nyújtjuk. A maradék 30 dkg hideg vajat két db sütőpapír közé tesszük, és nyújtófával addig püföljük, amíg fele akkora nem lesz mint a kinyújtott tészta. A vajat a tészta közepére tesszük, a négy sarkát pedig ráhajtjuk, mintha egy borítékot hajtogatnánk. Ezután ismét kinyújtjuk a tésztát 25×40 cm-es téglalappá, majd háromba hajtjuk. Vagyis a felső egyharmadot a középsőre hajtjuk, majd az alsó harmadot ráhajtjuk (szimpla hajtás). Az óramutató járásával egyező irányban elforgatjuk 90 fokkal a tésztát és ismét 25×40 cm-es téglalappá nyújtjuk. Ekkor négybe hajtjuk, vagyis a felső negyedet lehajtjuk a tészta feléig, majd az alsó negyedet felhajtjuk a tészta feléig, végül az egészet félbehajtjuk, mint egy könyvet (dupla hajtás). A tésztát ismét folpackba csomagoljuk és visszatesszük a hűtőbe 30 percre. Az így pihentetett tésztát újra elforgatjuk 90 fokkal, majd megismételjük a szimpla és a dupla hajtást is. Végül ismét becsomagolva pihentetjük a tésztát 30 percig a hűtőben.
Csokonai Vitéz Mihály A reményhez Fldiekkel játszó Égi tnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig ltetéd; Csörg patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet.
Keresés Súgó Lorem Ipsum Bejelentkezés Regisztráció Felhasználási feltételek Tudásbázis Magyar nyelv és irodalom Irodalom Tananyag választó: Irodalom - 7. osztály A líra Műnemek és műfajok Az elégia Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (Tesztfeladatsor) Áttekintő Fogalmak Feladatok Módszertani ajánlás Jegyzetek Jegyzet szerkesztése: Eszköztár: Petőfi Sándor: Csokonai - szöveggyűjtemény Hírmagazin Pedagógia Hírek eTwinning Tudomány Életmód Matematika Természettudományok Társadalomtudományok Művészetek Sulinet Súgó Sulinet alapok Mondd el a véleményed! Impresszum Médiaajánlat Oktatási Hivatal Felvi Diplomán túl Tankönyvtár EISZ KIR 21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3. 1. 1-08/1-2008-0002)
Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Ez pedig hangulati, érzelmi elkomorulást érzékeltet. A 2. és a 3. versszak ellentétpárhuzamot alkot egymással: ugyanaz jön vissza a 3. versszakban, amit az előzőben láttunk, csak negatív előjellel. Azt látjuk, hogy a csörgő patakkal a kiszáradt forrás áll szemben, a zöld fákkal a kiszáradt fa, a friss rózsával a hervadt rózsa, a tavasszal a tél, az égi boldogsággal a gyászos ének. Így például az alábbi sorok megfeleltethetők egymásnak: "Csörgő patakokkal fáim éltetéd" <––> "Forrásim, zöld fáim kiszáradtanak" "Repkedtek a friss meleggel rózsáim felé" <––> "Jaj, de friss rózsáim elhervadtanak" "Rám ezer virággal szórtad a tavaszt" <––> "Tavaszom, vígságom téli búra vált" "Lilla szívét kértem, s megadá az ég" <––> "Óh! csak Lillát hagytad volna, csak magát nekem" Ez a két középső versszak drámai értékszerkezetre épül: hasonlít egy antik tragédiához, ahol az értékgazdag állapotból a végén az értékvesztésbe, értékszegénységbe jutunk. Csokonai mindkét állapotot egy költői képpel, a kerttel ábrázolja, amely egy metafora: nem valóságos kertet jelent, hanem a lírai én belső világát.
Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek! 1803
Ám a költő, mint utóbb belátja, mindezzel a jóval csak áltatta magát: Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. A fenti képsor az előző versszak sorait visszájára fordítja. A kert pusztulása, amely télen bekövetkezik, párhuzamba van állítva az álmaitól, reményeitől megfosztott lélek sivárságával. Akárcsak a lélek, a természet is elveszti szépségét, értékeit, kietlenné válik. A tél a pusztulás, a halál szimbóluma. Nem csupán a szerelmi csalódás fájdalma szólal meg ezekben a sorokban, hanem az összes többi meghiúsult remény és terv is. Minden összetört illúzió és reménytelen vágy emléke föltolul a lírai énben, s keserűséggel tölti el a lelkét. A legnagyobb fájdalom azonban mégiscsak Lilla elvesztése: Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. A 2. versszak jelenti a csúcsot, a tömény gazdagságot, melynek a 3. versszak tökéletes ellentéte: a fájdalom, hervadás, lehajlás, megfogyatkozás hangja szólal meg benne.