VERSELŐ rovatunkból: Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott IDE KATTINTVA Arany János: Szondi két apródja IDE KATTINTVA Dsida Jenő: Kóborló délután kedves kutyámmal IDE KATTINTVA
Fenti feliratot a költő sírkövére vésték, mely a Házsongrádi temetőben őrzi Reményik Sándor álmát. Mi mással is őrizhetnénk jobban a meggyújtott lángot, mint verseinek közreadásával. (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24. ) Reményik Sándor: Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Reményik Sándor költő nemcsak az erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja, hanem istenes verseiről is méltán híres. Ma az egyik legszebb versét hoztuk el nektek, amely a hitről és az alázatról szól – meg persze mindarról, ami téged épp most megszólít. Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon. Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók.
Mégis Uram, míg ringsz egy fűszál selymén, Amíg sötétlesz mélyén egy örvénynek, Amíg csillagbetűkbe írva látlak: Uram, lesz még találkozásom Véled.
Mikor Nyúlanyó meglátta, felkiáltott: – Ó, egek! Milyen gyönyörű korcsolya ruha! – Csakhogy ez nem korcsolya ruha! – vakkantott mérgesen Egérke. – Hanem egy piros szegélyes, kék kabát! Ami szúr és szorít. Kérlek, segíts levenni rólam! Odaadnám takarónak a kis nyusziknak. Nyúlanyó óvatosan levette Egérkéről a kabátot és betakarta vele az alvó nyuszikat. Nagyon meghatódott Egérke kedvességén. – Egérke! Kérlek! Gyere el hozzánk máskor is! – mondta, majd megpuszilta Egérke homlokát. Egérke boldogan szaladt haza. Útközben ugrándozott, ugatott és csaholt. Egerke piros szegelyes kek kabatja. Mikor Öregapó meglátta, megkérdezte tőle, hogy hová tűnt a piros szegélyes, kék kabátka, de Egérke csak ugatott, ugrált boldogan. Öregapó pedig a mai napig azon gondolkodik és nem érti, hogy hová tűnt Egérke piros szegélyes, kék kabátkája. (Fordította: Bartócz Ilona)
Öregapó közelebb húzódott a kandallóhoz, hogy megmelegedjen, Egérke pedig fogta magát, és piros szegélyes kék kabátjában beszaladt az erdőbe. Az egyik bokor alatt lyukat látott meg, s belebújt. Ez a lyuk egy alagút nyílása volt, s a csöpp kutyus sietősen totyogott előre az alagútban. Hirtelen megtorpant. Egy nyúl állt előtte, hosszú fülét, mulatságos orrát mozgatva. Egérke éktelen ugatásba kezdett: - Vau…vau!... – A nyúl meg csak nézte, s mozgatta a fülét meg az orrát. – Miért nem szaladsz el? – kérdezte Egérke. – Hogyan fogjalak meg, ha nem szaladsz előlem? - Miért akarsz engem megfogni? – kérdezte a nyúl. - Nem is tudom pontosan – mondta Egérke. – De úgy tudom, hogy a nyulak el szoktak futni a kutyák elől. Nem félsz tőlem? - Nem hiszem - mondta a nyúl - Tudod, te olyan pici vagy, hogy nem félek tőled, akármilyen hangosan ugatsz is! Gyerekmanok - G-Portál. Különben is jobban ten néd, ha abbahagynád ezt a csúf lármázást. Nézd meg inkább a fiaimat, olyan aranyos kis Jószágok! Nyúlanyó az alagúton át a fészekhez vezette Egérkét, és megmutatta neki az öt aranyos nyulacskáját.
Ez a lyuk egy alagút nyílása volt, s a csöpp kutyus sietősen totyogott előre az alagútban. Hirtelen megtorpant. Egy nyúl állt előtte, hosszú fülét, mulatságos orrát mozgatva. Egérke éktelen ugatásba kezdett: - Vau…vau!... – A nyúl meg csak nézte, s mozgatta a fülét meg az orrát. – Miért nem szaladsz el? – kérdezte Egérke. – Hogyan fogjalak meg, ha nem szaladsz előlem? - Miért akarsz engem megfogni? – kérdezte a nyúl. - Nem is tudom pontosan – mondta Egérke. – De úgy tudom, hogy a nyulak el szoktak futni a kutyák elől. Nem félsz tőlem? - Nem hiszem - mondta a nyúl - Tudod, te olyan pici vagy, hogy nem félek tőled, akármilyen hangosan ugatsz is! Különben is jobban ten néd, ha abbahagynád ezt a csúf lármázást. Nézd meg inkább a fiaimat, olyan aranyos kis Jószágok! Nyúlanyó az alagúton át a fészekhez vezette Egérkét, és megmutatta neki az öt aranyos nyulacskáját. - No, most már tudod a hozzánk vezető utat, gyere el máskor is - mondta nyúlanyó Egérkének barátságosan. Öregapó azt mondta Egérkének, félti őt a nagy hidegben, ezért piros szegélyes kék kabátkát adott rá.